← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1955/4
Cironia-Magyarország: 2-8
Magyar gála a Cironia elleni barátságos bemutató mérkőzésen.
1955. április 8-án, este hat órakkor sor került a történelmi Cironia-Magyarország labdarúgó bemutató mérkőzésre. A világbajnoki ezüstérmes gárda közel legerősebb felállásában látogatot ciron földre. A mérkőzést nagy érdeklődés övezte, amelyre a az Osborne megyei Markshill Arénában került sor 13 ezer néző előtt. A hazai publikom olyan világsztárok játékát csodálhatta meg, mint Sandor Kocsis, Zoltan Czibor, Nandor Hidegkuti vagy éppen a csapat legnagyobb ásza, a csapatkapitány Ferenc Puskas. A mérkőzést a hazai ciron csapat kezdte, ahol helyet kapott a megye negyedik kerületi képviselője, a jelenlegi képviselőházi többségi vezető, Nathen Bartek is, mint balszélső.
A mérkőzés az első pillanattól kezdve nagyiramú, szórakoztató, gólgazdag játékot hozott, ahol egyúttal az is egyértelmú volt, sajnos egyelőre osztálykülönbség van a csapatok között. A gólgyártást Sandor Kocsis kezdte meg egy szép tizenhatos előtti kényszerítőzés után megtolta védője mellett a labdát és kilőtte a jobb alsó sarkot a 8. percben. A bekapott gól nem szegte kedvét a vendéglátóknak, akik a 14. percben kis híja egyenlítettek, amikor is Jonathan Woodrow száguldott el Mihaly Lantos mellett, majd laposan visszagurított labdáját Nathen Bartek rúgta centikkel mellé. A magyar csapat ezt követően pörgött fel igazán, és Puskas két góljával a 19. és 29. percben már három volt közte. A félidő végéig csak kisebb lehetőségei voltak a kulturáltan, lelkesen játszó hazaiaknak, de a játékot egyértelműen a klasszisokkal teletűzdelt magyar csapat irányította. Mindezt megerőstvén még a 41. percben Hidegkuti is betalált egy távoli bombával, a kapusnak sajnos esélye sem volt. 4-0-val vonultak a szünetre a felek.
A második félidőben a magyar csapat a tetemes előny birtokában kényelmesebben játszott, próbálták színezni a játékot és elkápráztatni technikai képzettségükkel a gyakran felkiáltó, lenyűgözött nézősereget. A könnyelmű játék következménye lett, hogy Bozsik vesztette el a labdát, amit Nathen Bartek szerzett meg, a helyi képviselőt pedig lerántani sem tudták és a hazai publikum legnagyobb örömére szépített az 53. percben. A gól határozottan feldobta a ciron válogatottat, akik próbáltak letámadni, labdát szerezni, de a magyarok akár macska az egérrel, úgy játszottak a válogatottunkkal, könnyedén kipasszolgatva a védőket. A bekapott gólt pedig háromszorosan büntették meg, Kocsis kétszer, Czibor egyszer talált be a 60, és 80. perc között, de számos óriási helyzet ki is maradt, nem beszélve Puskás két kapufájáról. A 84. percben ismét Nathen Bartek villant, aki a ciron csapat legjobbja volt, miután a szélen megverte védőjét, befelé húzott és okosan csavarta el a kapu hosszú oldalába a bőrt. Apró szépségtapasz ugyan, de a közönség nagyra értékelte. A slusszpoén és egyben zárszó mégis a magyar válogatotté volt, amikor is Puskás végezhettett el szabadrúgást a 89. percben nagyjából 19 méterről és bődületes erővel zúdította laposan a kapuba, kialakítva a végeredményt. Cironia-Magyarország 2-8, győzött a jobbik, az erősebb és összeszokottabb csapat, mi pedig megtapasztaltuk, hol is tart ebben a sportágban a világelit.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗