← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1955/2
Archer: "A KOngresszus lassú és körülményes"
A volt képviselő ismét kritikusan fogalmazott.
Quentin Archer, egykori cooki képviselő nyilatkozott lapunknak, ahol elmondta: "Mélységesen bánt, hogy nem sikerült megőriznem mandátumomat, de nem adom fel, a következő választásokon visszaszerzem pozíciómat, mert sok dolgot kívánok még tenni a megyémért és az országért. A felelősség viszont nem mást terhel, hanem kizárólag engem, magamnak kell feltenni a kérdést, hogy mit is rontottam el."
A volt képviselő kitért arra is, hogy mi okozhatta a vesztét. "Bizonyos politikai erők szándékosan magyarázták félre a fegyverkorlátozásra vonatkozó javaslatom, vagy annak bizonyos részeit. Sokat kockáztattam a javaslattal, ami talán túl radikális volt. A kritikák mindenesetre úgy hangoztak el, hogy közben számos példa igazolja a javaslat létjogosultságát. Módosító indítványok pedig nem érkeztek be sem akkor, sem azóta. Felháborítónak tartom, hogy hosszú hetek, hónapok telnek el egy-egy javaslat kapcsán, eredménytelenül. Remek példa erre a Bartek-oktatási javaslat. Egyszerűen a kongresszusi munkamenet lassú és körülményes. A sok vélemény és felszólalás között pedig elveszik a lényeg. Nem tudom mit hoz a jövő, de be fogom bizonyítani az embereknek, hogy az érdekükben igenis lehet őszinte és tisztességes kongresszusi munkát folytatni."
Quentin Archernek a választási eredményekről is volt véleménye: "Sok esetben történt személycsere, ez talán megváltoztathat bizonyos dolgokat a Kongresszusban is. Hogy ettől hirtelen elfogadásra kerülne a javaslatom? Aligha. A Szenátorok kínosan ügyelnek pozíciójuk megtartására, szemen köpve sok esetben a saját szavazóikat."
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗