← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/2
George Taylor színvallásra szólítja fel a vetélytársait
A hét végéig, amikor eldől, hogy mikor lesznek a reformpárti előválasztások, Taylor nyilvánosságra hozza a programját
Mindezt a lasseni Lanchasterben mondta George Taylor, ahol mintegy kétezres tömeg előtt beszélt. Véleménye szerint szükség van arra, hogy a választók a szavazás előtt tisztán lássák, hogy ki mit képvisel, és a jelöltek programokról vitázzanak, ne egymás személyiségéről. „Az előválasztási küzdelem során nekünk programokat, látásmódot kell ütköztetnünk, nem pedig káromkodni, sem pedig személyeskedni. Ennek jegyében én egy héten belül nyilvánosságra hozom, hogy melyik kérdésről mit gondolok, és ugyanezt várom el Mason Wardingtól és Francis Blanktól is. A választóknak joguk van tudni, hogy mit képviselnek!”
Szakértők szerint Mr. Taylor ezzel a lépéssel próbálja defenzívára kényszeríteni Mason Wardingot, aki Joseph Wandelson miatt, boksznyelven szólva, jobbhorgot kapott Taylor egyik támogatójától, Martin Rickettstől, így már védekezett ebben az ügyben. A T-Team szerint ezt a nyomást fenn kell tartani. Mr. Taylor az ügyben annyit mondott, hogy sajnálatos eset, „de aki hazánkban politikai szerepre készül, rendelkeznie kell bizonyos attitűdökkel és képességekkel.”
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗