← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/2
A tábornok szétcincálta Wandelsont
Nem bánik kesztyűs kézzel Warding továbbra sem senkivel
,,Tisztelt Hallgatóság!
Engedjék meg, hogy elemezzem egy kicsit régi-új párttársam, Joseph Wandelson nyilatkozatát. Nézzük csak meg, hogy indít:
,,Mason H. Warding szerint a párt egy hadsereg. Aki nem teszi azt, amit ő akar, azt kirúgja a pártból. Felhívnám a tábornok úr figyelmét, hogy már 5 hónapra vége a háborúnak. Mellesleg az alkotmány biztosítja a szabad gyülekezési jogok és a szabad véleménynyilvánítást."
Nos, szerintem a párt nem egy hadsereg, de az emberek és az ország érdekében nekem továbbra is tábornoknak kell maradnom, úgy kell viselkednem. A megosztott megyerendszer széttagoltságát így lehet mégis egy nagy egységként kezelni majd. Én pedig egységet hozok egy autonómiáktól gazdag ország képében, ha megengedik, hogy megvalósítsam elképzeléseimet.
Másodszor én nem rúgtam ki senkit a pártból, ez egy nagy lósz@r! Wandelson magától távozott és most gyakorlatilag az emberek képébe hazudik. Ez nem szép dolog. Én valóban arra kértem, hogy mondjon le a pártban betöltött funkciójának egy részéről. De nem rúgtam ki, nem is tehettem volna, nem vagyok még csak pártelnök sem.
Aztán tisztában vagyok vele, hogy vége a háborúnak, kösz az emlékeztetőt, majd beírom a noteszembe.
Tisztában vagyok azzal is, hogy szabad véleménnyílvánítás van. ennek köszönhető, hogy az olyan fogyatékosok is, mint ő, aki ciron nyelvről, meg libertarianizmusról beszél itt a párton belül, elmondhatják amit akarnak.
,,Joseph C. Wandelson bejelentette, hogy ezen a héten újból be fog lépni a Reform Párt Konzervatív libertariánus irányzatába. Folytatni fogja a politikáját, de már csak lépésekben és vissza fogottamban. Ebben vissza is vonom támogatottságomat Mr. Warding mellől."
E kapcsán annyit mondanék el, hogy kezd ijesztő lenni, hogy ilyen irányzatokat képzelődik Wandelson és többször is beszél róluk. Ezek nem léteznek, valaki mondja már meg neki! Ja, és a támogatottságot nem lehet visszavonni, csak a támogatást, édes Istenem!
,,Egyben bocsánatot is kért, amit az utolsó cikkében írt:
Bocsássanak meg az utolsó cikkem miatt, de annyira meg szerettem volna felelni a pártnak és mivel nagyon is függetlenségi párti vagyok így túlzásba estem. Még ebben a hónapban megpróbálom értelmezhetőben és reálisan megfogalmazni."
Szerintem aki nemlétező dolgokról nyilatkozik, az nem túlzásba esik, hanem beteg. És aki nem tudja, hogy mi a különbség a támogatás és a támogatottság között, az pedig fogyatékos.
Itt a bizonyíték rá, hogy vigyázni kell, hogy kiben bízik annyira az ember, hogy rá szavazzon. Én észleltem a hibát a környezetemben és azonnal cselekedtem, ahogy a helyzet megkívánta. De vajon George Taylor képes lenne erre, vagy csak kritizálni tudja azt, aki cselekszik? Ha nem akarnak kísérletezni, - és megjegyzem, az ország nem ér erre rá - akkor szavazzanak rám!
Tegyük naggyá Cironiát!"
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗