← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/7

W. E. B. Du Blois nem támogatja egyik elnökjelöltet sem

Viszont hajlandó felsorakozni azon jelöltek mögött, akik kisebb posztokért indulnak, és vállalják a politikáját.

„Nem támogatom a progresszív párost, hiszen szemet huny a rasszizmus felett” – mondta el kérdésünkre a híres fekete polgárjogi aktivista. Szerinte Ed Glover „éppen azt az elfogadhatatlan déli szellemet képviseli most is, amely visszaállítaná a 18. századot a világban.” A konvención elmondott beszéde, és Frank Underwood „opportunista hozzáállása se segít sokat, hogy meggondoljam magam.” Hasonlóan negatívan nyilatkozott George Taylorról és Francis Wrightról is. „George Taylor nézetei kezdetben igen megnyerőek voltak, de politikai okokból maga mellé vette Francis Wrightot, „aki az athensi eset kapcsán az elsők között utasította el, hogy Robert Hamilton rasszista indíttatásból hozott volna döntéseket a nyomozások kapcsán. Ez felháborító!” Ugyanakkor hajlandó minden olyan képviselő-, szenátor- és kormányzójelölt mögé felsorakozni, aki a pártjával szemben, elítéli a rasszizmust, és haladó gondolatot fogalmaz meg a szegregáció ellen.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗