← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1957/12

Rendőrségi roham vetett véget a walkeri tüntetéseknek

Sok szélsőbaloldalit letartóztattak

A Walkerben jó pár napja tartó szélsőbaloldali tüntetéseknek a mai nap remélhetőleg végleg vége. Mint beszámoltunk már korábban, hogy a demostrálók kövekkel dobálták meg az őket biztosító rendőröket, nos ugyanezen jardok a rohamegységekkel kiegészülve a mai napon gyakorlatilag szétkergették a kommunistákat, illetve sokukat letartóztatták. Az szükségintézkedéseket Alexander Smith bátor hangvételű sajtótájékoztatóján engedélyezte Walker megye rendőrfőnökének. A kormányzó a következő szavakkal illette az engedélyt: "Nyugtatni akartam, kővel dobtak, hát akkor kóstoljanak kendjeik egy kis tömör kaucsukot!" Ez meg is történt. Nem sokkal a sajtótájékoztató után a rohamrendőrség teljesen felszerelkezett tagjai érkeztek meg mindkét település érintett szakaszaira. A tömegoszlató eszközök között helyet kapott a vízágyú, a könnygáz, a paprikaspray, illetve a gumilövedék. Két újságírónk a helyszíneken tartókodtak, amikor megkezdődött a tömegoszlatás, így képeket is tudunk közölni. /Munkában a rohamrendőrség Arlingtonban/ /Egy letartóztatott szélsőbaloldali szintén Arlingtonban/ /Ismét munkában a rohamrendőrség ezúttal Warner Robinsban/ /Szintén Warner Robins, a kormányzói hivatal előtti tér/

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗