← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1955/9

Glover-Trump-Fox találkozó

A két ex-elnökjelölt közös munkaebéden vett részt Ridgefieldben

Ed Glover meghívásának eleget téve Andrew Trump és Andrew Fox cooki szenátorok a tegnapi napon közös munkaebéden és egyeztetésen vettek részt az elnökkel. Az eseményre kizárólag a Columbia Post stábját hívták meg tudósítani. Riporterünk a találkozó előtt elcsípte Trump szenátort, aki sietve csak ennyit nyilatkozott: „Örülök, hogy az elnök nem hagyja ki a Reform Párt prominens tagjait az országunk jövőéről szóló megbeszélések kapcsán.” A megbeszélés meglepően kellemes légkörben zajlott, a három politikus a közelmúltbeli politikai konfliktusok ellenére remekül szót értett egymással, a Cook megyét és az ország egészét illető kérdésekkel kapcsolatban egyaránt. Ed Glover beszámolt a szenátoroknak a Kormány azon elképzeléséről, mely szerint már az idei évben növelni tervezik a Cook megyei állami támogatás mértékét. Az elnök pontos számot nem mondott, mint fogalmazott, erről René West kormányzóval személyesen szeretne egyeztetni. Trump ezt így kommentálta: „Szuper! Az, hogy a kormányzatól a jövőben ilyen sok pénzt kapunk, csak azt jelenti, hogy a kormányzat felismerte azt, hogy Cook az ország egyik legdinamikusabban fejlődő és egyik legerősebb megyéje, amibe érdemes invesztálni. Számomra ezt azt mutatja, hogy a megye reformer vezetőinek a politikája remekül teljesít.” – fogalmazott a korábbi reformpárti elnökjelölt. A tárgyalások fő témája az előirányzati javaslat volt, amelyben szinte konszenzus alakult ki a felek között. Fox szenátor elmondta, hogy elégedett a javaslattal és a kétpárti tárgyalások sikerének tartja a jelenleg képviselőházi vitára bocsátott tervezetet. Trump szerint az előirányzatokban vannak nagyon nemes és támogatható célok, mint például az ő kezdeményezésére létrejött CNG kellő nagyságú állami támogatása, de örömét fejezte ki a mezőgazdaság nagyobb támogatása kapcsán is. Elmondása szerint „ez az előirányzati javaslat elfogadhatóbbra sikerült, mint amire sokan, köztük jómagam is számítottunk”. Elhangzott ugyanakkor kritika is részéről, a szenátor a tervezet két pontjával kapcsolatban is aggályait fejezte ki. Elsőkörben kevesellte azt, hogy a belforti, madisoni és oaklandi haditengerészeti bázisok fenntartására, felújítására és építésére 2,977,840 $ áll rendelkezésre. A szenátor szerint ennek az összegnek túl kéne lépnie a 3millió $-t. Másodszor pedig a megyei rendőrségek 191millió$-os támogatását kevesellte. Elmondása szerint a megyei rendőrségeknek évente 200millió$-ra lenne szükségük. Az elnök részben igazat adott Trumpnak, szerinte is támogatandó, hogy a rendőrség és a haditengerészeti bázisok kellő mértékű támogatást kapjon, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindkét területen volt emelés a korábbi évhez képest, a haditengerészeti bázisokra 1%-kal, a rendőrségre pedig közel 2 millió dollárral nőtt az előirányzott összeg a tavalyihoz képest. „Célunk, hogy a reformpárti kongresszusi tagokkal közösen lefektetett hiánycélokat teljesítsük, viszont nem látom akadályát annak, hogy a jövő évi előirányzatokban nagyobb volumenű emeléseket hajtsunk végre e területeken, ha a számok is lehetővé teszik. A meglátásom ezzel kapcsolatban azonban az, hogy a haditengerészeti bázisok és a rendőrség ebből az előirányzott összegből is hatékonyan tudnak működni, de pluszforrás mindenhol jól jön, az kétségtelen.” – fogalmazott Ed Glover. Fox szenátor ezenkívül méltatta a középiskolai és egyetemi ösztöndíjak radikális mértékű emelését és hozzátette, a jövőben azért fog lobbizni West kormányzónál, hogy helyi szociális ösztöndíjprogramok is megvalósulhassanak Cook-ban. A három politikus a megbeszélést követően kézfogással vált el egymástól, a távozó cooki szenátorok kifelé menet még beszélgettek egy rövid ideig, majd elváltak útjaik. Az esemény rendkívülinek tekinthető olyan szempontból, hogy egyértelműen a politikai légkör elcsitulását és a két párt közti feszültségek elsimulását jelzi a ciron embereknek, de jelent egyfajta üzenetet a politikai elitnek is, miszerint a sárdobálásnak és a politikai játszmáknak – egyelőre – leáldozott és elkezdődhet az érdemi munka az ország ügyének előmozdítása érdekében.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗