← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/2
Taylor: „Nem ülök le egy vitára Cartellel”
A konzervatív politikus szerint Green Cartel képtelen a nemzet képviseletére
George Taylor, az egyik establishment reformpárti jelölt folytatta petersoni kampányát, ahol a számára kedvező településeken folytatta a kampányát: Doverben és Pawnee-ban. Doverben a hallgatóság előtt arról beszélt, hogy a konzervatív és a keresztény értékek képviselete a következő elnöknek fontos feladata. „Mi egy keresztény nemzet vagyunk, és egy keresztény nemzet élén csak egy istenfélő és szintén keresztény ember állhat.” Emellett szólt a Green Cartellel kapcsolatos vitájáról is. „Ha ő lesz a progresszívak jelöltje, akkor nem lesz elnökjelölti vita, mert nem ülök le egy asztalhoz olyan emberrel, aki szerint náci vagyok én is, a jelölttársaim és a konzervatív szavazók milliója. Ha valamilyen óriási szerencsétlenség folytán valamikor elnök lesz, és rá a szavazók 52 százaléka szavaz, a másik 48 rossz náci csőcselék lesz?” Szerinte az ügyben még a progresszív jelöltek is megszólalnak.
Szakértők szerint Mr. Taylornak érdeke fenntartani a „Cartel-gate”-t, hiszen a progresszív jelölt részéről őt éri a legtöbb támadás, amely mögötte egyesítheti a primary előtt a szavazókat. „Ha Taylornak sikerül az első négy választáson győzni, akkor a szuperkedd előtt megvan a reformpárt elnökjelölt” – mondja Harry Mickels liberális újságíró.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗