Az elnökjelöltek sötét oldala

  Jelen cikkünk célja nem az, hogy glóriát helyezzünk az elnökjelöltek fejére, hanem éppen ellenkezőleg, bemutassuk azok sötét, piszkos oldalát is. Egyes jelöltek esetében ez egészen könnyen megy. Lássuk, milyen is, ha „meztelen a király”. Első delikvensünk nem más, mint a cooki fenegyerek, a magát csak outsiderként aposztrofáló, déli lokálpatrióta, Andrew Trump szenátor. A szenátor lényegében a bulvárlapok szuperhőse, hiszen hangzatos, ámde meglehetősen botrányos kijelentései újra és újra témát szolgáltatnak az arra vágyakozóknak. Gondolatmenete szerint volt már az országban kolléga, vállalkozó vagy éppen szavazó polgár is korrupt, bérenc, ultraliberális, náci, kommunista, fajvédő, állatokkal közösülő jelzőkkel is jellemezve, és had ne soroljuk tovább. Legújabb kijelentése, amely Silver Cityben hangzott el, viszont sokakat töltött el aggodalommal, különösen annak fényében, hogy az egyik elnöki aspiránsról van szó. Andrew Trump külügyi programja értelmében kecsegtető gazdasági lehetőséget lát abban, ha szélsőséges, kirekesztő, fajüldöző államokkal üzletelünk. Andrew Trump szerint: „…az elefántcsont és a gyémánt, olyan luxuscikkek amikből rengeteg van Dél-Afrikában. Az amerikai kontinensen visszont hiánycikk. Szerencsére, mi pont a tanszport útvonalon vagyunk, és ezt ki kell használni.” Mint közismert, Dél Afrika az egyik legszélsőségesebb nemzet a világon, ahol a fekete lakosságot erőteljes diszkriminációban részesítik és hátrányosan megkülönböztetik. Egy olyan ember, aki ehhez asszisztál és partneri-baráti viszonyt kíván ápolni, nem méltó nemzetünk vezetésére. Andrew Trump ezen kijelentésével bebizonyította, hogy bármikor hajlandó aprópénzre váltani az emberi szabadságjogok és emberi méltósághoz való jogok iránti tiszteletet. Andrew Trump nem egy szent, de mostanra az is talán egyértelmű, hogy nem is elnöknek való. Egy olyan ember semmiképpen sem, aki az apartheid cimborája. Minden nemzet olyan vezetőt kap, amilyet érdemel, és vezetője alapján ítéltetik a nemzet minden polgára. Felmerül a kérdés: Ilyen vezetőt érdemlünk? Második jelöltünk Michael Jezza, a szabadszájú, szabadelvű cowboy, akire az első szó, ami eszünkbe juthatna, hogy semmit és senkit nem tisztel. Talán még a saját szavazóit sem?  Jezza nem a kifinomult politikus archetípusa, ezt mi se mbizonyítja jobban, amikor a korrupt képviselőket firtató újságírói kérdsére ezt válaszolta: „Azt mondják, hogy Belfortból is vannak ilyen emberek. De, aki azt mondja nekem, hogy korrupt vagyok, azt jól pofán vágom.” Ez ékesen bizonyítja, hoyg Jezza képviselő mennyire is bírja a kritikát vagy kényes kérdéseket. Jezza képviselő ezen megnyilvánulása szerint kizárólag a „neandervölgyi” konfliktus kezelésben hisz. Óhatatlanul is felmerül a kérdés, szüksége van Cironianak egy showman elnökre, egy nagyszájú, megosztó alakra, aki könnyen kijön a sodrából és elfojtott agresszió van benne?  Egy olyan elnököt akarunk, aki a 6-8 évesekre jellemző cowboyos-indiános korszakában ragadt? Szükség van arra a Jezzara, aki komolytalan megnyilvánulásaival és minden önkontrollt nélkülöző beszédeivel minősíti a saját szavazóit is? Tegyük fel a kérdést: Ilyen vezetőt érdemlünk? Harmadik jelöltünk az a René West, aki gazdag déli család sarjaként hírből sem ismeri mi az a nélkülözés, mi az a szegénység, ahogy nem szolgált a háborúban sem. Ellenben remek érzékkel hintázik egyik, illetve másik párt között, ahogy azt éppen az érdekei kívánják. Politikus véna? Meglehet. Politikus attitűd? Kétségtelen. Politikai tehetség? Elképzelhető. Szimpatikus cselekedet és tulajdonság? Egy cseppet sem. Mégis hogyan bízhat meg a választópolgár egy olyan emberben, aki mind a két oldalon komfortosan mozog? Tegyük fel a kérdést: Ilyen vezetőt érdemlünk? Végül előlegezzük meg Edward Glovernek is a bizalmat, hogy felveszi a kesztyűt 58-ban is. Arról a Glover elnökről beszélünk, akinél kényelmesebb, tétlenebb, hovatovább lustább vezetőt még nem látott országunk. Arról az elnökről beszélünk, aki a President Palaceban bújkált és malmozott, de véleményt nem mert megfogalmazni a kommunista veszedelemmel szemben, amikor meg ki mert állni, már mindegy volt szinte. És ha már kommunisták: Emlékszik még valaki az elnökünk legutóbbi kampányszlogenére? „Fizessenek a gazdagok!”. Mint valami kommunista felszólítás, miközben túl sok az egybeesés, gondolhatnánk. Glover elnök a rejtőzködés nagymestere, de a tétlenséget magas fokon űzi. Tegyük fel a kérdést: Ilyen vezetőt érdemlünk?