← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1954/9

Kávészünet Hoffmann-nal

Az Al Moritz vacsora összefoglalva

Szép napot kívánok Mindenkinek! Ez itt a Kávészünet Hoffmann-nal! Mai témánk pedig az Al Moritz vacsora! Mint minden választás előtt, idén is sikeresen megrendezésre került Al Moritz úr vacsorája, amelynek lényege, hogy a résztvevők adakoznak, s a begyűjtött pénzből olyan katolikus alapítványok részesednek, akik rászorult gyerekek taníttatásában és felnevelésében segítenek. Az eseményen sok ismert ciron politikus, újságírók, művészek, Jim Thornes érsek, Al Moritz, Edward Glover progresszív elnökjelölt, Andrew Trump reform elnökjelölt, és nem utolsó sorban Alexander Smith progresszív, walkeri kormányzó vettek részt. Az esten hallott felszólalások mind tartalmaztak tréfákat és viccelődéseket, eme dolgok biztosították, hogy eme fontos esemény hangulata derűs legyen. Az elnökjelöltek közül az első beszédet Mr. Glover mondta el, aki átadta a kubai menekültek üdvözleteit Andrew Trumpnak, illetve közölte, hogy megszületett ötödik fia. Ezúton is gratulálok Mr. Glovernek! A második beszédet Mr. Trump mondta el, aki beszéde végén viccesen megjegyezte, hogy megszeretné kóstolni a steaket, mielőtt még azt Mr. Glover államosítaná.  A beszédeket Alexander Smith, Walker megyei progresszív kormányzó zárta, akiről Mr. Moritz csak annyit kérdezett, hogy "Legyen ő a harmadik elnökjelölt?" Ám erre Mr. Smith csak annyit mondott viccesen, hogy inkább maradna még egy ideig a kormányzói székben, habár nagy a valószínűsége annak, hogy sokan a ciron politikában és közéletben szívesen látnák az elnöki székben is ülni. Viccesen megjegyezte azt, hogy reméli, hogy az est folyamán a terem nem válik csatatérré, mint a Ciron Nemzeti Galéria azon a bizonyos napon. Smith kormányzó a beszédében egy fénykép felmutatásával megemlékezett a már megboldogult Patrick Rafterről, mint nagy adakozóról. Beszédét a walkeri kormányzó azzal zárta, hogy reméli, hogy a folyamatban levő Smith-tervben szereplő "terv" szó hallatán senki sem fogja kommunista proklamációnak hinni azt. Beszéde után a vendégek többsége állva tapsolt. Eme beszédek után elkezdődött a várva várt étkezés. A legelső tósztot Sébastien Gauthier avangárd festő mondta el, aki kifejtette, hogy majd mindenkinek tudomásul kell vennie, ogy napok kérdése és a Ciron Avantgárd Mozgalom hivatalosan is létezni fog. Majd kitért arra, hogy azon a bizonyos "csatanapon" a President Palace előtt is "harcoltak" a művészek. Végül vezetésével a vendégek tósztot mondtak arra, hogy a szegényeknek jobb legyen,  teremben levőkre és a Ciron Avantgárd Mozgalomra. Beszédét a vendégek állva tapsolták meg. A következő asztal melleti beszédet Dominick Taylor, a National Observer újságírója mondta el. Beszédében nagy dolgot jelentett ki! Méghozzá azt, hogy a következő hónapokban, vagy akár években Közép-és Kelet-Európába fog utazni a kommunista országokba, hogy inkognítóban cikket írjon az ottani eseményekről. Tekintve, hogy a térség mostanában forradalmi lázban ég, sok dolga lesz neki. Köszönöm a figyelmüket! Viszontlátásra!

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗