← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/3
Cironia választ 1946 - Monroe-i Kaukusz 1946
Első rész
Thomas H. Blackwell: Jó napot kívánok a kedves nézőknek! A mai nap fontos, nem csak Monroe megyének, de egész Cironiának, hiszen az első előválasztás ma van Monroe megyében. Reméljük élvezik majd a színes műsort, amelyből sok érdekességet meg lehet tudni a választásokkal kapcsolatban és persze az eredményekről is. Mielőtt azonban tovább mennénk bemutatkoznék: Thomas Blackwell vagyok, és sokak ismerhetnek már a Reform Párti vita levezetéséről, és úgy tűnik, annyira jól sikerült, hogy most ezt a műsort is megkaptam. A nap folyamán azonban fontos szerepet fog még játszani - a választókon kívül - John Stetton kollégám, akit most megpróbálunk kapcsolni a helyszínen. John hallasz engem?
John Stetton: Teljesen jól, Thomas! Igen, én itt vagyok Indianola is utcáin, és itt van mögöttem a városi mozi, amelyik a mai kaukusz-helyszínek egyik lesz.
Thomas H. Blackwell: Remek az jó hír. Sok mindenről lesz szó a mai nap folyamán, hogy a nézők is tisztában legyenek az egyes fogalmakkal, illetve a részeredményeket is közölni fogjuk majd. De a legelső kérdésem az lenne, milyen a hangulata a választóknak az utcán? Elvégre ez a demokrácia egyik ünnepe, és végre önálló államként megtarthatjuk az első választásunkat, ha csak előválasztás is. Érződik ez az embereken?
John Stetton: Most még az emberek az utcán sétálnak, beszélgetnek, ahogy kérdezgettem tőlük, azt mondják, még ráérnek, hiszen messze van még este nyolc, amikor kezdődik a kaukusz. Ahogy itt beszélgettem a választókkal, azt mondták, el fognak menni, szavazni, többen vannak a reformpárti választók, kevesebben a progresszívak, de ebből még sok mindent nem lehet leszűrni.
Thomas H. Blackwell: Mint mondtad, este nyolckor kezdődik a kaukusz. Felvilágosítanál minket a pontos menetrendről?
John Stetton: A kaukusz jelölőgyűlés, ami azt jelenti, hogy a választók pártonként összegyűlnek különböző helyeken, ahol minden jelölt támogatói közül választanak egy szószólót, aki kortes beszédet mond. Amikor ezt befejezték, egy papírra felírják a szavazók, kit választanak, és megkezdik összeszámolni. Legkorábban 20:45-kor lehetnek részeredmények a megyei hivatal közlése szerint, és olyan 11 felé hirdethetünk bejelentett győztest, azaz akkor a győztes személye már biztos lesz.
Thomas H. Blackwell: És a győztes mit nyer pontosan?
John Stetton: Küldötteket lehet nyerni a nyári konvenciókra. A Progresszív Párt esetében vannak megyei és választókerületi szinten megszerezhető küldöttek. A megyei szinten megszerezhető küldöttek esetén 5% a küszöb, ha valamelyik jelölt a voksok több mint felét megszerzi, akkor megszerzi mind a 16 küldöttet. Választókerületenként 8 küldött szerezhető, és ott nincs küszöb, ott minden jelölt szerezhet küldöttet. A Reform Pártnál ugyanez a metódus, csak ott a megyei küszöb 15%.
Thomas H. Blackwell: Akkor a reklám előtt még egy kérdés, hogy teljesen világos legyen. Mi van abban az esetben, ha valaki nem szerzi meg a szavazatok több mint felét, akkor a megyei jelöltek arányosan lesznek elosztva?
John Stetton: Így van, Thomas, abban az esetben, ha átlépte a küszöböt, ha nem, akkor a jelölt szavazatai elvesznek.
Thomas H. Blackwell: Köszönjük a kimerítő válaszokat. A reklám után további felvilágosítást kaphatnak a nézők az előválasztással kapcsolatban. De most akkor mindenki pihenjen egy kicsit. Nemsokára visszajövünk.
(reklám)
Thomas H. Blackwell: Üdvözlöm újra a nézőket és John kollégámat is. Mivel te vagy a szakértő újabb kérdés merült fel bennem, és gondolom a nézőkben is. A Reform Párt Nemzeti Bizottságának első közleménye az előválasztás menetéről szól. A kérdésem az előválasztások típusával kapcsolatos lenne. A kaukusz tudjuk mit jelent, de akkor mit takar az "előválasztás", mint az előválasztás típusa? Mi a különbség a kettő között?
John Stetton: A kaukusz a jelölőgyűlés, amikor összegyűlnek a választók, hogy kiválasszák a jelölteket. Az előválasztásként említett választás pedig a tipikus "ikszelős", amikor egész nap nyitva vannak a helyiségek, és voksolhatsz.
Thomas H. Blackwell: Értem. Utóbbi esetben teljesen arányosan osztják fel a küldötteket, vagy itt is van olyan eset, hogy mindenki mindent visz?
John Stetton: Nem, vannak olyan megyék, ahol a győztes mindent visz, vagy a győztes a szavazatai által arányosan megszerzett küldöttei mellé automatikusan megkapja a küldöttek harmadát, ez a győztes viszi legtöbbet-elv.
Thomas H. Blackwell: Értem. Akkor ez nem az előválasztás típusától függ. Most térjünk rá egy kicsit a jelöltekre. Az utcán kérdezve kik a legesélyesebbek a megyében a Reform Párt jelöltjei közül?
John Stetton: Ez egy nagyon komplex kérdés. Korábban George Taylor volt a népszerű, a támogatottsága a vita óta megkopott, és nem lehet tudni, hogy Francis Blank mennyire tudott megerősödni az utóbbi napokban. A függetlenek körében egyértelműen Barnabas Collins vezet, de kétséges, hogy mennyien mennek el voksolni. A városban inkább Taylor a favorit, de nem tudtam mindenkivel beszélni (mosolyog).
Thomas H. Blackwell: Ez csak természetes. A vitáról miket lehet hallani a járókelőktől?
John Stetton: Meglepte őket Blank szereplése, és ezért bizonytalanodtak el. A kérdés, hogy ez mennyire befolyásaolja választók döntését az este folyamán.
Thomas H. Blackwell: A Reform Párt jelöltjeiről hallhattunk, de a Progresszív Párt is ma tartja itt a kaukuszt. Első kérdésem, hogy minden megyében együtt fogják tartani a pártok az előválasztásokat, ugyan az lesz a menetrend a két pártnál?
John Stetton: Nem, az első négy esetben lesz ugyanaz a menetrend, a Progresszív Párt vezetése a napokban fogja kiadni, hogy a szuperszombattól hogy alakul a választási naptár, és mikor lesznek a viták.
Thomas H. Black: Értem. És a megyében most melyik Progresszív Párti jelölt a favorit? Annak a pártnak a vitája korábban volt, ami már nincs talán akkor hatással az előválasztásokra, vagy tévedek?
John Stetton: Lehet, erről nem tudtam semmilyen információt szerezni. Az esélyes Frank Underwood, de még Green Carter vagy Elliot Weser is esélyes lehet.
Thomas H. Blackwell: Köszönjük a válaszokat, rengeteg információt kaptunk. A délutáni adásnak egyelőre vége. Később még visszatérünk a televízió képernyőjére, hiszen majd jönnek is az eredmények. Viszont látásra!
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗