← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/2
Nagy a tolongás a Reform Párt jelöltjei között
Öt jelölt verseng a Reform Párt elnökjelöltségéért – szoros verseny ígérkezik
A Reform Párt előválasztási naptára már ismeretes, és a jelöltek hozzáláttak a kampányhoz. A legaktívabb kampányt még mindig Mason Warding vezeti, akinek sikerült megszereznie két párttársának: Anthony Lombardinak és Francis Wrightnak a támogatását is. Hosszú ideig nagy előnnyel vezetett, de a Wandelson-gate miatt vesztett támogatottságából. A szavazók értékelik a háborús múltját, karizmatikus vezetőnek tartják, de nem biztosak benne, hogy a novemberi választáson képes győzni a progresszív ellenféllel szemben. A szavazók 22,3 százaléka voksolna rá.
Második helyen Barnabas Collins belforti politikus áll, aki a befolyásos politikus-üzletember, Ben Gates támogat. Mr. Collins előnye a kora és a tapasztalata, illetve az is, hogy az üzleti életből jön. Támogatói főleg az idős, konzervatív szavazók. A szavazatok 20,1 százalékát szerezné meg.
Harmadik helyen George Taylor áll. Az eredmények aggaszthatják a T-Teamet. A konzervatív politikus ugyanis magát tartja Warding fő kihívójának, és ennek érdekében az establishment-mozgalmat kívánta maga mögött egyesíteni. Látványos kudarcot kellett elszenvednie, mivel mind Francis Blank bejelentette indulását, mind Ben Gates mást támogat a kampányban. Választási taktikája a mérsékelt és a fehérgalléros szavazók begyűjtéséből áll. Épp ez az előnye, és ez a hátránya is Mr. Wardinggal szemben: nincs olyan karizmatikus, mint ő, viszont róla többen gondolják, hogy képes egyesíteni a pártot, és legyőzni a progresszívakat. Erősebb szervezettséggel bír, mint Warding és több forrása is van, viszont kisebb az ismertsége. Főleg a nagyobb lélekszámú településeken erős, a vidéken gyenge. Az általunk megrendelt felmérésben a szavazatok 19,7 százalékát szerezte meg.
Francis Blank diplomata a negyedik helyen áll, aki pár momentumtól eltekintve még igen hallgatag. Nem hallani nagy rendezvényektől, nem hallani a programjáról, valószínűleg eddig nem próbálta megszólítani a szavazókat, vagy esetleg nem akarta élesíteni a kampányát. Az oaklandi politikus 17,8 százalékkal a negyedik.
Ötödik helyen Anna Rosenfield áll, akit sokan a libertariánusokhoz kötnek, 14 százaléknyi választópolgár tetszését nyerte el. A reformpártiak 6,1 százaléka még nem döntött, kire voksolna.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗