← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/4

Carl Johnson (és a liberális konzervatívok nagy része) Taylor mögött áll

A burkhilli "erősember" Taylort támogatja az elnökjelöltségben - interjú

T.B.: Jó estét, és köszönöm, hogy elfogadta ezt az interjú meghívást. Nem sokat tudni Önről, egyelőre nem nagyon jelent meg a médiában, és a közéletben. C.J.: Jó estét kívánok én is. Amit pedig említett relatív. Az országos médiában valóban nem szerepeltem még, és az elnökjelöltség kapcsán is csak most állok ki egy jelölt mellett, de ez nem jelentené, hogy nem vagyok ismert. A megyémben - Burkhillben - sokan ismernek, és szerintem sokan a barátjuknak is mondhatnak. Azt mondhatom, hogy a pártnak a megyében egy igen befolyásos embere vagyok, s készülve a kongresszusi választásokra, az egyik képviselőházi jelölt én leszek. T.B.: Azért mondnon egy pár szót magáról, hogy megismerje az ország. C.J.: Talán a legfontosabb, hogy egy burkhilli kisvárosban születtem, s míg függetlenek nem lettünk, addig az amerikai haditengerészet tisztje voltam, a második világháború alatt is. Mióta független ország lettünk, a hazámat választva a politika felé fordultam, s már az elejétől fogva a Reform Párt tagja vagyok, a burkhilli konzervatív párt megszervezésénél is jelen voltam. T.B.: Akkor téjünk is rá, amiért tulajdonképpen ma itt van. Mért pont Taylor, mért pont most? C.J.: A kérdés első felére a válasz, azért mert az ország észak-keleti csücskében úgy gondoljuk, ő a legalkalmasabb jelölt az elnöki pozícióra. Programja hiteles, és nem a fellegekben jár, hanem megfontolt és szakmai alapokon nyugszik. És bár nem mindenben értünk egyet Taylor úrral száz százalékosan, ő áll állspontunkhoz a legközelebb. Az időpont azért most jött el, mert most már kikristályosodik, hogy ki az a két-három legerősebb jelölt, akit az ország is támogathat. Emellett úgy gondoltuk, mi liberális konzervatívok, hogy a legutolsó vita után döntünk, ahol már szinte minden szempontból hallhattuk a jelöltek véleményét. T.B.: Értem, de Taylort sokan nagyon agresszívnek tartják, és a vitákat sem nyerte meg, mégis őt támogatják? C.J.: Az egy dolog, hogy a vitát nem ő nyerte, de ez leginkább a már említett személyiségbeli problémáknak köszönhető, és nem a programjának. Ami a személyiségét illeti, valóban nem a "legjobb" arcát mutatta a vitákon, de úgy vélem, és látom, hogy a vitákon kissé rá is játszott az agresszivitásra. Úgy gondolta így nyerhet. Az már más kérdés, hogy pont emiatt veszített, de ebből tenulni fog. És ráadásul csak a vita miatt volt ilyen, elnökként úgy vélem diplomatikusabban is fog viselkedni, ha kell. T.B.: A miért megvolt, most az a kérdésem, hogy hogyan? A kampányban is részt vesz? C.J.: Őszintán szólva erről nem tudok nyiletkozni. A mostani döntést is csak a megyei párttagokkal egyeztettem, Taylor úr nem is tud róla, csak ebből az interjúból fog értesülni. Önálló felnőtt emberek vagyunk, önálló döntésekkel. Ha megkérnek, akkor szívesen részt vállalok a kampányban is, mivel az is egy főpróba a kongresszusi választásokra később. Erről egyelőre ennyit tudok mondani. T.B. Köszönöm, hogy erre a rövid kis időre a rendelkezésemre állt, további sok sikert! C.J.: Köszönöm, viszont kívánom!

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗