← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1958/1

Reform szenátorok 1958-ban

Kezd formát önteni, hogy kik is képviselhetik a Reform Pártot az 1958-as szenátusi választásokon.

A mai napon a már ismert bejelentkezők mellett további Reform Párthoz köthető politikusok jelentették be indulási szándékukat az őszi szenátusi választásokon. Tyler Wallace, országosan elismert politológus még korábban jelezte Burkhill megyében, hogy megméretteti magát, mert az Underwood-Irons „álompáros” munkája szép lassan kivérezteti a megyét. A 44 éves baptista szerint a legfontosabb dolga az lesz, hogy olyan intézkedéseket szorgalmazzon és támogasson, ami Burkhill megye versenyképességét már rövidtávon is képes növelni. Wallace korábban semmiféle szerepet nem vállalt a pártban és a ciron politikában. Visszatér Mona Salvatore. Az olasz gyökerekkel bíró közgazdász két éve megmérettette magát a Clark megyei szenátusi posztért, akkor Leon Vance progresszív jelölttel szemben maradt alul hajszállal. Egy egész megye ismerhette azonban meg a szókimondó, karakán, 35 esztendős nőt, akinek feltett szándéka, hogy ezúttal megnyeri a választást és véghez viszi két éve ismertetett programját, hogy segítsen az embereken. Cook megyében is női jelölt jelentkezett be Andrew Fox kihívójának, Bernadeth Robinson képében. A már korábban szenátusi versenyt éppen Fox szenátorral szemben elvesztő, azóta egy cikluson keresztül a kongresszust is megjárt déli közgazdászt és egyetemi tanárt bizonyára maga René West kormányzó is támogatni fogja a küzdelemben. Eagle megye egyik legismertebb politikusa, a már harmadik ciklusát taposó Gabriel Spooner elhatározása, hogy egy szinttel feljebb lépve belép a nehézsúlyú politikai szereplők körébe. A vidékies megye képviselője szerint tapasztalata és jó kongresszusi, illetve kerületi megítélése biztos alapot kínál számára a megválasztáshoz, reméli Alderholt kormányzó is támogatni fogja ambícióiban, mert Eagle hosszú évek óta kiállt egy aktív szenátorért. Szintén a Képviselőházat kívánja hátrahagyni Thad Castle, Garfield megye képviselője, aki 3 éve abszolút újoncként szorongatta meg és okozott kellemetlen perceket John Myne regnáló szenátornak. A progresszív politikussal viszont egészen biztosan nem fognak ismételten összecsapni, hiszen nem indul újra, azonban Castle képviselő nem marad ellenfél nélkül. Elmondása szerint egyszer elvesztette a szenátusi küzdelmet, ez soha többé nem fordulhat vele elő és ebben nagy segítségére lesz az elmúlt két év kongresszusi tapasztalata is. Remiel D’Alambert első ciklusának végéhez közelít, de nem kívánja rövidre zárni kongresszusi karrierjét. A Legrand és egyben országszerte is rendkívül népszerű, francia gyökerekkel bíró szenátor 5 éve az ország történelmének legszorosabb választását nyerte, mindössze 200 vokssal. Most kihasználva országos hírnevét bizonyára kétséget sem akar hagyni majd afelől, hogy helye van a Kongresszusban, amit az elmúlt 6 év munkájával kíván igazolni is. Raymond Ericsen is újra megpróbálja a „Lehetetlent”, egészen pontosan azt, hogy Oaklandben, a regnáló elnök hazájában, egy hamisítatlan déli megyében reform politikusként szenátornak válasszák a polgárok. 2 éve alulmaradt Ernest Holderrel szemben az előválasztásokon, ezúttal talán nem kell attól tartania, hogy a párton belüli párharcban vérezzen el, de vitathatatlanul az egyik legkomolyabb kihívás elé ő néz ebben a választásban. Végül, de nem utolsósorban, új jelölt fogja átvenni az unioni Peter Noun szenátor helyét, miután a népszerű törvényhozó korábban bejelentette visszavonulását. Helyére, nem esélytelenül, az 50 éves diplomata, Ethan Fairbanks pályázik.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗