← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/2
Megkéselték az atlantai városi kapitányt
Az első vizsgálatok szerint etnikai indíttatása lehetett a gyilkosságnak
Robert Hamiltont, Atlanta kapitányát este hazafelé tartva az egyik be nem világított útszakaszon elfogták, megverték, aztán egy döfésre alkalmas tárggyal halálosan megsebezték. A nyomozás folyik, a megye vezetése mindent megtesz, hogy kézre kerítsék a gyilkosokat. A városi kapitány nagy tiszteletnek örvendett a helyi lakosok körében. A 48 éves Hamiltont többször kitüntették, igaz, több emberi és polgári jogi aktivista kritizálta a munkáját.
Többen ugyanis azzal vádolják, hogy rasszista volt, hiszen erőszakos bűncselekmények 95 százalékát a korábbi évek tapasztalatai alapján a lakosság negyedét kitevő négerek közül valaki követi el a városban, továbbá vizsgálatot követeltek ellene a tanúk és a vádlottak bántalmazásáért is. Névtelen forrásaink úgy tudják, hogy a néger kisebbség körében keresik a gyilkosokat.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗