← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1954/10

A Harmadik Elnökjelölti Vita Indianolából

Moderátor: Joe Vilsack

Joe Vilsack: Jó estét kívánok, Joe Vilsack vagyok Indianolából, a Theodore Roosevelt Centerből jelentkezem, ahol ma a harmadik elnökjelölti vita kerül megrendezésre. Ez az 1954. évi elnökválasztások utolsó elnökjelölti vitája, amelynek a szabályait az Elnökjelölti Viták Bizottsága fektette le, és részben eltér mind a két eddig hallott vitától. Ma a jelöltek itt ülnek majd mellettem, és három témában fejtik ki a véleményüket a kérdéseimre. Eltérően az eddigiektől a kérdés felváltva, beleszólva a vitába fogom feltenni, kapcsolódva az adott témához. Mindenkinek öt perce van válaszolni a kapott kérdésre, az ellenfele 2 percben reagál, majd ettől kezdve, a következő kérdésig mindenkinek két perc áll a rendelkezésére, hogy hozzászólhasson a vitához. A három téma: Cironia múltja, jelene és jövője; Szükséges változások; Kihívások. Mindhárom téma kifejtésére 30 perc áll rendelkezésre, amikor az idő lejár, le fogom zárni, és nem lehet visszatérni a kérdéshez még a következő válaszban említés szintjén sem, mert el fogom venni a szót. Kérem, üdvözöljék Oakland kormányzóját, a Progresszív Párt elnökjelöltjét, Ed Glovert, és Cook szenátorát, a Reform Párt elnökjelöltjét, Andrew Trumpot. (Vilsack feláll, kezet nyújt Ed Glovernek). Ed Glover : (Ed Glover kezet fog Vilsackkal, majd Trumpnak is kezet nyújt.) Andrew Trump : (Trump kezet fog mindenkivel) Joe Vilsack : (Vilsak is üdvözli Trumpot) Köszöntöm Önöket, Uraim, sok sikert kívánok. A közönséget arra kérem, hogy csendben figyeljék az eseményt, hogy lehetőséget adjanak a jelölteknek programjuk kifejtésére. Szeretném továbbá megköszönni, hogy az MSC és a STINS’31 élő adásban közvetíti a vitát. Az első kérdést Andrew Trump szenátor fogja kapni a sorsolás szerint. A témakör pedig Cironia múltja, jelene és jövője. Trump szenátor: A kampány óta folyamatos viták övezik a jelöltségét, mind a Reform Párt, mind a Progresszív Párt meghatározó véleményformálói vélik úgy, hogy az Ön elnöksége veszélyes arra, amely az elmúlt nyolc évben Cironiában történt. Minden pozitív és szükséges változást, amelyek a függetlenség óta születnek, Ön le fog rombolni, vagy csorbítani fog. Hogyan győzné meg a kétkedőket, hogy tévednek Önnel kapcsolatban? Andrew Trump : Nos úgy vélem jómagam sokkal közelebb állok a taylori úthoz, mint ellenfelem. Mint, ahogy számos reformer törvényhozó elmondta a konvenció előtt és alatt is,a dolgok döntő többségében úgy szavaztam, mint a Reform Párt nagy része. Ebből kiindulva a megszületett szükséges pozitív változásokra jómagam is igennel szavaztam anno. Ezekután nem értem azokat a vádakat, amik szerint én lerombolnék olyan dolgokat, változásokat, amiket jómagam is megszavaztam. Ezzel szemben ellenfelem folyamatosan ostorozta a taylori utat 1953-ig. Ha valaki itt veszélyt jelent a már meglévő pozitív változásokra, az nem én vagyok. Joe Vilsack : Ha Ön lenne az elnök, és a Kongresszus például progresszív többségű, miként tudna együtt dolgozni velük? Andrew Trump : Nos bevallom ez a kérdés váratlanul ért. Én bízom a reformer győzelemben, az emberek nem vakok, a Reform Párt növelni fogja többségét a Kongresszusban és a kormányzók között is. De nem kerülöm meg a kérdést. Ha a választók úgy döntenek, hogy egy progresszív Kongresszus nagyobb eséllyel tud ellenőrizni egy reformpárti elnököt, akkor az ország érdekében együtt fogok velük dolgozni, és hiszek benne, hogy ők is velem. Erre jó példa az általam benyújtott, a Nemzeti Gárdát létrehozó törvényjavaslat, amely mindkét házban megkapta mindkét párt támogatását. Illetve vannak olyan progresszív törvényhozók, akikkel jó viszonyt ápolok, szóval szerintem nem lenne nehéz velük együtt dolgoznom, hiszen most is együtt dolgozom Danny Sanchezzel a Belfort-Cook közös project miatt. Joe Vilsack : Kormányzó, Öné a válaszadás lehetősége. Ed Glover : Köszönöm. Érdekes kijelentés, hogy Ön azt állítja magáról, Mr. Trump, hogy közel áll Taylor elnökhöz és a reformpárti elithez, ugyanis a tények szerintem mást mutatnak. Nem értem, hogy ha Ön ilyen közel áll az elnökhöz, akkor vajon ő miért nem vesz részt a saját pártjának elnökjelölti kampányában. Én magam kormányzói minőségben több ízben egyeztettem Mr. Taylorral s ha nem is baráti a kapcsolatunk, de az biztos, hogy kitűnő munkakapcsolat volt köztünk az elmúlt nyolc évben, amit az oaklandi emberek egyértelműen igazolhatnak. Ön viszont sem Cook szenátorának, szem pedig a Reform Párt elnökjelöltjének minőségében nem tud konkrét együttműködésről, vagy legalább egy közös kampányeseményről beszámolni az elnök úrral. Tény, hogy van egy-két olyan józan kezdeményezése, amihez akár én is a nevemet adtam volna, ilyen a Nemzeti Gárda kérdése is például, ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy Ön rengeteg ellenséget is szerzett saját pártján belül, az elnökön kívül Stuart Hoyt többségi vezető és Jim Holsakamp is nyíltan elhatárolódott Öntől. Én kétségesnek tartom, hogy Ön elnökként kétpárti javaslatokat vinne át a házon, hadd emlékeztessem a nézőket és a hallgatókat, hogy Mr. Trump programjának nagy részével a saját pártja sem ért egyet, elég csak elolvasni az adópolitikai terveit. Összességében tehát nem gondolom, hogy a vállalhatatlan kijelentésektől hemzsegő és rendkívül megosztó Trump hirtelen a nemzet egyesítője lesz. Maradjunk a realitások talaján, aki a nemzeti egységet támogatja, az a Progresszív Pártra kell, hogy szavazzon! Joe Vilsack : Trump szenátoré a szó, Andrew Trump : Szóval a kormányzó úr magát hirtelen a nemzetegységesítőjének tartja,holott korábban még a TV-ben is úgy fejezte be beszédét, hogy: „Dél újra felemelkedik!” Ebből is az látszik, hogy a kormányzó felöltött egy maszkot. A másik ami megütötte a fülemet az az,hogy maga szerint maga jobb kapcsolatot ápol az elnökkel, mint én. Akkor hadd emlékeztessem a kedves nézőket, hogy ez a nagyon jó kapcsolat Mr.Glover oldaláról 4 éve miben mutatkozott meg? A Georgefather-kampányból? Vagy ebből: "a Taylor-kormány a csalódások, a hazugság és a semmittevés kormánya volt. Nem képviselték a nemzeti érdekeket, nem valósították meg programjukat. Minden tekintetben kudarcos négy évet tudhatunk magunk mögött..” Én magam sose vezettem negatív kampányt az elnökről, vagy sose bíráltam a gazdasági eredményeit. Sőt a Koreai-háború kapcsán például jómagam voltam a beavatkozás leghangosabb támogatója. A felsorolt urak nem pedig távolról sem az ellenségeim. Tény és való, hogy vannak dolgok, amikben nem értünk egyet, de ez egy demokratikus pártban nem meglepő. Nálunk mindenkinek joga van a saját véleményéhez. És bizony ezek néha eltérnek,de mi igyekszünk ezt megoldani. Párbeszéddel természetesen. Ed Glover : Tehát Ön szerint a déli identitás kizárja a ciron nemzeti identitást? Taylor elnökkel való kapcsolatomról pedig tájékozatlan, hosszan tudnám sorolni az együttműködéseinket, de a moderátor úgyis belém folytatná a szót. (mosolyog) Joe Vilsack : Kormányzó úrtól kérdeznék ebben a témában. Ön négy évvel ezelőtt valóban ilyet nyilatkozott, és a Georgefather hirdetést, mint Cliff Bedroom alelnökjelöltje, sose ítélte el, kritizálta, mondta el róla a véleményét. Ön szerint a Taylor-progresszívak és a mérsékelt szavazók valóban elhiszik, hogy követné sok dologban az elnököt? AndrewTrump : Ha Mr. Glover szerint a Taylor-kormány a csalódások, hazugságok és semmittevés kormánya volt, miért akarná követni? Pont, azért mert ezekről a rágalmakról a kormányzó is tudja, hogy nem igazak, tehát anno, akkor hazudott. A Taylor-kormány nagyon erős és jó volt, ezért követendő példa. Joe Vilsack : Szenátor, nem adtam Önnek szót, kérem, tartsák be a vita normáját. Eddig olyan jól ment (mosolyog.) Andrew Trump : Bocsánat.(mosolyog) Ed Glover : A négy évvel ezelőtti kampányidőszakkal kapcsolatban mostanában sok kritikát kapok, úgyhogy röviden szeretném tisztázni magam. Abban a szituációban, egy nehéz előválasztási kampány után, a progresszív pártegység érdekében vállaltam el az alelnökjelöltséget. Tény, hogy az egész kampánystratégiánk gyenge lábakon állt, ennek ellenére számos olyan dolog van, ami miatt büszke vagyok erre az időszakra és ha mindent mérlegre teszünk, azt mondom nem bántam meg az alelnökjelöltséget. Ennek ellenére volt számos szlogen, amelyhez nem adtam, vagy nem szívesen adtam a nevemet, a Georgefather-kampány kifejezetten ilyen. Soha, sehol nem kampányoltam ezzel és belső fórumokon kritizáltam is ezt. A választási kampányra való tekintettel a nyilvánosság előtt valóban nem tartottam elegánsnak, hogy a saját kampányunkat kritizáljam, ebben lehet hogy hibáztam. Emellett arra kérem Mr. Trumpot és a moderátor urat, hogy kiragadott mondatokat ne hozzanak fel nekem, egyrészt már nem is emlékszem, hogy hol mondtam e Emellett arra kérem Mr. Trumpot és a moderátor urat, hogy kiragadott mondatokat ne hozzanak fel nekem, egyrészt már nem is emlékszem, hogy hol mondtam ezt, másrészt kikérem magamnak, hogy a számba adjanak olyan állításokat, amelyek részemről nem hangzottak el, vagy rosszul fejeztem ki magamat. Nézze, Mr. Trump, amikor a korábban Ön által vezetett FCFSZ-hez ezer szállal köthető vandálok lángba borították egész Délt, az elsők között fordultam a kormányzatot és Taylor elnökhöz, hogy közösen megoldást találjunk a helyzetre. Ez sikerült is. Azután, amikor a kubai menekültek – akikről az előző vitában azt hazudta, hogy nem tiltotta volna ki őket Cironiából, pedig dehogyisnem – megjelentek Oakland közelében, szintén egyeztettem az elnökkel, szintén találtunk megoldást. Emellett személyesen is találkoztunk, tárgyaltunk és beszélgettünk, sőt, kongresszusi beszédében is jobbulást kívánt, amikor betegségben szenvedtem. Ezt nem önfényezésképp mondom, hanem hogy a kedves nézők is belássák, egyáltalán nem ápolok rossz személyes, vagy politikai viszonyt George Taylorral. Nem kell, hogy elhiggyék nekem a szavaimat, de nézzék meg a programomat és nézzék meg Mr. Trump programját! Mi a taylori eredmények megvédését és a gazdaságpolitika folytatását ígérjük, kisebb-nagyobb finomhangolással, ezzel szemben Trump homlokegyenest az ellenkezőjét valósítaná meg, tönkretéve a kis- és középvállalkozásokat, illetve megnyomorítva a kétkezi munkásokat. Joe Vilsack : Ne aggódjon, Trump szenátor is kap még kemény kérdéséket (nevet). Mielőtt válaszolhatna az ellenfele, még egy dolgot kérdeznék: Nem érez disszonanciát akkor sem, amikor Ön vagy valamelyik jelölt, illetve a hirdetésekben azt halljuk és olvassuk, hogy négy év alatt a kormányzat semmit nem tett infrastruktúra ügyében, közben több milliárd dollárt fordítottak az energetikai és a közlekedési infrastruktúra felújítására, csak a munkálatok még nem fejeződtek be? Ed Glover : Azt én biztosan nem állítottam, hogy semmit nem tett a kormányzat az infrastruktúra ügyében, azt viszont igen, hogy nem olyan mértékben haladnak a fejlesztések és az építkezések, mint ahogy kellene. A Reform Párt négy évvel, sőt, ha jól emlékszem nyolc évvel ezelőtt is átfogó és mindenre kiterjedő infrastruktúrafejlesztést ígért, ez közel sem valósult még meg. Tisztában vagyok vele, hogy ez hosszútávú folyamat, de én a szándékot sem látom a felgyorsult munkálatok irányába. Ilyet eddig én csak progresszív fórumokon és programokban láttam célként megfogalmazva. (mosolyog) Joe Vilsack : Trump szenátor reagálhat. Andrew Trump : A nagyobb állami kontroll és a fizessenek a gazdagok nem hiszem, hogy a Taylori úthoz kapcsolódik(nevetve). Ezenkívül egy elnök se teheti meg, hogy nem beszél egy olyan nagy megye kormányzójával, mint Oakland. És, ha ehhez hozzáfűzzük, hogy a Reform Párt amúgy is a megyék és a központi kormány együttműködésének a híve, beláthatja mindenki, hogy ezek az együtt működések akkor is megtörténnek, hogy ha más ül a kormányzói székben. Mr. Glover pusztán jókor volt jó helyen, és ezt használja politikai ugródeszkának. És én nem adok semmit a maga szájába, ezeket maga mondta. Nézze én mindig elismertem azokat, amiket, mondtam. Most magán lett volna a sor, erre megfutamodik. Különbség ember és ember között. Illetve az, hogy ha túl nagy hatalmat adunk a szakszervezeteknek visszaüthet, ezt maguk is tudják, csak nem akarják bevallani, de szerencsére Francis Underwood anno ezt mondta: :” nem beszélve a szakszervezetekről, melyeknek ha túl sok jogot adunk könnyen lehetnek kerékkötői a gazdasági fejlődésnek” Ebből már csak az nem látja, aki nem akarja. A szakszervezetek túlzott megerősítése még a progresszívek szerint is működésképtelen, de néhány plusz szavazatért bármit elmondanak. De hát nem csak ez az egyetlen dolog, amiről a progresszívek tudják, hogy működésképtelen, mégis erőltetik. Szintén Francis Underwood mondta:” nem tarthatunk fenn egy folyamatos állami kontrollt évekig, mert az el fogja nyomni a gazdasági szereplőket.” Ehhez képes Mr.Glover sarkalatos pontja az állami kontroll. Ugyanaz a helyzet, mint a szakszervezetek megerősítésénél. Tudják, hogy működésképtelen, mégis szajkózzák néhány plusz szavazatért. És a végére hagytam a kedvencemet, szintén Mr .Underwoodtól:” Romba fogja dönteni az emberek életét és akkor nem 2-3 együtt végig harcolt év következik, hanem 2-3 látszólagos jólét, utána pedig anyagi csőd és sokkal, de sokkal nagyobb szegénység. Amennyiben ezt akarják szavazzanak Edward Gloverre” Szerintem ez a tény ma se változott. Szóval itt nem mi fogjuk megnyomorítani a ciron kétkezi munkásokat illetve a kis-és közepes vállalatokat, hanem maguk. Joe Vilsack : Öntől kérdeznék most. Miután arról beszélt, hogy az Ön elnöksége idején minden politikai menekültet kiutasítana, és valóban azt nyilatkozta, hogy a kubai menekültekkel is ezt kellene tenni, a Szenátus többségi vezetője, Suart Hoyt, bejelentette, hogy a Reform Párt szenátorai beadnak egy törvényjavaslatot, amely korlátozná az elnöki jogkört politikai menekültek kiutasításában. Ön elnökként aláírná ezt a törvényjavaslatot? JoeVilsack : Bocsánat, először Ed Glover válaszolhat. De viszontválaszra nem lesz lehetőség, Trump szenátor csak erre a kérdésre felelhet, különben elveszem a szót. Ed Glover : Nem tartom elegánsnak, hogy egy elnökjelölt-aspiránsi vitában elhangzott, indulatoktól erősen túlfűtött idézetekkel akar sarokba szorítani. Frank Underwood nézetével természetesen tisztában vagyok, de nem értek egyet vele. Ahogy akkor sem értettem, amikor az alelnökjelöltje voltam s ha jól sejtem ennek többször is hangot adtam a nyilvánosságban. Jegyzem meg, Frank már akkor kisebbségben volt ezzel a véleményével. Lehet azon vitatkozni, hogy a munkásság érdekeinek meghallgatása, figyelembevétele, vagy a legfőbb munkásérdekképviseletek véleményének meghallgatása milyen negatív hatással van a ciron gazdaságra, de szerintem ez elsősorban elvi kérdés. Mi azt az álláspontot képviseljük, hogy a munkásokat érintő kérdésekben csak az érintettekkel történő párbeszéd után lehessen intézkedni, hogyha ettől Ön szerint kommunisták vagyunk, azt nagyon sajnálom…A szakszervezetekkel kapcsolatos politikát egyébként én nem tekintem gazdaságpolitikai kérdésnek, sokkal inkább munkaügyi kérdésnek. Hogyha gazdaságpolitikánkra kíváncsi, olvassa el a szociális piacgazdaság programját és annak kifejezetten vállalkozásösztönző részét, akkor nem fog olyan sületlenségeket állítani, hogy rosszat tennénk a kis- és középvállalkozásokkal. Andrew Trump : Szóval Frank kisebbségben volt ezen nézeteivel, mégis legyőzte magát az előválasztáson. Tudtommal ez fordítva szokott lenni, aki kisebbségben van a nézeteivel az veszít.(nevetve) Ed Glover : Ez egy szakpolitikai kérdés, nem ez döntötte el az előválasztást. Kérdezze meg akár tőle is, hogy kisebbségben volt-e ezzel az állásponttal, vagy sem. JoeVilsack : Kérem, fejezzék be ezt a vitát. Andrew Trump : Ez a törvény támogatásától függ. Jómagam tisztában vagyok azzal, hogy nincs korlátlan hatalom, és bizony néha az elnöknek fejet kell hajtania a Kongresszus döntése előtt, az ország érdeke miatt. Szóval, ha a Kongresszus 2/3-a támogatja a javaslatot, akkor nincs értelme vétózni, tehát aláírom. Ha nincs meg, akkor pedig erre nehéz válaszolni. Előtte látnom kéne a törvényjavaslat szövegét, így látatlanba nehéz erre válaszolni. Joe Vilsack : Ez a vita a választókról szól, és legyünk velük szemben tisztességesek. Trump úrtól kérdeznék: Igen vagy nem? A törvény elvenné az elnöktől a politikai menekültekként érkezők kiutasítását. Ez a lényege. Támogatná, aláírná? Andrew Trump : Ha valóban a politikai menekültekről szól kizárólagosan, akkor igen. Joe Vilsack : Glover kormányzó reagálhat. Ed Glover : Szerintem Trump eredeti támogatói most látták be véglegesen, hogy ez a Trump már nem az a Trump, mint az elnökjelölti kampány előtt. Az a Trump, akit én ismerek, erre a kérdésre gondolkodás nélkül igent válaszolt volna. Tudtommal Ön azt képviseli, hogy Cironia nem egy édességbolt, ahová bárki besétálhat… Ez nem jellemfejlődés, a napnál világosabb, hogy politikai marketingesek átszabták Önt, így minden korábbi nézetét levetette magáról és teljesen hiteltelenné vált. A konkrét kérdésre vonatkozóan, én magam nagyon örülök ennek a javaslatnak, hiszen a választási programunknak egyik pontja már meg is valósul ezzel a lépéssel, tudniillik mi voltunk az elsők, akik felhívták erre a problémára a figyelmet, ezért külön üdvözlöm Stuart Hoyt készülő tervezetét. Én meghasonulás és rossz lelkiismeret nélkül ki tudom jelenteni, hogy alá fogom írni azt. Joe Vilsack : Trump szenátor válaszolhat. Andrew Trump : Maga már csak tudja, hogy milyen az, ha a marketingesek átszabnak valakit, hiszen politikai karierrjével, meg lehet definiálni a pálfordulást. Ellenben nekem pár dologban változtak a nézeteim, de megmaradtam igaz konzervatívnak. Joe Vilsack : Ezt a témakört lezárom. Ed Glover : Kíváncsi lennék, Ön szerint én miben változtam meg... Ma is azt képviselem a kérdések nagy részében, mint nyolc éve, Ön viszont 100%-ig mást mond, mint akár fél éve. Andrew Trump : Mivel a téma kört lezártuk ezt nincs idő végig sorolni.(nevetve) Joe Vilsack : Kormányzó, Önt is figyelmeztetem a választók tiszteletére. Ed Glover : Akár nyílt levélben is sorolhatja. (mosolyog) Elnézést, igyekszem türtőztetni magamat. Joe Vilsack : Pedig muszáj lesz, máskülönben a választók tiszteletlennek tartják majd a vitatkozókat, ők ugyanis a programot szeretnék hallani (mosolyog). A következő témakör a szükséges változások. Mindketten sok kérdésben változtatnának a fennálló helyzeten, ezek közül a legfontosabbakra térünk most ki. Glover kormányzó arról beszélt, hogy változtatna a szegregáció politikai intézményén. Milyen változásokat akar végrehajtani ezen a téren? Megszüntetné az állami intézményeken belül a szegregációt? Ed Glover : A szegregáció kérdésében szerintem nem az az igazi kérdés, hogy legyen-e, vagy ne legyen, hanem hogy tudjunk róla értelmes vitákat folytatni. A Progresszív Párt a lehető legdemokratikusabb megoldást javasolja, azaz széleskörű társadalmi vitára, majd népszavazásra bocsájtjuk a szegregáció kérdését. Az én személyes véleményemet nincs ember, aki ne ismerné Cironiában, viszont elfogadom, ha másnak ettől eltérő véleménye van. Ennek megfelelően a lehető legjobb megoldásnak azt tartom, ha nem a politikusok, illetve nem az elnök, hanem közvetlenül a ciron választópolgárok mondanak véleményt a szegregáció kérdéséről. A választók szava szent, bárhogy döntenek a megyék polgárai, azt én tiszteletben fogom tartani. JoeVilsack : De milyen konkrét lépéseket javasol? Ed Glover : Épp ez a lényeg, hogy ebben a kérdésben én nem kívánok javasolni semmit az embereknek. A választópolgárokat felnőtt, szuverén embereknek tartom, akiknek megvan erről a kérdésről a véleményük. Az én személyes véleményem épp ezért irreleváns, hiszen a döntés nem az én kezemben lesz, az enyém csak egy szavazat lesz a sokmillió közül. Hogyha a többség szerint a szegregáció elvetendő és minden megyében így döntenek az emberek, én azt is tudomásul fogom venni és megteszem a szükséges lépéseket a szegregáció teljes felszámolása érdekében. A Progresszív Párt alapvető célja az, hogy a XX. századi normáknak megfeleljünk, valamint a nemzetközi szerződéseket és az egyetemes erkölcsöt tiszteletben tartva, az alapvető emberi és polgári jogai senkinek ne sérüljenek, ezen felül hogy van-e szegregáció, vagy nincsen, nem az én hatásköröm lesz eldönteni s talán ez így is van jól. Joe Vilsack : Tehát Önnek semmi terve nincs az egészre, legyen népszavazás, és majd kiderül, mi lesz? EdGlover : Szerintem nincs annál demokratikusabb lépés, mint ha a politikusok átengedik a döntés jogát az embereknek, míg ők maguk hátrébb lépnek egyet. Várjuk meg az eredményeket és annak fényében fog megszűnni, vagy nem megszűnni a szegregáció az egyes megyékben. JoeVilsack : Trump szenátor válaszolhat. Andrew Trump : Igen, mind ismerjük Mr. Glover nézeteit, miszerint a kisebbségek olyan agresszív csoportok, akiket pár progresszív jogvédő felkarol, de nem ő. Ez az igazi marketing nélküli Mr.Glover. Ezt félre térve, hogy a kérdésről is beszéljek. Jól láthatják a kedves választópolgárok a progresszívek nagy programja az, hogy ők ülnek és felszedik a pénzt, az emberek pedig majd előrukkolnak ötletekkel, amiről népszavazás tartunk, mert az a legdemokratikusabb. A politikusokat azért választják, hogy döntéseket hozzanak az országügyekről. Habár ebben a témában még hajlandó is lennék támogatni a népszavazást, hiszen a szegregáció nem párt kérdés. Mindkét oldalon ülnek proszegregációs illetve deszegregációs nézeteket valló politikusok. De az rettentő fontos lenne, hogy mindkét oldal ugyanakkora és ugyanannyi lehetőségeket kapjon igaza bizonyítására. Ennek a levezérléséhez mindkét pátra szükség lesz. Joe Vilsack : Most ebben nem adnék választ, mert nem volt valódi konkrétum, hanem Öntől kérdeznék, szenátor. Az Ön programjának központi eleme a nemzetbiztonság. A jelenlegi kormányzat nemzetbiztonsági kérdésekben Ön szerint jó úton jár? Mi a terve ezen témakör kapcsán? Andrew Trump : Alapvetően jó úton járunk, hiszen Cironia egy biztonságos ország. Ezt köszönhetjük annak, hogy jó a rendőrségünk, jó a hadseregünk, létrehoztuk, az én javaslatomra a CNG-t. Illetve csatlakoztunk a NATO-hoz. Ezek mind-mind olyan dolgok, amik elősegítik, hogy ma Cironia biztonságos ország legyen. A terveim közt szerepel viszont a haderő és a rendőrség fejlesztése is, hiszen jelenleg, mint mondtam jók, de ezt az állapotot fenn kell tartani, ami ma elég az nem biztos, hogy az lesz holnap. Illetve a NATO melletti kiállás is nagyon fontos. Véleményem szerint rettentő veszélyes az, hogy a Mr. Glover el akar hidegülni a NATO-tól. Ha mi nem teljesítjük kötelezettségeinket, azaz hogy megvédjük a demokratikus országokat, hogyan várjuk el, hogy ők megvédjenek minket? A NATO-hoz való ilyen hozzáállás, sérti a koreai hősök áldozatát. Joe Vilsack : Ed Gloveré a szó. Ed Glover : Nem gondolom, hogy kormányzásom idején elhidegülnénk a NATO-tól, ilyet tőlem biztosan nem hallott Mr. Trump. Valóban nemzetstratégiai kérdés, hogy erős hadereje legyen Cironiának, ez szerintem benne van a 10 legfontosabb hazai teendőben, bár nincs az elsők között. Alapvetően én nem abban látom a nemzetbiztonság megszilárdítását, hogy külföldre küldünk harcolni ciron katonákat, akármilyen nemes célból is teszik – természetesen a koreai háborúban harcoló ciron katonák érdemeit ettől függetlenül tisztelem és elismerem –, szerintem a biztonság megteremtése érdekében inkább a belbiztonsági szerveket, a titkosszolgálatot, a rendőrséget és a sheriffi hivatalokat kéne megerősíteni, nemzetbiztonsági szempontból mindenképp ezeknek kell prioritást élvezniük. Joe Vilsack : Köszönöm Uraim, most megadom a szót Ed Glovernek a vita zárására, összegezheti véleményét az elmúlt három vitáról is akár. Andrew Trump : Természetesen a belföldi erők is rettentően fontosak,ahogyan mondtam,de úgy látom,maga nem érti,hogy a NATO milyen fontos nekünk. Joe Vilsack : Ön nem kapott szót. Most Glover kormányzó következik. Ed Glover : Mondtam olyat, hogy nem fontos? (mosolyog) Ed Glover : Tisztelt Választópolgárok! Kormányzói munkásságom úgy vélem, a siker egyik garanciája. Megválasztásom óta mindig arra törekedtem, hogy az oaklandi emberekkel közösen, társadalmi párbeszédek és konzultációk mellett lássam el feladataimat. S bár úgy gondolom, hogy a demokrácia arról szól, hogy a többség szava szent, mindig figyeltem a kisebbségre is. Az etnikai és vallási kisebbségek ugyanúgy a nemzet részei, mint a fehér protestáns többség! Legyen valaki akár zsidó, akár katolikus, akár színesbőrű, akár fehér, megérdemli, hogy békés, biztonságos és élhető Cironiában élhessen! Egy olyan országban, ahol a társadalmi szolidaritás és a fejlett szociális háló révén senkit nem hagyunk az út szélén. Ahol az állam nem zsarnokként, hanem gondoskodó és ellenőrző hálózat révén van jelen. Ahol a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság mindenkit megillet és ahol megéri tisztességesen, felelősségteljesen élni. Azt szeretném, hogy az iskolákban mindenki tehetsége és képessége szerint boldogulhasson, hogy a kórházakból senkit ne dobjanak ki az utcára! Azt szeretném, hogy a munkaadók tisztességesen, a ciron törvényeket betartva tevékenykedjenek és a munkások jogai se sérüljenek. Egyszóval igazságos országot szeretnék! Sokan vannak, akik szerint ez demagóg elképzelés, merthogy a társadalmi igazságosság állapota utópia. Még ha ez így is van, úgy gondolom, törekednünk kell rá, meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy mégis megvalósuljon! Ismernek engem, sok kritikát meg lehet fogalmazni velem szemben, az viszont kétségtelen, hogy ami célt kitűzök magam elé, azt minden szóba kerülő törvényes eszközzel igyekszem megvalósítani. A programom nyilvános, szándékaim tiszták és készen állok az előttem álló feladatra, arra, hogy megújítsuk Cironiát! Legyen Ön akár konzervatív, akár liberális beállítottságú, a Progresszív Párt Önt is képviseli! JoeVilsack : Andrew Trump kapja meg a lehetőséget a zárszóra. Andrew Trump : Tisztelt választók, ahogyan az ma kiderült a progresszív programban logikátlan, olyan elemeket tartalmaz, amikről házon belül mindenki tudja, hogy működésképtelen, de maguknak megpróbálják hangzatos szlogenekkel eladni. Ne hagyják becsapni magukat! Ne hagyjuk romba dönteni a keményem, közösen megszerzett Cironiánkat! A Reform Párt most is azzal szolgál, mind mindig. Szakértők által írt, logikus programmal, kiemelt ügyként kezelve az egészségügyet és az oktatást, amire a túl oldal semmilyen választ nem adott. Az én programom a nép programja, én mindenkit egy formán képviselek, hiszem, hogy mindenkinek szüksége van segítségre. A segítséget viszont én ösztönzés formájában fogom nyújtani, nem állami elnyomás formájában. A Reform Párt a szárnyaló Cironia záloga! Úgy vélem az elmúlt 8 év bebizonyította, hogy melyik párt a jó választás! Tartsuk lendületben Cironiát! JoeVilsack : Köszönöm Uraim, hogy részt vettek a vitán, és szeretném megköszönni, Önöknek, Kedves Televíziónézők és Rádióhallgatók, hogy figyelemmel követték ezt a vitát, remélem tudtunk segíteni Önöknek abban, hogy eldöntsék, kire szavaznak nagyjából két hét múlva. Ezek a viták erősítik a demokráciát, és elősegítik, hogy megismerjük azokat a jelölteket, akik magasabb posztokért indulnak, remélem, ma ebben tudtunk segíteni. Jó éjszakát kívánok. (Joe Vilsack kezet fog a két jelölttel, aztán Trump és Glover is, beszélgetnek még pár percig, majd csatlakoznak a saját csapataikhoz.)  

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗