← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/2
George Taylor emeli a tétet, és úgy tűnik, most neki áll a zászló
Az elsőválasztó megyék közül mindegyikben vezet George Taylor
Ez látszik legalábbis abból a négy felmérésből, amelyet a lapunk megbízásából készített el a Hartmann University szakmai stábja. Készült egy országos felmérés is, amiben először Mr. Taylor átvette a vezetést Nason Wardingtól, habár hibahatáron belül. A felmérés alapján Taylort a választók 45, Warding tábornokot 43, Barnabas Clollinst 5, Rosenfieldet és Blankot 3-3 százalékuk támogatná, a voksolók 1 százaléka még bizonytalan, a hibahatár 5 százalékos. „Ez mindenképp fontos pillanat, hiszen eddig minden mérés Warding előnyét mutatta, ami most elolvadt” – foglalta össze a kutatás eredményét Sam Robertson egyetemi tanár. Véleménye szerint a legfontosabb, amit le lehet szűrni, hogy mind Taylor, mind Warding durván megduplázta támogatóinak a számát, bár Mr. Wardingnál kisebb volt ez a bővülés.
A radikális változás a korábbiakhoz képest minden bizonnyal azért történt meg, mert az elmúlt időszakban Warding és Taylor volt a legaktívabb, akik végigjárták a számukra fontos megyéket, míg a többiek nem. „Változás csak akkor lesz, ha a többiek is felélednek a Csipkerózsika-álmukból, és elkezdenek végre kampányolni.” Warding és Taylor esetében két, egészen más taktika látszik megvalósulni, legalábbis Robertson professzor szerint. „Mason Warding az utóbbi időszakban nagyon mérsékelte magát, teljesen más hangot üt meg a kampányban, amivel sok mérsékeltet és szociális konzervatív voksolót megnyert. Kezdetben a nőügyeit hozta fel, mára azt mondja, hogy azért nincs családja, mert a hazáért tesz szolgálatot. Máskor nagyon keményen pocskondiázta az ellenfeleit, mára azt mondja, hogy rajta kívül senki nem verheti meg a progresszívak jelöltjét. Ez előrelépés.” Taylor esetében is számos változást fedezett fel Robertson: „Taylor kezdetben tartózkodott, hogy Wardinggal konfrontálódjon, mára azonban sokkal keményebb, konfrontálódik, és nyitott a vallási kérdések felé is, amelyet eddig hanyagolt. Kell is erősítenie, hiszen nem sikerült elnyerni sem Ben Gates támogatását, sem a westvale-i konzervatív donorok támogatását, pedig győzködte őket.”
Az is kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, amelyet a kutatók a kezdetektől sejtenek. „Miközben Mason Wardingot elsősorban a kékgalléros szavazók és főként az idősek támogatják, illetve a konzervatív keménymag, addig Taylort a fehérgallérosok és az északiak, meg a fiatalok támogatják, közel állnak hozzá a kis létszámmal bíró liberális konzervatívok.”
A két jelölt stratégiája is, úgy látszik, egészen más. Miközben Mason Warding sorba járja a megyéket, főleg az erősen konzervatív beágyazottsággal rendelkező településeket látogatja, addig a T-Team az elsőválasztó megyékre feküdt rá, nagy sikerrel, legalábbis ezt mutatják a négy megyéből származó adatok. Monroe megyében George Taylor a voksok 46 százalékát szerezné meg a felmérés szerint, második lenne Barnabas Collins 18, harmadik Mason Warding 14 százalékkal. Negyedik Francis Blank 10, míg az utolsó Anna Rosenfield 8 százalékkal. A monroe-i függetlenek Collins mellett állnak, ez érthető is, hiszen a szomszédos megyéből származik, de a fiatalok és az indianolai reformpártiak Taylort választanák. Denfieldben Taylort a konzervatívak 53 százaléka választaná, második Warding 15, harmadik Collins 13, Rosenfield 8 százalékon áll. Greene-ben ugyancsak Taylor vezet 41 százalékkal, második Warding 17, harmadik Collins 15, negyedik Blank 14 százalékkal, Rosenfield itt is nyolc százalékon áll.
Burkhillben (ami igazán fájó pont lehet Mr. Wardingnak) szintén nagyon vezet George Taylor, a válaszadók 41 százaléka választaná őt. Második Mason Warding, akire 23 százalékuk voksolna, harmadik Collins 13, negyedik Blank 11, míg Rosenfield az utolsó nyolc százalékkal. A burkhilli kutatásból kiderül, hogy Warding sokkal ismertebb és valamivel kedveltebb Taylornál, de az unioni volt ügyész toronymagasan vezet a függetlenek között, akik a választáson majd részt vehetnek. Burkhill nagyon fontos lehetne a Taylor-csapatnak, hiszen akkor Wardingot a saját megyéjében győznék le. Erről egy interjú során nyíltan beszélt Taylor is. „Nem fél attól, hogy Burkhill, a Warding-ország, túl nagy falat lesz? A volt ügyész erre konkrétan válaszolt: Nem, egyáltalán nem félek, a burkhilliek bölcs emberek, és tudják, melyik az a jelölt, aki alkalmas a Reform Párt győzelemre vezetésére. Burkhillben győzünk, Warding ide vagy oda!” Ezzel George Taylor emeli a tétet, és eddig úgy tűnik, neki áll a zászló, hiszen ha mind a négy megyében győz, akkor szuperszombaton ez akár győzelmet, és a végén jelöltséget is hozhat neki.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗