← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1958/1

A Burkhill megyei halvész ügyében ítélet született.

Egy öt esztendős kálvária végére került pont, hála a nyomozóhatóságoknak.

A mai napon a Garfield megyei Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdetett az 5 évvel ezelőtti természeti katasztrófa ügyében, mely során tömeges halpusztulás érte a Burkhill megyei populációt. Hogy mi köze ehhez Garfield megyének? A katasztrófa idején is már szárnyra kelt a hír, hogy egy megyei vegyiüzem okozhatta, a hatóságok hosszú ideig nyomoztak az ügyben, időközben a burkhilli képviselő, Arnold Muprhy már az újonnan megválasztott Mulligan kormányzó közbenjárást kérte az ügyben. A kormányzó ígéretet tett, hogy utánajár az ügynek és igyekszik a megyei hatóság minél előbb pontot tenni az ügy végére.  A nyomozati jelentés értelmében a felelős üzem a G-Field Chemical Corporation volt, ahol a karbantartási költségek spórolásával olyan hibák láncsorozata ütközött ki, hogy az végül a mérgező vegyszerek tengervízbe jutását eredményezte. A Megyei Bíróság pedig a sok szá oldalas nyomozati jelentés, tanúvallomások, műszaki ismertetések tanulmányozása és befogadását követően a vállalat vezetőjét, Norman H. Wallace-t 6 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, továbbá a vállalatot 1,5 millió dolláros természetvédelmi bírsággal sújtotta, illetve a garfieldi és burkhilli károsultakkal szembeni 6 millió dolláros kártérítésre kötelezte.  Az eset kapcsán lapunk megkereste Nicholas Mulligan kormányzót is. A megye vezetője örömmel fogadta a hírt.  "Ez az eset megmutatta a ciron igazságszolgáltatás erejét. Hiába lehet valaki miliomos multinacionális vállalat vezetője, az igazság elől nem menekülhet. Sajnálom, hogy a károsultak ilyen sokáig voltak knytelen várni, de végül is türelmük kifizetődött. Mivel a károk nagyobbik hányadát Burkhill megyében realizáltuk, így a megítélt kártérítés 60 %-a, azaz 3,6 millió $ Burkhill megyét fogja illetni, 2,4 $ pedig a garfieldi károsultak között kerül szétosztásra." Lapunk sikeresen mikrofon elé állította Arnold Murphy képviselőt is, aki az egyik legnagyobb szószólója volt a kártérítési jogosultságoknak a kezdetektől fogva, elsőszámú élharcosa volt az ügy felderítésének. A képviselő nem is palástolta örömét.  "Ez így fair és tisztességes. Sok millió dolláros kár volt, ezeknek legalább egy töredéke most visszakerül az emberek zsebébe. Természetesen nehéz dollárban kifejezni az okozott kárt, de az ítélet segít végérvényesen lezárni az emberekben ezt a sötét korszakot. Elégedett vagyok, de mindez önmagában mit sem ér, ha nem hozzuk meg a megfelelő törvényeket és előírásokat, hogy ilyen és hasonló soha többet ne fordulhasson elő. Végezetül szeretném megköszönni Mulligan kormányzó segítségét és közbenjárását. Személye előrelendítette az ügyet és végre pontot tehetünk az ügy végére."

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗