← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1958/11
Harvey Dent bejelentette kabinetjének leendő tagjait
A megválasztott elnök a törvényhozásnak és a sjatónak is eljuttatta a jelöltjei névsorát
Harvey Dent megválasztott elnök a hivatalos utat bejárva elküldte hivatalos levélben a megfelelő helyekre a következő kormányzat tagjelöltjeinek névsorát. Emellett természetesen a sajtóhoz is eljuttatta a névsort. A leendő elnök kihangsúlyozta, hogy szakmai szempontokat tartott elsődlegesen szemelőtt, de természetesen azt is figyelembe vette, hogy kivel tud majd együtt dolgozni a következő időszakban. Mint a levélben is írta, hogy az egyes pozíciókba olyan embereket jelölt, akik az adott területen megfelelő végzettséggel és tapasztalattal is rendelkeznek. Az elnök hangsúlyozta, hogy a felkért személyek a jelölést elfogadták így a következő Szenátuson a sor, hogy meghallgassa a jövő év elején a kormányzati jelölteket.
A jelöltek alapján a következő kormányzat a következőkből fog állni:
Elnök
Harvey Dent
Alelnök
Albert Lee
Ridgefield ügyésze
Theodore Hudson
Főállamügyész
Thelonius Jaha
Belügyminiszter
Raymond-Ross Benett
Munkaügyi miniszter
Eduard Hampton
Nemzetbiztonsági miniszter
Erbert Burrows
Külügyminiszter
Donald Kellermann
Költségvetési Iroda igazgatója
Adam Robertson
Ciron Hadsereg Egyesített Vezérkari Főnöke
John Smith
Haditengerészeti miniszter
Robert O'Connor
Főszámvevő
Thomas White
Veteránügyek minisztere
Jim Barkley
CIO igazgató
William Johnson
CCA főigazgató
Edward Cummings
Mezőgazdasági miniszter
Ernest Marvey
Közlekedési miniszter
Howard Steinfeld
Költségvetési Iroda igazgatóhelyettese
Hugh Morrison
Sajtófőnök
Kensi Blye
Egészésgügyi és szociális miniszter
Serena Waterford
Kereskedelmi miniszter
Kurt Weller
Pénügyminiszter
Gale Burton
Oktatási miniszter
Frank Hale
ENSZ nagykövet
Jacob McMiller
Védelmi miniszter
Paul Kramer
Légierő minisztere
Tim Jefferson
Kabinetfőnök
Martin Gregg
CNB elnöke
James Martin
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗