← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/7
George Taylor sajtótájékoztatója (Columbus, Garfield)
George Taylor bejelenti alelnökjelöltjét.
George P. Taylor: Tisztelt Sajtóképviselők, Cirona Lakosai, akik minket hallgatnak és látnak!
Egy fontos esemény miatt kértem, hogy közvetítse a sajtó ezt a rendezvényt. Itt és most kívánom bejelenteni, abban a megyében és abban a városban, amely nekem akkora győzelmet hozott, hogy kit választottam alelnökjelöltnek magam mellé a következő hónapok harcára. Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, de ahogy az öt perccel korábban kiadott közleményünkben is olvasható, sikerült dűlőre vinni a dolgot, és úgy Francis Wrightot kérem fel Walker.
Francis egy fiatal, karizmatikus vezető, aki a monroe-i előválasztás előestéjén jelentette be a jelöltségét, és épített fel egy nagyszerű kampányt, amelynek a végén rengeteg szavazót megnyert, engem is sikerült több megyében megszorongatnia (mosolyog), és több mint kétszázezer konzervatív szavazó véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezért is választottam őt, ő egy igazi bajnok, egy harcos, és nekünk szükségünk van ilyen harcosokra, akik velem vállvetve küzdenek a Reform Párt sikeréért. Átadnám a szót most Francisnek, ha befejezte, Önök is kérdezhetnek. Köszönöm!
Francis J. Wright: Tisztelettel köszöntöm a sajtó megjelent képviselőit, és mindenkit, akik követnek bennünket! Hatalmas megtiszteltetésként ért George Taylor felkérése, hogy legyek az alelnökjelöltje. Köszönettel elfogadtam a felkérését, teljesen biztos vagyok benne, hogy remek páros vagyunk, és ebből kifolyólag kiválóan fogunk együtt kampányolni, majd dolgozni az Elnöki Hivatalban, hogy biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá tegyük hazánkat! Minden erőmmel azon leszek, hogy a következő hónapokban, majd az azt következő években támogassam George Taylort elnökjelöltként, majd a köztársaságunk következő Elnökeként!
Sokakban felmerülhet, hogy sok mindenben különbözünk a leendő elnökkel, azonban úgy gondoljuk, sokkal több minden köt bennünket össze, mint ami elválaszt, és együtt, egy ütőképes és sikeres párosként tehetjük a legtöbbet hazánkért!
Köszönöm szépen a figyelmet, és nagy szeretettel várjuk a kérdéseket, a sajtóé a szó!
Thomas H. Blackwell: Thomas Blackwell vagyok a Ridgefield Times-tól. Az első kérdésem Wright úrhoz szólna. A felkérés során született valamiféle háttéralku, amely során Taylor beépít egy-két elemet az Ön politikájából is kampányába és elnöki programjába?
Francis J. Wright: Üdvözlöm, Thomas! Egyelőre nem beszéltünk konkrét ügyekről és konkrét intézkedésekről, csupán azt határoztuk el Taylor úrral, hogy kölcsönösen segítjük egymást, és a legjobb tudásunknak és politikánknak megfelelően kampányolunk. Természetesen össze fogjuk fésülni a jobbnál jobb gondolatainkat és egységesíteni fogjuk a Reform Pártot teljes mértékben a választásokra.
George P. Taylor: Ha megengedi, azt hozzátenném, hogy a párt hivatalos politikáját a doveri konvenció fogja kijelölni és elfogadni, a kampányt ez alapján fogjuk megtervezni.
Thomas H. Blackwell: Megint Wright urat kérdezném: ha nem Önt választja alelnökjelöltnek Taylor úr, akkor is beáll mögé, és támogatja az elnöki kampányt?
Francis J. Wright: Korábban álltam be mögé, minthogy felkért volna, így a kérdését nem tudom értelmezni. (mosolyog)
Thomas H. Blackwell: Mindkettő mai hír, így nem lehetett tudni, hogy nem-e azért jelentette be a támogatását, mivel már tudta, hogy Önt fogja felkérni az alelnöki székbe.
Francis J. Wright: Elnézést, igaza van, tehát az igazság az, hogy amikor felkért, akkor már bejelentettem a sajtóhoz eljuttatott közleményemben, hogy mellé állok. Személyesen ezt követően keresett meg a leendő elnök úr.
Francis J. Wright: Tehát nem tudtam, hogy én leszek az alelnökjelölt, amikor támogatásomról biztosítottam.
Thomas H. Blackwell: Ez még nem válasz az eredeti kérdésre. Illetve, de, és köszönöm, most én kérek elnézést.
Francis J. Wright: De igen, mivel nyilván nem vonom vissza a támogatást, ha nem engem választ. Semmi probléma, köszönöm a kérdéseit, Thomas. Természetesen, ha nincsenek még, mert akkor pedig szívesen várjuk Őket.
Thomas H. Blackwell: De lenne még egy kérdésem Öntől: nem érzi, hogy a saját politikusi karrierjét hátráltatná az új poszt. Ezután lemoshatatlan lesz Önről a "Taylor alelnöke" titulus, amely egy későbbi újbóli elnökjelöltség esetén - esetleg megint Taylor ellen - esetleg el is hiteltelenítené. Nem lett volna szerencsésebb a karrierje szempontjából egy szenátori, vagy kormányzói pozíció?
Francis J. Wright: Rendben, szívesen válaszolok. Nem, nem érzem, hogy a politikusi karrierem bármilyen szempontból csorbát szenvedne, éppen ellenkezőleg. Megtisztelő lesz köztársaságunk második embereként szolgálni nem csak Walker, hanem minden egyes megye érdekeit, leendő feladataimhoz méltóan. Szeretem ezt az országot, és taktikázás és egyéb dolgok helyett szeretnék érte minél többet tenni, ezért fogadtam el az alelnök-jelöltséget, és nem érzem úgy, hogy ez a cím hátráltatna majd bármikor a jövőben.
Thomas H. Blackwell: Taylor úrhoz intézném következő kérdésem.
George P. Taylor: Parancsoljon!
Thomas H. Blackwell: Ez a választás azt sugallja az elemzőknek, hogy a függetlenek meggyőzése a fő célja, és ezzel szeretné megnyerni a választásokat. Első kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy jól sejtjük ezt?
George P. Taylor: Én nemcsak a konzervatívokat, nemcsak a függetleneket kívánom meggyőzni, én az egész országot és az egész nemzetet arról kívánom meggyőzni, hogy az a program, amelyet személy szerint én és a Reform Párt képvisel, megfelelő az ország kátyúból való kihúzására. Itt, azt gondolom, hogy nem taktikázás, hanem a programpontok részletes ismertetése és azok értelmezése fogja eldönteni a választást.
Thomas H. Blackwell: Második kérdésem ezzel kapcsolatban: nem fél, hogy esetleg választásával megsértette esetleg a konzervatív párt liberális szárnyát? Továbbra is a párt teljes skálája támogatja Önt?
George P. Taylor: Nézze, hoztam egy döntést, amely szerintem a legjobb lehetőség volt a jelen szituációban, hiszen a pártunkat egyesíteni kell. A párt baloldalán nagyon sok tisztességes fickó van, sokak közülük a barátom, sok kérdésben egyetértünk. Carl Johnson vagy éppen Thomas Elliot kiváló emberek, és úgy gondolom, hogy a továbbiakban is támogatni fognak, Carl például a konvención is beszélni fog. Ha nem támogatna, Ön szerint felszólalna?
Thomas H. Blackwell: Ezt nem tudhatom. De akkor a következő kérdés: Francis Wright nemzetközi jogászként a külügy egyik vezető egyénisége lehet. Rábízza szinte lejes egészében az ország külügyi infrastruktúráját és országunk kezdeti lépéseit külügyben, ha Ön lesz az elnök?
George P. Taylor: Szerintem ez egy csapatmunka, amiben részt veszek én, részt vesz Francis, részt vesz a külügyminiszter, részt vesz a Kongresszus, és jó pár ember. Nem ő, nem én alakítjuk ki az ország jövőbeni politikai elgodolásait, hanem a konvenció, és az ott hozok irányelvek menték dolgozzuk ki majd azt, hogy ez mit jelent a hétköznapokban. Mindenképp konzervatív értékekkel telített külpolitikát fogunk képviselni, ezt ígérhetem. Feltéve, ha nyerünk.
Thomas H. Blackwell: A következő kérdésem a kampányidőszakban esedékes elnökjelölti és alelnökjelölti vitákat érinti. Lehet már tudni a menetrendet? Ha igen, akkor a témákat? Esetleg olyan témak is előjöhetnek, amik az előválasztási vitákban nem igen kerültek terítékre, mint például az oktatás?
George P. Taylor: Természetesen bármi előkerülhet, de ezt az RNB, a PNB és a médiumok szervezik, erről ők tudnak majd pontosabb felvilágosítást adni Önnek.
Thomas H. Blackwell: De nyilván Önökkel is egyeztetnek ez ügyben, hisz föl kell készülniük. Ezek szerint még nem keresték Önt, vagy kampánystábját?
George P. Taylor: Még nem, de van még idő, nem is vagyok hivatalosan jelölt (nevet).
Thomas H. Blackwell: Köszönöm, nincs több kérdésem!
George P. Taylor: Köszönöm én is, mi megyünk tovább! Viszontlátásra!
Francis J. Wright: Köszönjük szépen a figyelmet és az érdeklődést, Viszontlátásra!
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗