← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/3
Cironia Választ 1946 - Greene-i Előválasztás
George Taylor győzelmi beszéde Hamiltonból
GEORGE, GEORGE, GEORGE…Kedves Jelenlévők, Tisztelt Greene-i Reformpártiak!
Ma sikerült egy nagy lépést tennünk a végső célunk felé, azzal, hogy immár harmadik győzelmünket arattuk Greene-ben! (óriási taps és éljenzés) Szeretném megköszönni a megyében tevékenykedő kampánycsapatnak azt a nagy segítséget, amellyel a mai nap ünnepelhetünk, amellyel megnyertük ezt a választást! Köszönöm a családomnak is a mérhetetlenül nagy segítséget, hiszen ők mindvégig mellettem álltak, és segítettek. Engedjék meg, hogy gratuláljak a két Francisnek az elért eredményéhez, mindketten kiválóan teljesítettek, remélem, ezt csak fokozzák a pártunk érdekében.
Az elmúlt napokban, amióta itt kampányoltam, megértettem, mit jelent a déli vendégszeretet, megértettem, hogy miért annyira befogadóak a greene-i polgárok, azt kérem, tartsák meg ezt a jó szokásukat…GEORGE, GEORGE, GEORGE, GEORGE…Tartsák meg a jó szokásukat, amikor novemberben választani kell. Habár azt mondják, hogy Greene kék megye, azaz progresszív elnököt, szenátorokat és képviselőket fog magának választani novemberben, de remélem, Önök bebizonyítják, hogy ez nem így van! (óriási ováció)
De most nem szabad megállni, most tovább kell menni. Folytatni kell a kampányt Burkhillben, és folytatni kell a kampányt azokban a megyékben, ahol szuperszombaton választanak a konzervatív szavazók maguknak elnökjelöltet, hogy győzelmeimmel minél hamarabb egyesíthessem a pártot, és felvehessem a versenyt Frank Underwooddal! (óriási taps)
Köszönöm, hogy eljöttek!
Isten áldja Greene-t, Isten áldja Hamiltont és egész Cironiát!
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗