← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/2

A keddi vita nyertesei és vesztesei

Kik voltak az abszolút nyertesei és vesztesei a keddi, progresszív vitának?

Nyertesek A Reform Párt: Az első számú nyertes mindenképp a Reform Párt. A vita azt mutatta meg, hogy a Reform Párt jelöltjei külpolitikai téren sokkal kiforrottabb elképzelésekkel rendelkeznek, világos elképzelésük van, hogy győzelmük esetén milyen közel-keleti politikát kell követni, és úgy tűnik, ebben a választók is mellettük állnak. Mason Warding: A Reform Párt excentrikus elnökjelölt-aspiránsa a vita során is előkerült, sőt Underwood és Glover is kiemelten foglalkozott az elképzeléseivel, amellyel ismét reflektorfénybe került a tábornok. Mindezt úgy, hogy meg se kellett hozzá szólalnia. Vesztesek A progresszív vitapartnerek: A két, jelöltségért küzdő politikus, akik között eldőlhet, hogy kit is indít a párt novemberben. Lehetőséget kaptak, hogy megmutassák, hogy annak ellenére van egy jól kiforrott programjuk, hogy a Progresszív Párt, a Reform Párttal ellenben, szervezetileg még igen gyenge lábakon áll, a pártvezetés kapkod és nem halad a feladataival, még az előválasztási menetrend is tisztázatlan, de ez nem sikerült. Van idejük novemberig, hogy felkészüljenek. A pártvezetés és a donátorok: Most sem biztos még, hogy a pártvezetés, és a párt mögött tevékenykedő liberális donátorok végül kit fognak támogatni. Úgy lehetett tudni, hogy a vita után tisztábban lehet látni, de ez nem így történt. A meg nem jelenő jelöltek, Green Cartel és Elliot Weser: Óriási hibát követtek el azzal, hogy nem jelentek meg a vitán, hiszen így azt közvetítették a választóik felé, hogy ők kiszálltak, és Glover-Underwood párharc következik. A nézők és a hallgatók: Ha a ciron választók egy sorsdöntő, érzelmes és kemény vitára számítottak, nagyot csalódtak, de még sokaknak azt sem sikerülhetett eldönteni, hogy kire szavazzon jövő héten Monroe-ban, az első előválasztáson. John Stetton: A műsort moderáló ismert tévés személyiség is komoly kritikát kapott. Nem volt elég kemény, hogy az általánosságokban beszélő politikusokból kicsikarjon valami érdemi információt, nem irányította a vitát, bedobta a gyeplőt a lovak közé. Az MSC szóvivője szerint részt vesz még a későbbi vitákon, de a jövő hét keddi reformpárti vitán éppen nem.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗