← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/1

Aggódnak a liberális donorok

Nem tudják, kinek adjanak majd támogatást a konvenció után

Aggódnak a Progresszív Párt legfontosabb adományozói, hogy nem lesz olyan progresszív jelölt, akit támogatni tudnának. Több üzletember baráti beszélgetéseken adott hangot aggodalmának, hogy ma nincs olyan jelölt a progresszívak között még, akit teljes szívvel támogatnának. A radikális politikusok eddig még egy kivételével felsorakozott Elliot Weser mögött, aki már kijelentette, hogy balra vinné az egész pártot és az egész gazdaságot. Ezek persze még elég homályos elképzelések, hiszen még egyik jelölt sem ismertette részletesen a választási programját. Mr. Weser annyit árult el, hogy kiterjesztené a szakszervezetek hatáskörét, és állami szinten szabályozná a polgárjogokat. A második ügy igen fontos a westvale-i liberálisoknak is, azt lehet mondani, a szívükön viselik a ciron kisebbségek sorsát. Az első már kevésbé nyerte el a tetszésüket, félnek, hogy a kormányzat a szakszervezeteknek olyan jogokat adna, amellyel lassítani fogják a gazdasági növekedést. Green Cartel mint establishment jelölt lenne a legalkalmasabb számukra, de vele a fő baj, hogy annyira deficitbe zuhanna a feltétel nélküli alapjövedelem és az állami dolgozóknak megígért nyugdíjemelés miatt nagy költségvetési káosz alakulna ki. Ez pedig a liberális gazdasági szereplőknek se érdeke. Edward Glover ezzel szemben fiskális ügyekben inkább konzervatív, mint liberális, ami nagyon jó, viszont a polgárjogokat érintő kérdésekben nem engedne, abban követi a déli irányvonalat, ami nagyon elfogadhatatlan a nyugati liberálisok számára.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗