← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1957/11
Reform Nemzeti Bizottság közlemény
Az RNB közleményben ismertette az előválasztási küzdelmekre vonatkozó feltételeit.
Carter Maverick, a Reform Nemzeti Bizottság elnöke a mai napon rövid sajtótájékoztató keretében adta hírül, hogy a Reform Párt vezetése milyen feltételek mentén kívánja lebonyolítani az 1958-as elnökválasztást megelőző Nemzeti Konvenciót és elnökjelölt jelölő előválasztást.
"Az 1958-as esztendő komoly kihívások elé állítja a teljes Reform Pártot. Vissza kell szereznünk a képviselőházi többségünket, meg kell védenünk szenátusi mandátumainkat, meg kell céloznunk a szenátusi kétharmadhoz szükséges további mandátumokat, illetve legfontosabb célként kormányt kell váltanunk, visszavéve ezzel a kormányt nemzetünk fedélzetén. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy 3 nagyszerű politikust is képesek vagyunk kiállítani és harcba küldeni, három jelöltet, akik közül bármelyikük jó eséllyel és maximális háttértámogatással venné fel a küzdelmet a progresszív elnökjelölttel szemben.
Mostanra a Reform Párt vezetésének abban is sikerült megállapodni, hogy az előválasztást milyen keretfeltételek mellett vezényeljük le. Az 1958. évi konvención összesen 1624 fő választott küldöttként fog részt venni, míg választókerületenként 3 fő szuperdelegáltként lesz jogosult az azon való részvételre. A megyei önrendelkezést tiszteletben tartva pedig az egyes megyék maguk határozhatják meg, hogy az előválasztás során milyen elv mentén kívánják megosztani a mandátumokat, illetve milyen szavazati küszöbértéket határoznak meg. Nincs más hátra mint a lakossághoz fordulni és regisztrációra, szavazásra buzdítani őket, illetve figyelmükbe ajánlani a Reform Párt jelöltjeit.”
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗