1958 lehetséges reformpárti elnökjelöltjei

1. Andrew Trump, Cook szenátora Sokak szerint az elvesztett választás ellenére Trump ismét próbálkozni fog, hogy visszavághasson a megválasztott elnöknek. Ebben segítheti, hogy elkezdett mérséklődni a kampány során, és vártnál sokkal jobban szerepelt a választásokon, még a populáris szavazatok 48 százalékát is megszerezte. Kampányai révén sikerült egy országos adománygyűjtő hálózatot is felépítenie. Ellentétben ugyanakkor a tavalyi előválasztásokkal, három év múlva minden bizonnyal már lesz kihívója, és Trumpnak a félidős választások idején meg kell védenie a mandátumát, amit valószínűleg agresszívan fognak támadni a progresszívak is. 2. Nick House, Osborne szenátora A Szenátus Igazságügyi Bizottságának az elnöke, aki korábban nyíltan harcolt George Taylorral a Reform Párton belüli befolyásért, amelyet elvesztett, majd kibékült az elnökkel, már korábban is érdeklődött az elnöki posztért, és sokan úgy vélték, hogy 1954-ben ő is elindul, végül meggondolta magát, és teljes mellbedobással támogatta Trump kampányát. A félidős választásokon ugyan neki is újraválasztással kell szembenéznie, de Osborne rubintvörös megye volt idén is, ezért várhatóan magabiztosan nyeri meg újra a mandátumát. Előválasztási kampányában sikerrel feltüntetheti, hogy az Igazságügyi Bizottság elnökeként a napokban fogja George Taylor által jelölt fellebbviteli bírókat, és felkészül az elnök által szintén még decemberben előterjesztett kerületi ügyészek beiktatására is, ezzel megnyerheti a mérsékelt konzervatív, elővárosi szavazókat. A párt jobbszárnya is mellé állhat, hiszen nyilvánosan támogatta Trump kampányát. 3. Adam Cougnes, Cironia alelnöke Crowley korábbi kormányzója, aki a megyéjét hagyta el, hogy alelnök lehessen, nagy népszerűségnek örvend, és Taylorral való közös munkája révén esélyes lehet a párt bázisán belül. Habár korábban voltak olyan szakértők és az a elnökhöz közelállók, akik úgy vélték, hogy elindul az elnök posztért, ezt végül nem tette meg. Vele szemben az egyik jelentős negatívum kora lehet: 79 éves lesz 1954-ben. 4. René West. Cook kormányzója A délnyugati megye vezetője, aki az ország legnépszerűbb kormányzója, 1952-ben szűk többséggel nyerte el a mandátumát, és tovább nehezítette a helyzetét, hogy a Cook Megyei Tanácsában progresszív többséggel kellett szembenéznie. Ennek ellenére az először induló vállalkozó sikerrel vette az akadályt, és kétpárti kormányzóként irányítja Cookot, aki várhatóan jövőre újra fog indulni. A kampányban nehéz szívvel, de támogatta Andrew Trumpot annak ellenére, hogy Trump mindent megtett, hogy megbuktassa az előválasztáson. Ez teszi esélyes jelöltté: megnyerheti a párt vidéki, konzervatív szavazóit, de kétpárti politikája hozhatja a mérsékelt és a független szavazókat is, ami döntő fontosságú lehet. 5. Nick Devon, Belfort kormányzója Az utolsó éveit töltő szintén népszerű reformpárti megyei vezető története Andrew Trumppal szintén nem volt túl mesés: keményen kritizálta a Trump-szövetséget Walter George korábbi cooki kormányzót, és nyíltan támogatta West kampányát, személyesen is kampányolt mellette, és kikérte Trump szavait, aki a belfortiakat parafíliával támadta. Ennek ellenére Devon nyíltan támogatta Cook szenátorát, akit a „párt törvényesen megválasztott elnökjelöltjének” nevezett, és azt mondta, ezért neki is oda kell állnia. Sokak szerint mindezt taktikából tette, hiszen úgy hitte, hogy Glover győz, ezáltal kap egy országos ismertséget, ezzel 1958-ban lehetősége lehet az elnökválasztáson. 6. Stuart Hoyt, a Szenátus többségi vezetője Már 1954-ben is sokan a Taylor-stábból arról próbálták meggyőzni Madison szenátorát, aki egyben a Szenátus többségi vezetője, hogy induljon el az elnökválasztási előválasztáson, de ő inkább a Szenátust választotta. Könnyedén, 20 százalékpont feletti eredménnyel választották meg. A nagyarányú szenátusi győzelem hatására Hoyt befolyása és ismertsége növekedni fog, és hitelesen állhat a függetlenek és a mérsékelt progresszívak előtt, hogy nem támogatta Trumpot, és képes közösen dolgozni Gloverrel.