← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/2
Taylor: „Ha Warding lesz a jelölt, akkor a progresszívak nyertek”
A mérsékelt konzervatív politikus szerint Mason Warding képtelen egyesíteni a konzervatív oldalt.
A Madisonban kampányoló politikus szerint elképzelhetetlen, hogy a Reform Párt színeiben választást nyerjen Mason Warding, legalábbis elnök semmiképpen. „Azt kell mondani, hogy nem tudja Cironia választópolgárait egyesíteni. Ha Warding lesz a jelölt, akkor a progresszívak nyertek”, folytatta még azzal, hogy: „teljesen mindegy akkor, hogy a liberálisoknál Eliot Wesser, Ed Glover, Frank Underwood vagy épp Green Cartel lesz a győztes.” Szerinte Mr. Warding egyik nagy hibája, hogy a reformpárti hardcore voksoló ugyan támogatja, de sem a mérsékeltek, sem pedig a függetlenek nem fogják támogatni, „már pedig a függetlenek nélkül nem nyerhet egyik párt sem. Ráadásul magával rántja a képviselő- és kormányzójelöltjeinket. Olyan elnökjelölt kell, aki értékeivel és programjával képes egyesíteni a nemzetet.
A következő héten folyik Taylor programjának az egyeztetése a szervezetekkel és szakemberekkel. „A programomhoz alapos számításokra van szükség, hogy azok tényleg működőképesek lesznek-e. Mindenki megnyugodhat, nemsokára olvashatják a programom, ami több lesz a vélt kommunisták megfigyelésének a felvétésén.”
Szakértők szerint Taylor hangnemet fog váltani, most, hogy már kevesebb, mint egy hónap van az előválasztási időszak kezdetéig. Mivel a szociális konzervatívok nagy része eddig egy ember mellé sorakoztak fel, az establishmentnek is fel kell mutatni egy kurrens jelöltet. „A párt jobboldala nagyjából egységes, viszont a mérsékeltek megosztottak, mivel eddig Ben Gates még senki mellett nem tette le a voksát, előfordulhat, hogy van már egy kiszemeltje. Ebben a helyzetben a mérsékeltek közül kell valaki, aki képes egyesíteni az előválasztási folyamat során a párt ezen részét.” Harold McCallum szerint a T-Team és Ed Mullins ezért is gyűjt rengeteg támogatást. „A Taylor-csapat elhúzódó háborúra számít, és elemi érdeke, hogy az első megyékben jól szerepeljen.”
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗