← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1959/5

Négyszemközt

Vendégem Dominick Stannard alelnökjelölt

Ben Gilford Üdvözlöm a kedves hallgatókat. Ma ismét elfogadta meghívásom Mr. Stannard, immár mint hivatalos alelnökjelölt. Köszönöm és köszöntöm önt Stannard úr. Dominick Stannard Üdvözlöm a kedves Hallgatókat! Köszönöm én is, hogy itt lehetek ismét! Jó napot Mr Gilford! Ben Gilford Első kérdésem ön felé, hogy érzi magát alelnökjelöltként? Mik az első reakciók a párttársaitól, barátaitól és a családjától? Dominick Stannard Megtisztelő érzés számomra, hogy Lee elnök bizalmat adott nekem. Mikor a televízióból meghallottam sírni tudtam volna az örömtől. Nagyon örülök neki. Persze tisztában vagyok azzal, hogy e hivatallal hatalmas felelősség jár. Családomból az első reakció az volt, amikor a feleségem örömében megölelt, majd a gyerekek és az unokák is. Szomszédok is átjöttek és sorra gratuláltak. Baráti körömből először Alexander Smith volt, aki telefonon adta át jó kívánságait, majd őt követték a walkeri képviselők, szintén telefonon. Augusto Prescott-tal pedig egy közös sajtótájékoztatón köszöntöttük egymást, de természetesen, mint magánember is eljött hozzám és egy jót beszélgettünk, mivel ő pedig a Légierő minisztere lesz. Pártomból először Danny Sanchez JR. gratulált egy közleményben. De a Reform Pártból például Peter McCain is egy hivatalos közleményben fejezte ki gratulációját. Természetesen pártomból még többen is megkerestek telefonon, személyesen vagy levélben. Például Cliff Bedroom telefonon hívott és köszöntött. Mindenkinek Köszönöm a gratulációkat! Igyekezni fogok, ahogyan minden erőm engedi! Ben Gilford Gondolom folyamatosan konzultál most a munkatársaival, mi ilyenkor a protokoll a megválasztásig? És mit tehet egy jelölt, hogy jó eséllyel meg is válasszák? Dominick Stannard Igen, jól mondja. Napi szinten ez körülbelül 10-12 óra folyamatos konzultációt jelent. Kimért ember vagyok, s egyben nem szeretek senkit sem kritizálni. Például egyszer sem támadtam meg a Reform Pártiakat, akár közleményben, akár beszédben, akár interjúban és a többi. Véleményem szerint a mostani helyzet nem engedi meg a széthúzást. Többször meggondolok egy szót vagy mondatot közleményíráskor, beszédíráskor vagy akár most az interjú keretében. Fontos, hogy minden lehetséges buktatót elkerüljön az ember, ha azt akarja, hogy megválasszák. A megválasztásig tanácskozom a munkatársakkal, beszélek a különböző tanácsadókkal, tanulmányozom az Alkotmányt. És nem utolsó sorban keresem a szmokingomat, ami valahol a szekrény mélyén hever (nevetve mondja). Ben Gilford Alelnökként, hogyan segítheti Lee elnök munkáját, illetve a mostani Kubai válság és a küszöbön lévő Vietnámi háború kapcsán vannak-e elképzelései Ciron beavatkozás kapcsán? Dominick Stannard Alelnökként igazából nem nagyon vannak jogköreim ha úgy tekintjük. Nem adhatok ki például rendeletet. Az elsődleges feladatom, hogy az Elnököt segítsem munkájában, illetve az általa, rám bízott feladatokat elvégezzem. Természetesen ezektől függetlenül még lehet, s van is véleményem a különböző történésekről, amiket megbeszélhetek az Elnökkel, hogy miként kéne csinálni, de a fő döntés az Ő és a Kongresszus kezében van. Kuba kapcsán minden eszközzel blokkolni kell a Castro-rezsimet. De ahogy csak lehet, amit meg is tesz a Kormányzat. Mivel a Karibi-térség stabilitása nemzeti ügy, hiszen Hazánk ott helyezkedik el, emiatt igen, támogatnám azt, ha egy amerikai, ciron és emigráns kubaiakból álló csapat szállna partra, hogy Castróékat elűzzük. Vietnam kapcsán szintén támogatnám a ciron beavatkozást, de nem harcoló, hanem rendvédelmi és tanácsadó alakulatok keretében. Ben Gilford Azt gondolom, ön egy domináns politikus. Az ország második embereként ez elengedhetetlen. Mit gondol a kormány összetételéről? Vannak gyenge pontok az adminisztrációban? A légierő és a munkaügy után várhatóak még további személycserék? Dominick Stannard A különböző miniszteri tárcák szerintem a legjobb kezekben vannak. Tapasztalt, megbízható emberekről van szó. A leendő Légierő miniszterrel teljes lesz az egész Kormányzat. Szerintem Mr. Prescott és Mr. O'Connor kitűnő társai lesznek egymásnak, ami a jelenlegi helyzetet illeti. Jól kifogják egymást egészíteni, mint a légierő és a haditengerészet kombinációja. Gyenge pontokat nem vélek felfedezni az Adminisztrációban. A miniszterek és az elnök között a párbeszéd tökéletes. Tudomásom sajnos nincs róla, hogy a Légierő és a Munkaügy után lesznek-e még személycserék. Ben Gilford Én azt gondolom, ha az alelnöknek nincs is is konkrét jogköre, a szenátus elnökeként és ország, úgymond elnökhelyetteseként igenis van szava az ország történéseinek tekintetében. Mi az amit erőltetni fog az adminisztrációban? Annak fényében, hogy ön köztudottan szegregáció ellenes és nagy katonai múltal rendelkezik. Dominick Stannard Jól mondja Mr. Gilford! Mint, ahogy Cironia Köztársaság Alkotmányának III. cikkjének 3. szakasza állítja: "Cironia Köztársaság alelnöke a Szenátus elnöke." Mint említette, katonai múlttal rendelkezem. Mivel a NATO tagja vagyunk, ezért elengedhetetlennek tartom, hogy Cironia Köztársaság Haderejének minden fegyvernemét a lehető legkorszerűbb technológiákkal fejlesszük. Ez jelentősen megnövelné súlyunkat a NATO-ban, s nem utolsó sorban a ciron föld védelmét is szolgálná. Igen, kifejezetten ellenzem a szegregációt. Nem lehet és nem szabad különbséget tenni ember és ember között, akár mi a vallása, a bőrszíne és a többi. Véleményem szerint mind Isten teremtményei vagyunk, akik az Ő szeme előtt egyenlők mindenben. Ahogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1. cikke írja: "Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek." Ben Gilford Lehet egy megjegyzésem ezzel kapcsolatban? A Reform párt egyik politikusa már nevezte az ENSZ-t sóhivatalnak miközbe annó George Taylor elnök is az ENSZ- re hivatkozva indított beavatkozást Koreába. Dominick Stannard Igen, olvastam annak a szenátusi ülésnek a jegyzőkönyvét. Ez is egy vélemény, ha úgy nézzük. Tiszteletben kell tartani. De fontos megjegyeznünk, hogy ha ne adja Isten bármi gond történne ciron földön, például valami ragályos, veszélyes betegség ütné fel a fejét, akkor ez a "Sóhivatal" küldene nekünk gyógyszereket, ápolókat, orvosokat, meg mindenféle egészségügyi eszközt. Ben Gilford Egyetértek, no de folytatjuk.... Tudja, a Ciron hétköznapok fő témája a Kubai válság, az emberek félnek a bevándorlóktól és a kommunista fenyegetettségtől. Miért lehet az, hogy míg Connor és Collins miniszterek aktívak, addig a védelmi miniszter és a vezérkari főnök, aki szintén kormánytag egyszer sem szólalt fel az ügyben, ha ön kifogástalannak találja is a kormány munkáját, addig a Ciron emberek alvó minisztereket is látnak, alelnökként, hogyan bírná aktivitásra az egyes szegmenseket? Dominick Stannard Elsődleges módszerem lenne a heti összesített beszámolók a védelmi minisztertől és a vezérkari főnöktől. Úgy is meg kell kapniuk minden jelentést, azokból szépen készítsenek heti rendszerességgel egy beszámolót, természetesen mellékelve hozzá az eredetieket. Illetve, rávenni őket, hogy szintén heti rendszerességgel kinézzenek a különböző helyőrségekre és természetesen a járőrszolgálatot teljesítő hadihajóinkra. De ez lehet emelni, akár napi rendszerességre is, csak jó ütemtervre van szükség, hogy hova és mikor. Ben Gilford Mr. Stannard, engedelmével picit előreugrok az időben, elképzelhető az, hogy alelnökként a következő választáson megpályázza az elnöki pozíciót? Dominick Stannard  Szívem szerint szívesen megpályáznám, de az szerintem még egyenlőre a jövő zenéje. Egy elnökjelöltséghez hatalmas nagy erőket kell megmozgatni, kerülni kell minden buktatót, olyan programmal kell előállni, amely mindkét párt szavazóit megtudja mozgatni, illetve azokat is, akik nem nagyon aktívak a választásokon, és nem utolsó sorban kiváló szakmai stáb is szükséges a sikerhez. Ben Gilford Mit gondol a szenátus előtt lévő új Reform Párti választási törvényjavaslat pozitív vagy negatív hatással lesz az elkövetkezendő választásokra, illetve Lee elnök támogatni fogja azt ön szerint vagy pedig él a vétó jogával. Dominick Stannard Mint több társam, még én sem jutottam teljesen a végére. A május 11.-i szenátusi ülésen Danny Sanchez JR. párttársam emelt ellene kifogást, miszerint, idézem: "Az alkotmány III. Cikk 3. szakasz 2 bekezdése, és a törvényjavaslat 2. fejezet 2. cikk 206. pontja ütközik egymással. Kérem ezeket kikeresni és utána olvasni. Továbbá az alkotmány II. cikke a választójogról is első ránézésre kétségeket vet fel, hogy a választási törvényjavaslat nem-e tartalmaz olyan előírást, ami ezzel ütközik." Igen, a javaslat nagyon hosszú, ezért még szükség van egy kis időre míg végig tanulmányozzák. Arról pedig nincs információm, hogy Lee elnök esetleg élni fog-e vétójogával. Mindenesetre annyit hozzáfűznék, hogy remélhetőleg az Alkotmányba ütköző részeket minél előbb korrigálni fogják. Ben Gilford Köszönöm őszinte, értékes válaszait Stannard úr. Sajnos műsoridőnk lejárt, szívből kívánok önnek sikerekban gazdag alelnöki munkásságot, én biztos vagyok benne, hogy ön lesz a következő alelnökünk. És szintén idézem magam, immár úgy várom vissza önt ide a stúdióba mint Cironia alelnökét. Viszontlátásra. Dominick Stannard Köszönöm Mr. Gilford a riportot és a jó kívánságokat! Bízzunk a legjobbakban! Isten áldja Cironiát! Viszontlátásra!

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗