← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1959/4
Jegyzőkönyv a Szenátus üléséről
1959. április 12.
Szenátus káplánja
Hosszú ideje élek, uram, és minél tovább élek, annál meggyőzőbb bizonyítékokat látok erről az igazságról: arról, hogy Isten kormányoz az emberek ügyeiben. És ha egy veréb nem eshet a földre az ő értesülése nélkül, akkor valószínű, hogy egy birodalom felemelkedhet az ő segítsége nélkül?
Meggyőződtünk arról, uram, a szent írásokban, hogy „hiába dolgoznak, építik, kivéve, ha az Úr felépíti a házat.” Ezt határozottan hiszem; és azt is hiszem, hogy egyidejű segítsége nélkül ebben a politikai épületben sem leszünk sikeresebbek, mint a Bábel Építői.
Ezért kérem a szabadságot, hogy maradjon velünk - hogy ezentúl a Menny segítségét igénylő imákat és tanácsainkra adott áldásokat minden reggel ezen a helyen tartsuk meg, mielőtt az ügyeket folytatnánk. Ámen.
Peter McCain szenátor (R)
A reggeli ima után felkérem a Szenátust, hogy együtt mondjuk el a Hűségesküt: Hűséget fogadok az Cironia Zászlajának és a köztársaságnak, amelyet jelképez: egy és oszthatatlan Nemzet az Isten színe előtt, amely szabadságot és igazságosságot nyújt mindenkinek.
Stuart Hoyt többségi vezető (R)
Elnök Úr!
Remiel d'Alambert szenátor (R)
Hoyt szenátor következik!
Stuart Hoyt többségi vezető (R)
Elnök Úr,
Ma nagyon fontos témáról szeretnék beszélni azzal kapcsolatban, ami a határainkon kialakult áldatlan állapottal függ össze. A kubai forradalom elbukott. Fidel Castro és a kommunisták arra használták fel ezt a népmozgalmat, hogy elősegítsék a bolsevizmus terjedését a karibi térségben, ez roppant veszélyes, ugyanis biztos vagyok benne, hogy arra fognak törekedni, hogy megtámadják Cironiát, beavatkozzannak más országok belügyeibe. Persze itt a támadásra nem úgy kell gondolni csak mint katonai beavatkozásra, hanem politikai terrorista akciók a politikai terrorizmusra.
Az elkövetkező időszakban a nemzetbiztonságnak sokkal nehezebb dolga lesz, hiszen fel kell készülni a beáramló menekültek közötti titkos ügynökökre, alvó ügynökökre, akik arra fognak várni, hogy közbe lépjenek és károkat okozzanak az országnak és a nemzetnek. Az ország figyelni fog, az ország résen lesz. Rendkívül örömteli számomra, ahogy Albert Lee elnök kezelte a kérdést és a lehető leghamarabb mozgósította a hadsereget, mozgósította a légierőnket és a haditengerészetet, mellette pedig a partiőrség is végzi a feladatát. Nem fogjuk megadni magunkat nem fogunk a kommunisták előtt földre borulni! Az is nagyon fontos, hogy emberségesen bánjunk azokkal a kubai menekültekkel, akik azért indultak el az otthonaikban, mert Castro és bandája nem tűri meg az ellenzéki hangokat ebben az új bolsevik államban, támogatom, hogy lehetőséget kapjanak Cironiában. Támogatom a letelepedésüket, támogatom a menekültstátust abban az esetben, hogyha betartják azokat a szabályokat, amelyek a ciron büntetőtörvénykönyv és szokásjog előír.
Nagyon fontos, hogy a nemzetbiztonsági intézmények úgymint a Nemzetbiztonsági minisztérium, a CIO vagy éppenséggel CCA felügyelje, hogy kik jönnek be az országba, velük kapcsolatban háttérinformációkat gyűjtsenek, hogy tényleg menekültek legyenek, politikai üldöztetés áldozatai voltak, de azokat, akik csak saját szerencséjük miatt próbálnak menekültstátust szerezni, azt küldjék vissza. Ugyanúgy küldjenek vissza minden olyan személyt, aki valamilyen formában a forradalommal a fegyveres csapatokkal és a kommunista párttal kapcsolatba került, ők nem jöhetnek ciron földre. Nehéz időket élünk, és ezek olyan embereket követelnek meg, akiknek helyén van a szívük és helyén van az eszük. Nehéz lesz, nagyon sok demagóg hangot fogunk hallani, hogy zavarjuk őket a tengerbe, hogy ne engedjük be senkit, a másik oldalról pedig azt fogjuk hallani, hogy mindenki be kell engedni, az arany középút a megoldás ebben az esetben is.
Szeretnék más témában is meg nyilatkozni Az egyik az az alkotmányos állapot, amelyben jelenleg az ország leledzik, amióta Albert Lee elnökké lépett elő. Ez azt jelenti, hogy a sorban őt követő házelnök és a pro tempore szenátusi elnök az, aki az utódlásban őt követi, ha bármi is történne e az elnökkel. Ezt a helyzetet minél előbb meg kell oldani, ugyanakkor abban a helyzetben, amiben most vagyok egy új Alkotmány, egy új rendszert kezdünk el gyakorolni Nagyon fontos, hogy betartsuk ezeket a játékszabályokat, és úgy gondolom, hogy az Alkotmány világosan fogalmaz abban, hogy az alelnök kérdésében is döntő joga van a Kongresszusnak. Csak olyan személyt lehet megválasztani alelnöknek, aki a Kongresszus támogatását élvezi. Ez nem arról szól, hogy a Reform Párt arra törekszik, hogy kiterjesztve a befolyását a kormányzati intézményekre, illetve a kormányzati döntéshozatalra még csak azt sem fontos, hogy kit jelöl az elnök az alelnöki pozícióba, ez az ő döntése teljes mértékben. Ugyanakkor a Kongresszusnak az is a feladata, hogy ellenőrizze mit csinálok kormányzat az is a feladata, hogy olyan személyeket válasszon meg ennek a kormányzatnak a tagjainak, akiket alkalmasnak talál a feladatra.
Ez eddig is így volt, és ne felejtsük el, hiszen ez a jelenlegi alkotmányban is ott szerepel, hogy a „Szenátus tanácsával és hozzájárulásával” nevezhet ki bármelyik pozícióba jelölt személyt az elnök. Ez most nem lehet másképpen, nem ragaszkodunk ahhoz, hogy bizottsági meghallgatáson vegyen részt az alelnökjelölt, az mindenképp fontos, hogy mögötte megjelenjen a kongresszusi többség, hiszen az alelnöknek ezzel a kongresszusnak a majd együtt dolgozni.
A következő téma, amit szeretnék még érinteni az a választójogi kérdés, illetve választási törvényjavaslat. George Lee grahami szenátor dolgozik azon, hogy egy olyan választási törvényjavaslat jöjjön létre, amely elfogadható mind Reform, mind a Progresszív Pártnak, egy kétpárti törvényjavaslat lesz ez, a héten minden bizonnyal benyújtásra kerül, ha ez megtörténik, én magam fogom bizottság elé citálni és remélhetőleg minél hamarabb elkezdődhet majd a szenátusi vita. Ez is egy nagyon fontos lépés lesz annak érdekében, hogy ezt az új alkotmányos rendszert más törvényekkel erősítsük meg, különösen fontos, hogy a választójog kérdése stabil, megbízható kezekben legyen. Nagyon lényeges, hogy a Kongresszus afelett, hogy a kormányzat, legyen az akár kék, akár piros, akármilyen, ne próbálja meg kirekeszteni a szavazókat bőrszínük, a nevük vagy éppen a vallásuk miatt.
Mindenkinek joga van szavazni, aki teljesíti azokat a feltételeket, amelyeket a törvény előír. Ez azt is jelenti, hogy ugyan az újonnan létrejövő megyéknek lehetőséget kell adni a választásokon való részvételre, sőt én magam is az támogatom, hogy ez maradjon nagyrészt megyei hatáskör. Egyáltalán nem tolerálom, amikor embereket akarnak kizárni a választói névjegyzékből vagy nem engedik őket, hogy regisztráljanak. Olyan szabályozásra lesz szükség, amely ezeket a kibúvókat és ezeket a jogi kiskapukat bezárja, amelyek jelenlegi rendszert jellemzik.
Az is fontos, hogy a bíróságok. mint a ciron alkotmányosság jelképei, lehetőséget kapjanak a választásokon való szupervizori szerepre. Ennek eredményeképp egy olyan rendszer jöhet létre, amelyben a választások integritását a választásokat lebonyolító szervezetek tisztességét senki sem fogja kétségbe vonni, és a választások eredményét az egész nemzet el fogja fogadni.
Stuart Hoyt többségi vezető (R)
Végezetül, Elnök Úr, Szeretném kérni, hogy a Szenátus vita anélkül szavazzon az erre a hétre tervezett üléseiről.
Remiel d'Alambert szenátor (R)
Nincs ellenvetés.
többségi vezető (R)
Mint többségi vezető azzal az indítvánnyal szeretnék élni, hogy a szenátus ülései ezen a kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken, ezeken a napokon a reggeli ügyek kezdődnek 9:00 órakor.
Remiel d'Alambert szenátor (R)
Nincs ellenvetés.
Stuart Hoyt többségi vezető (R)
Átadom az üléstermet nyilvánosságát, és kérem a határozatképesség meghatározását.
Szenátusi titkár: Mr. Aston. Mr. Barreth...
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗