← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/7

David Ben-Gurion és Eleanor Roosevelt is támogat az elnökválasztási küzdelemben

Természetesen nem ugyanazt a jelöltet

David Ben-Gurion, Izrael milíciáinak vezetője, az önálló izraeli állam egyik kulcstámogatója hivatalosan is bejelentette, hogy az elnökválasztási kampányban George Taylor reformpárti jelöltet támogatja, mivel úgy véli, hogy „az általa képviselt külpolitikai irányvonal, és Izrael államának meg nem alkuvó és őszinte támogatójaként bebizonyította, milyen fontos számára a zsidó nép sorsa. Én George Taylor támogatom.” Ezenfelül a Reformpárti Nemzeti Konvención is felszólal. Eleanor Roosevelt, egykori first lady pedig közleményben tudatta, hogy a Progresszív Párt jelöltjét, Frank Underwoodot támogatja. „A kampány során folyamatosan azon munkálkodott, hogy egy olyan programot tervezzen a progresszív táborral, amely méltó utódja lehet a New Dealnak. A Cironia Works méltó folytatása egykori férjem politikájának, azért támogatom Franket a kampányban.” A bejelentés meglepő, hiszen a volt first lady a Demokrata Párt balszárnyának a támogatója, és sokáig ódzkodott, hogy támogassa Underwoodot, de most felajánlotta a teljes segítségét.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗