← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1956/10
Nathen Bartek a reform párti képviselők támogatására buzdítja a választókat
A Képviselőház többségi vezetője szerint a mostani választásokon eldől, képes lesz-e az ország az eddig megszokott sikeres kongresszusi munkát folytatni.
Nathen Bartek miután hivatalosan is támogatásáról biztosította megyéje képviselőjelöltjeit párton belül, Ridgefieldben adott interjút lapunknak, ahol egyben újabb bejelentést tett. "Az ország minden reform párti jelöltjét személyes támogatásomról biztosítom. A jelöltek nagyrészét személyesen is ismerem, jórészükkel napiszintű munkaviszonyban állok. Aikkel még nem volt alkalmam esetleg találkozni, a következő napokban pótlásra kerül."
A többségi vezető egyetértett Taylor elnökkel és osztja azon vélekedéseket, hogy: "A reform többségű Kongresszus hatékonyan és kooperatív, nyitott felfogással tudott együttműködni a bal oldali kormánnyal, úgy hogy közben azért gátat is szabtunk olyan intézkedéseknek, amiket veszélyesnek ítéltünk volna meg a gazdaságra nézve. A Képviselőház jelenlegi összetételében eredményes két évet zárt, semmi sem indokolná, hogy ezen változtassunk, legfeljebb a választók szavazatai, amik esetében bízok, hogy a mi jelöltjeink érdemlik ki."
A képviselő kommentálta azon híreket is, mely szerint a párt egyes prominens tagjai elégedetlenül figyelték hogy rengeteg képviselői kerületben nem sikerült jelöltet állítani, ami hatására a képviselőházi többség is veszélybe kerülhet. "Taylor elnök leköszönéséval a Reform Párt egy átmeneti ststuszba került, ahol sok mindent újra fel kellett és kell is épteni. Köztük olyan tehetséges, potens jelölteket, akik a következő évtizedekben meghatározó tagjai lehetne a párt és a ciron politikai életnek. Ha bárki a kongresszusi többségért aggódik, azt megértem, az én felelősségem is a dolog. Ugyanakkor semmiképpen sem akartam olyan jelölteknek teret engedni, akiken azt éreztem, hogy nem képviselnék megfelelően a konzervatív értékeket. Egyes megyékben és kerületekben pedig nem voltak megfelelő jelöltek, az alkalmatlan képviselők indulásával pedig csak a Reform Párt jóhírét forgácsoltuk volna el, és további ellentéteket szült volna párton belül. Lehet, hogy ezért a felfogásért most egyet vissza fogunk lépni, de csak azért, hogy utána öles léptekkel kettő lépést tegyünk előre. Azokon a helyeken pedig ahol vannak jelöltjeink, ott az utolsó szálig nyerni is akarunk. Megvédjük a kongresszusi többséget."
Zárógondolatként a saját párton belüli pozíciójáról is beszélt, illetve hogy lát e arra lehetőséget, hogy továbbra is többségi vezető maradjon. "Egy inaktívnak nevezhető progresszív kormányzati két év után tudtunk sikeres munkát végezni a Kongresszusban, a Reform Pártnak hála. Az eredmények minket igazolnak. Folytatnám a megkezdett munkát, de ez nem csak rajtam múlik. Ha a Pártban úgy látják, nem én vagyok a megfelelő személy erre a pozícióra, úgy át fogom adni a stafétabotot. Jelen pillanatban úgy érzem, nem lesz e téren változás, mert céljainakt teljesítjük."
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗