← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1954/9
Választás 1954 - Első Elnökjelölti Vita
Charleston, Glenn University
· Henry Stevenson : Jó estét kívánok, Henry Stevenson vagyok, a Columbia Post újságírója, és most a történelmi jelentőségű 1954. évi elnökválasztások első vitájának a moderátora. A vitát az Elnökjelölti Viták Bizottsága pártonkívüli szervezet rendezi, a vitának pedig itt, Charlestonban a Glenn University ad helyet. A vitát élőben közvetíti az MSC televízió és a STINS’31 élőben közvetíti.
A vita résztvevői Ed Glover és Andrew Trump. A következő 90 percben három fő témakörből fognak kérdéseket kapni a jelöltek, ezek: 1) Cironia fejlődésének fenntartása; 2) Cironia helye a nemzetközi térben 3) Mérföldkövek. A kérdéseket a mai nap állította össze egy öttagú, az EVB által felkért szakértői csoport, amelyet lezárt borítékban őriztek eddig. A vita során a jelöltek egy-egy kérdést kapnak, aki megkapja a kérdést, öt perc áll a rendelkezésre, hogy kifejtse a véleményét, majd a másik jelölt kap két percet, a válaszoló ismét két percet, és egészen így megy, amíg le nem zárul a témakör.
Mivel mindenki a jelöltek mondanivalójára szeretne koncentrálni, a teremben jelenlévőktől teljes csendet várunk el. Köszöntsük Ed Glovert, a Progresszív Párt jelöltjét Cironia Köztársaság elnökségére, és Andrew Trumpot, a Reform Párt jelöltjét Cironia Köztársaság elnökségére!
· Andrew Trump : (Trump kezet nyúlt Glovernek,közben szúrósan a szemébe néz)
· Ed Glover : (Glover szórakozottan nyújt kezet Trumpnak és kacsint egyet)
· Andrew Trump : (a kézfogás után Trump integet a közönségnek,majd iszik egy pohár vizet)
· Henry Stevenson : Uraim, mindkettejüknek sok szerencsét kívánok. A pénzfeldobás alapján az első kérdést Ed Glover oaklandi kormányzó kapja:
Cironia az elmúlt nyolc év során, a Taylor-adminisztráció nyolc éve alatt, jelentős fejlődést mutat. Nincs államadósság, sikerült magunk mögött hagyni a kezdeti gazdasági recessziót, a bérek növekednek. A Kongresszus és az elnök az elmúlt időszakban komoly erőfeszítéseket tett a költségvetési egyensúly megteremtésére, és most készül egy jelentős adóreform, amely szintén többletbevételhez juttatná a költségvetést. Ha Ön lenne Cironia Köztársaság elnöke, mely gazdasági lépéseket hagyná megy, és támogatná-e a készülő adótervet? Melyek lennének azok a csomópontok a gazdaságon belül, amelyre koncentrálni szeretne?
· Ed Glover : Köszönöm a kérdést. Való igaz, hogy az elmúlt nyolc évet tekintve jelentős eredményeket sikerült elérnünk, bár a képet árnyalja néhány kisebb kudarc, de úgy vélem, abban alapvetően egyetértünk Mr. Trumppal, hogy az összkép mindenképp pozitív. Éppen ezért fontosnak tartom a taylori eredmények megőrzését és hosszútávú fenntartását, igaz ez akár a költségvetési hiány tartós alacsonyan tartására, akár az adótörvényre vonatkozóan. Természetesen elnökségem idején is folytatódni fog az a kétpárti konszenzuson alapuló törvényalkotási folyamat, amely eddig is jellemezte a Kongresszust, így a most készülő adóreformot is teljes mellszélességgel támogatni fogom, amennyiben az a várakozásokhoz méltóan viszonyul a progresszív adórendszer fenntartásához és a méltányos, társadalmi szolidaritáson alapuló közteherviseléshez. Gazdasági programom, úgy vélem elég egyértelmű, a sikereket hozó ágazatokban folytatjuk a korábbi utat, ugyanakkor nagyobb állami szerepvállalást ösztönzünk, megerősítjük a ciron vállalkozásokat, megvédjük a hazai termékeket és széleskörű adókedvezmények segítségével ösztönözzük a tisztességes hazai kis-, közepes- és akár nagyvállalkozásokat is.
· Andrew Trump : Nos igen, Taylor elnökkel és a Kongresszussal remek munkát végeztünk az elmúlt 8 évben gyakorlatilag a 0-ról felépítettünk egy országot ilyen magas szintre. És ne tagadjuk, a Reform Párt volt az aktívabb. Egyértelműen meghagynám és folytatnám az infrastrukturális vagy a mezőgazdasági fejlesztéseket, illetve törekednék az alacsony költségvetési hiány fenntartására. Az adózást a lehető legkevesebb kulcsra kell osztani. Vegyünk példának a 18%-os adólábakat. Mind tudjuk, hogy 6000$-nak kisebb a 18%-a, mint mondjuk 36000$-nak, tehát a gazdagok már 1 kulcsos adórendszerben is többet fizetnének be külön összegre lebontva. Természetesen az 1 adókulcs azért kevés lenne, de ez csak egy szemléltető példa volt. A mostani 8 adókulcsot 4-5-re szűkíteném. Ezenkívül a vállalati adókedvezményeket és családi adókedvezményeket fogunk adni. Véleményem szerint nem kell állami kontroll a gazdaságba, én és stábom a szabad kereskedelemben, illetve a szabadpiac gazdaságban hiszünk.
Koncentrálni kéne például a turisztikára, hiszen ez eddig egy kihagyott ziccer. Gyönyörű országunk van, használjuk ki. Teljes mértékben támogatni fogok olyan összefogásokat, mint amilyet Belfort és Cook kötött egymással, sőt ösztönözni fogom a kormányzókat az ilyen lépésekre. Természetesen a többi ág se lesz elhanyagolva.
· Henry Stevenson : Ezek szerint, ha az Ön elnöksége idején kellene szentesíteni a Jim Holsakamp által kidolgozott adóreformot, amely a jelenleginél jóval több adókulcsot vezetne be a jelenlegitől, és növelné a vállalati adót, megvétózná?
· Andrew Trump : Ez a támogatás mértékétől függ. Ne felejtsük, hogy jövőre új Kongresszus is lesz, nem csak új elnök. Koránt sem biztos, hogy az új törvényhozók nagy mértékben fogják támogatni Mr.Holsakamp elképzeléseit. Ha összesítve a Kongresszus több, mint 2/3-a fogja támogatni, akkor nem tehetek semmit, hiszen ekkora tömeg felülírja az elnöki vétót. Ekkor nyilván nem vétóznám meg, ne húzzuk az időt, az elnök és a Kongresszus közti harccal. De remélem, hogy távolról sem lesz meg a 2/3-os támogatottsága, és akkor kidolgozhatunk egy másik, mindenkinek megfelelő reformot.
·
· Henry Stevenson : Ed Glover kap lehetőséget válaszolni.
· Ed Glover : A teljesen korlátozatlan piac már láttuk, hogy hova vezet, kevesek kezébe ad sokat, kiszolgáltatja hazánkat a multinacionális nagytőke uralmának, miközben a munkavállalók jogaival, boldogulásával és munkakörülményeivel senki nem törődik. Emellett azt is láttuk, hogy a korlátozatlan piaci kapzsiság hosszútávon akár világméretűre dagadó gazdasági válságokat okozhat, erre is mindannyian jól emlékszünk. Mi, progresszívek, hiszünk a piacgazdaságban és valljuk, hogy liberális demokráciában csak a kapitalizmus a működőképes, ugyanakkor szükség van olyan fékekre és ellensúlyokra, amely a gazdaság sokszor tisztességtelen és profithajhász szereplőit ésszerű mederben tartja. Ezt a rendszert nevezzük mi szociális piacgazdaságnak, amely egy olyan gazdasági-társadalmi rendszert eredményez, ahol az embereknek jogai vannak, ahol a munkáltató nem tehet meg bármit az alkalmazottakkal, ahol tiszteletben tartják a családi életet és az alapvető munkásjogokat.
Természetesen a gazdaság szereplőit ezzel párhuzamosan nem ellenfélként, hanem partnerként kezeljük. Viszont ha már a munkásjogok szóba kerültek, tennék egy rövid kitérőt, ígérem témába illő lesz. Hogyha már a demagógia vádja velem szemben elhangzott már a kampányidőszakban, hadd idézzek Öntől, Mr. Trump, azokból az időkből, amikor még FCFSZ-elnök volt: „Követeljük, hogy a férfiak és a nők egyaránt 60 éves korukban mehessenek el nyugdíjba, illetve követljük, hogy a nyugdíjhoz szükséges munkaviszony mindkét nemnél 30 év legyen. (…) Amenyiben követeléseink nem teljesülnek, sztrájkot fogunk hirdetni, és tüntetést szervezünk a progresszív párt székháza elé.”
Érdekes módon ez a nyugdíjjavaslat kimaradt a mostani programjából, legalábbis én sehol nem találtam erre utaló mondatokat. Nyilván amikor ezt mondta, akkor még nem volt olyan elhivatott az alacsony deficitet és a stabil gazdaságot illetően… Mindenesetre érdekes, hogy Ön sztrájkról beszélt, most pedig tagadja már a munkásjogokat, így feltételezem a sztrájkjogot is, az olyan fontos törekvések mellett, mint a fizetett szabadság, vagy a terhes nők javadalmazása. Ez bennem kérdéseket vet föl, örülnék, ha kapnék rá magyarázatot, bár kétlem, hogy fogok.
· Henry Stevenson : Trump szenátor válaszolhat.
· Andrew Trump : Szóval maga hisz a piacgazdaságban és azt hiszi, hogy csak a kapitalizmus az egyetlen járható út, mégis egy kommunista diktátor szlogenjével kampányol. Különös véletlen nemde? Mind tudjuk melyik az a szlogen, ezért szükségtelen elmondani, ezzel tovább reklámozva Rákosi Mátyást, magának hála már ismert az országban. A munkások jogai érvényesülve vannak. Nevezzen meg egy olyan jogot, amiben hiányt szenvednek a munkások, és nem azt, hogy a szakszervezeteknek nincsen vétója. Hiszen a vétó joga az elnököt illeti meg, nem a szakszervezeteket meg a nemzetiségi önkormányzatokat stb… Ezzel gyakorlatilag a vétójogból, ami talán a legerősebb jog, egy átlagos jogot fog csinálni. George Washingtonnak nem tetszene az ötlete. A nőknek adni fogok fizetett terhességi szabadságot, ezt már többször kiemeltem, de ez a család támogató politika része, nem pedig a munkás jogoké. A nyugdíj programom feketén-fehéren leírja, hogy fenn fogjuk tartani a Goodman törvényt. De akkor már hadd idézzek én is magától:
” A szociális kiadásokat mi gyakorlatilag meg kívánjuk többszörözni, legalábbis ez a hosszú távú cél. A jövedelemadó-csökkentésnek és a méltányos közteherviselési terveinknek is hasonló céljai vannak.” Most pedig már tartósan alacsonyan akarja tartani a költségvetési hiányt, de nincs rá kiforrott terve, csak annyi, hogy csökkenti ezt meg növeli azt, összefüggések nélkül. Egyáltalán próbálkoztak valamiféle számítással, hogy ezek az összefüggéstelen növelések meg csökkentések mekkora deficitet fognak okozni? Gyanítom, hogy nem, hiszen az már munka lenne, sokkal egyszerűbb üres ígéreteket plakátokon reklámozni.
· Ed Glover : Szeretném, ha tisztáznánk valamit. Én nem tudom, hogy kinek az ötlete volt, hogy elég lesz annyival kampányolni, hogy Ed Glover kommunista, kommunistabérenc és ügynök, de üzenem neki, hogy ne nézze le ennyire a választókat! Aki a progresszív programot kommunistának tartja, az gyengeelméjű! Nem gondolom, hogy Ön, Mr. Trump ezt komolyan gondolja, csak valamiért úgy hiszi, hogy ezzel szavazatokat tud szerezni. – Zárójelben jegyzem meg, legalább arra figyelhetnének, hogy ne költekezzenek túl és ne törvényellenesen hirdessék ezt a maszlagot... – Engem a Szovjetunióban ezért a programért Szibériába űznének egy kényszermunkatáborba, jegyzem meg mellékesen. Ön, Mr. Trump, már a 4 évvel ezelőtti programomról is úgy nyilatkozott, hogy, idézzem: „Elolvastam Ed Glover kommunista programját is, tényleg különbözik Lawrence-től, mert rosszabb.” Azt kell mondjam, hogy ezen mindenre kiterjedő érvrendszert még ha akarnám se tudnám megcáfolni.
Viszont, ha én kommunista vagyok, akkor az a szomorú hírem, hogy Jack Shepard korábbi szenátor, Anthony Serge reformpárti képviselő is az, sőt, Stuart Hoyt többségi vezetőt és Philipp Howardot is lefizettem, hogy tagadják le nyilvánosan, hogy bolsevik vagyok. Elég jó munkát végeztem. (nevet) Nézze, Mr. Trump, nem tudom komolyan venni ezeket a vádakat, az ilyeneken csak ironizálni lehet. Remiel d'Alambert örök érvényű szavaival fogalmazva, „Mr. Trump, Ön szélsőségesen gondolkozik és végletekben beszél, megfűszerezve egy jó adag demagógiával.” Erről van szó most is.
A munkásjogokkal kapcsolatban pedig kár is magyarázkodnia, jól tudják a választók, hogy Önre nem számíthatnak a ciron munkavállalók. A költségvetési hiányról pedig soha nem állítottam, hogy ne akarnánk alacsonyan tartani, ellenben azt már többször kifejeztem, hogy jóléti programunk végrehajtása mellett is vállalni tudjuk az alacsony deficitet, úgyhogy kár kiforgatni a szavaimat. De ha talál tőlem másmilyen nyilatkozatot, kérem nevezze meg!
· Andrew Trump : Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy maguk engem folyamatosan rasszistának neveznek, remek példa erre a Progresszív Konvenció. Illetve rengeteg pénzt költenek negatív kampányok futtatására rólam vagy az engem támogatókról, elég csak bekapcsolni a TV-t bizonyos megyékben és a reklám szünetben a progresszív propagandával találja szembe magát bárki. Látom Mr. Bedroom nem csak a pénzével, hanem remek tippekkel is segíti magát. Csak annyit mondok, hogy a mostani propagandájukban ugyanannyira hazugság, mint 4 éve a Georgefather. Biztos emlékszik rá maga, hiszen alelnök-jelöltként a kampányuk egyik mozgató rugója volt. Mr.Hoyt és Mr.Howard cáfolta azt is, hogy én rasszista lennék. Ugyanolyan szegregációs nézeteim vannak, mint magának. Illetve én számtalan afrociron jelöltet támogatok szerte az országba. Magának a feketékhez annyi köze van, hogy jó viszonyt tart fenn az alkotmánysértő Thomas Kane-el illetve a kisebbségeknek is pénzt ígér, persze magyarázat nincs hozzá, hogy miből finanszírozná.
Sőt a '40-es években koránt sem ilyen barátságos hangot ütött meg a kisebbségekkel. A mostani kampány arról szól, hogy bejelentkezik a kisebbségek szavazataiért, ahogyan azt 4 éve is tették. Miért nem Oaklandban próbálja meg javítani a kisebbségek helyzetét? És ha valaki át lát magukon, mint pl: szegény Malcom Samuel, akkor már ugye jönnek is a demagóg vádak.
Illetve a Progresszív Párt korábban folyamatosan nácizott le hazafiakat, mint én. A náciknak vége, legyőztük őket, nekem elhiheti ott voltam. Ennek ellenére, maguk mégis nácikat látnak minden sarokban, és nem törődnek a kommunizmus jelentette veszéllyel. Sőt alkalmanként még kölcsön is veszik a szlogenjüket.
· Ed Glover : A Progresszív Párt nem folytat negatív kampányt, hanem olyan üzeneteket továbbítunk a választók irányába, amely őket felvilágosítja a valóságról. Kérem mondjon egy példát, amikor én Önt fasisztának, nácinak, vagy hasonlónak bélyegeztem bárkinek a pénzéből! Nem lesz ilyen, ellenben Ön folyamatosan azt sulykolja, hogy én mekkora kommunista, fegyverviselésellenes, ügynök, meg ki tudja még mi vagyok. Továbbá megjegyezném, én soha nem sértegettem ciron polgárokat, se kisebbségieket, se pedig északiakat, ezt Ön több alkalommal is megtette, pontosan tudjuk mindketten, milyen szavakkal illette a belforti törvényhozókat, de jól emlékszünk az autonómiatörekvésekre is, amelynek Ön volt az egyik kulcsembere és amely lángokba borította kis híján az egész országot. Kérem olvassa el tüzetesebben a progresszív programot, és nézzen szembe korábbi múltjával, úgy Ön sem fog ekkora sületlenségeket mondani!
Én vállalom a múltamat és déli politikusként a nemzet egészét képviselni akarom, ennek szellemében íródott meg a programom is, amely minden eddiginél szélesebb körű megoldási tervekkel kívánja orvosolni hazánk legsürgetőbb problémáit.
· Andrew Trump : A helyzet az, hogy a Colt Plan, azaz a mi egészségügyi programunk önmagában hosszabb, mint a maguk nagy csinnadrattával bejelentett irománya. Illetve ott van még a Bartek Education Project, az oktatási programunk, arra sincs semmilyen válaszuk. Világos, hogy Glover kormányzó ma kötekedni jött ide, hiszen korábbi vitáin se csinált mást, mint például Francis Wrighot amerikai kémnek hívta. Gondolom ezt is a kommunista manók súgták a fülébe, hogy a Reform Párt jelöltje amerikai kém. De én most szeretnénk válaszolni Mr.Stevenson kérdésére, tartsa tiszteletben az időmet, kormányzó!
· EdGlover : Maga menthetetlen, Mr. Trump...Még egyszer javaslom, olvassa el a programunkat, akkor tisztában lesz oktatási és egészségügyi terveinkkel. Egyébként érdekes, hogy Ön a programom terjedelmével vádol engem, miközben az RNK által elfogadott programja kis híján egy söralátéten is elfér. De nem akarom rabolni a szót, válaszoljon csak a kérdésre...
· Henry Stevenson : Trump szenátor, most Öntől kérdezek: A ciron gazdaság több lábon áll: külföldi befektetők nagyobb tőkével rendelkező multicégek és a hazai vállalkozások. Ön szerint ki járulnak jobban hozzá a gazdaságunk fejlődéséhez? A haza befektetéseket nagyobb, illetve kis- és középvállalkozásokat vagy a külföldi nagytőkések befektetéseit támogatná inkább és milyen eszközökkel?
· Andrew Trump : Csak nem bírt csöndbe maradni, sebaj. Mint mondtam a nagyvállalatok Cironia motorjai nem szabad őket elzavarni olyanokkal, mint a szakszervezetek vétója. Természetesen a ciron vállalatokat se szabad cserben hagyni. A multik és a ciron kis vállalatok egyaránt fontosak a ciron gazdaságnak. Az embereknek vállalkozniuk kell, ez a mi hitvallásunk. Nos mi folyamatosan bővítjük a programunkat, a Colt Plan és a Bartek Education Project is a konvenció után született meg, mivel előtte még hosszan kommunikáltunk róla az emberekkel, habár elhiszem, hogy ez furcsa maguknak, hogy valamelyik program pontra több hónapot is fordítani kell.
· Ed Glover : A programunk már lassan egy esztendeje készül, úgyhogy nem kell mondania, hogy ez milyen hosszú folyamat, mi viszont megtiszteltük azzal a progresszív konvenciót, hogy tudják és ismerjék a programot, amelyről elvileg ott szavaznak, úgy látszik, Önöknek ez nem volt fontos. A szakszervezetek meghallgatása és bevonása a legfőbb, munkásokat érintő döntéshozatalba, nem igazán értem, hogy miért üldözné el a nagyvállalkozókat, de Ön tudja...
· Andrew Trump : A vétó az elnöki jog. Habár a lasseni eset óta nem számítok arra, hogy ismeri az Alkotmányt. És most hadd idézzek Petro Borinskytól, aki jobban ért a gazdasághoz, mint maga: „Vétót adni a szakszervezetek kezébe, az egyik legveszélyesebb és leghülyébb ötlet, ami a ciron politikában előfordult. Ha Mr. Glover nyer, biztos meglesznek a nemzetközi reakciók, de negatív irányba. Egyik ország befektetőit, vállalkozóit se csábítják a szovjet mintájú munkásjogok illetve az, hogy egy szakszervezeti vezető, bármikor keresztbe tehet nekik, ha olyan kedve van. ,Ezekután bele se merek gondolni abba, hogy mennyit csökkene a GDP és mennyire gyenge valuta lenne a ciron dollár, ezzel párhuzamosan hogyan növekedne a munkanélküliség." Úgy vélem ez sok dolgot megmagyaráz.
· Ed Glover : Borinsky... Érdekes név. A vétóról vitatkozhatunk később, ugyanis ezt mi nem úgy képzeltük el, ahogy Önök próbálják beállítani. Arról van szó csupán, hogy a munkásokat érintő kérdésekről a munkások érdekvédelmi szerveivel közösen szeretnénk intézkedéseket meghozni, Ön láthatóan elfelejtette, hogy a gazdaság szereplőit is ugyanúgy bevonnánk ebbe a folyamatba, tehát szó sincs arról, hogy a szakszervezetek dirigálnának majd. Félnivalója csak a munkásjogokra fittyet hányó, törvényeket be nem tartó és tisztességtelen vállalkozóknak van - nekik sem a szakszervezetek miatt -, a tisztességes cégeket nem érheti semmilyen hátrány, ezt garantálhatom.
· Henry Stevenson : Uraim, akkor át is térhetünk a következő blokkra.
· Andrew Trump : Nyilván én se támogatom a munkások éhbérért való dolgoztatását, de erre a problémára nem a szakszervezetek nyújtják a megoldást.
· Ed Glover : Akkor titokban Ön is támogatja a munkásjogokat, legalább ez kiderült mondata első feléből. (mosolyog)
· Henry Stevenson : Élve a hatalmammal, most ezt a blokkot lezárom, több hozzászólás nem lehetséges. Áttérünk a mérföldkövekre, hiszen még lesz három vita, ahol Cironia nemzetközi súlyáról is lesz szó.
· AndrewTrump : Nem. Én a rabszolgamunkát nem támogatom, ami már jó rég óta illegális, ezt remélem maga is tudja. (mosolyogva)
· Ed Glover : Ennek is örülök. Bár nem értem, hogy akkor miért fél a munkások legfőbb érdekvédelmi szervezeteitől olyan látványosan, akik felé szóban még Taylor elnök is nyitott volt.
· Andrew Trump : Az félelem, hogy nem akarok nekik elnöki jogkört adni? Érdekes a felfogása kormányzó.
· Henry Stevenson : Trump szenátor kapja az első kérdést ebben a blokkban: Az elmúlt években élénk társadalmi vita bontakozott ki - pár véres és erőszakos esemény miatt - a fegyvertartás kérdéséről. Egyesek szerint a szabad fegyvertartás, mások szigorúan szabályoznák, mások arról beszélnek, hogy kell törvényi háttér, de nem szabad korlátozni a fegyvertartás szabadságát. Mit gondol az Archer-javaslatról, amely épp a Szenátus előtt pihen? Egyetért-e Stuart Hoyt halogató stratégiájával, hogy nem viszi szavazásra a kérdést? Elnökként szentesítene-e egy olyan törvényt, amely törvényileg szabályozná a fegyvertartást és -vásárlást?
· Ed Glover : Ki akar elnöki jogkört?
· Andrew Trump : Szerintem, aki elmúlt 21 éves, az teljesen alkalmas arra, hogy gyakorolja alkotmányos jogait, ebben mind egyetértünk. Szerintem már egy 18 éves ember is elég érett hozzá, tekintve, hogy a hadsereg tagja lehet bárki 17 éves kortól…
· Henry Stevenson : Uraim, nagyon megtisztelő, hogy két híres ember között én lehet a harmadik hang, de válaszoljanak a kérdéseimre, ezért jöttek ide (mosolyog). Rendben?
· Andrew Trump : Az Archer javaslat ellen többször felszólaltam a Szenátusban is. Illetve Mr.Archer jövőre már nem lesz törvényhozó, így érdekes a szituáció. Egy olyan ember ötletére hagyatkozva szavazzuk meg a fegyver korlátozást, aki elvesztette választói bizalmát? A fegyver kereskedelem már más tészta. A fekete piac visszaszorítása nagyon fontos dolog. Azért, ne lehessen már bármelyik gyors büfében Coltot venni. A fegyverbolt az legyen fegyverbolt, az étterem meg étterem.
· Andrew Trump : Teljesen egyetértek Mr.Hoyt taktikájával. Várjuk meg, hogy erről már az új Kongresszus és az új elnök döntsön. Mint mondtam, ha a Kongresszus 2/3-a támogatja, akkor nem tehetek semmit, de ha kevesebb, akkor meg fogom vétózni a fegyvertartás korlátozását.
· Henry Stevenson : Glover kormányzó válaszolhat.
· Ed Glover : Végre valami, amiben többé-kevésbé egyet is értünk a szenátor úrral. Jómagam köztudottan fegyverviselés-párti vagyok a déli progresszív párttársaimmal együtt, bármit is hazudik rólunk a Trump-propaganda. Ugyanakkor, mint minden más déli értéket, ezt sem szeretném ráerőltetni a teljes országra, szerintem rendjén van, hogy megyei hatáskörbe tartozik ez a kérdés.
· Ed Glover : Végezetül, úgy érzem adós vagyok még egy válasszal az előző témára visszatérve és elnézést a csapongásért. A szakszervezeti vétót természetesen nem lehet törvénybe foglalni, hiszen felsőbb jogszabályokat sért, ez csupán egy önkéntes vállalásunk, amely arról szól, hogy a munkásokról nem hozunk olyan intézkedéseket, amelyekkel ők nem értenek egyet. Erről szól a szakszervezeti „vétó”, de ha maga a szó zavarja a fülét, akkor tőlem elnevezheti máshogy is, a lényeg annyi, hogy nem hozunk az emberek feje felett olyan döntést, amely hátrányosan érinti őket.
· Henry Stevenson : Trump szenátor válaszolhat.
· Andrew Trump : Persze, nyugottan keverje a jogi fogalmakat, elnézzük magának.(nevetve) Nézze az NRA-ben illetve az FSZE-ben lévő hazafiak nem így látják, szerintük én vagyok a 2.Alkotmánykiegészítés védelmezője. Talán azért, mert nem én voltam a közismerten korlátozás párti Mr.Bedroom alelnökjelöltje. De, akkor ennek a kérdésnek a megválaszolását hagyjuk az emberekre. Én csak annyit mondok, hogy az embereknek jogukban áll fegyvert tartani, viselni és használni, ha muszáj.
· Henry Stevenson : Glover kormányzó kapja a következő kérdést:
· Ed Glover : Most a törvénysértő, tiltott finanszírozást végrehajtó két szervezetet említi példaként? Nem várt fordulat, hogy Ön hozza fel őket e vita során.
· Henry Stevenson : Ezt a vitát most lezárom, szerintem a nézők és hallgatók érdeklődnek más témák iránt is.
· Andrew Trump : Mi is megadtuk maguknak az ártatlanság vélelmét, amikor a Progresszív Pártot vizsgálták. Szerintem az ártatlanság vélelme ezt a 2 szervezetet is megilleti.
· Ed Glover : Meglátjuk, de hadd hangozzon el a kérdés, Mr. Trump, beszélünk még erről, megígérem. (mosolyog)
· Henry Stevenson : Sam Scott főbíró lemondásával a kilenctagú Legfelsőbb Bíróság 8 tagú lett, és a megosztás alapján most 4 inkább konzervatív, illetve 4 liberális bíró a grémium. Az új bíró döntő lehet nagyon sok társadalmi kérdésben, vagy a halálbüntetés alóli felmentési kérelmek is mostanában érkeznek meg Ridgefieldbe. Ön szerint joga van Taylor elnöknek bírót jelölni, és abban döntsön a jelenlegi Szenátus, vagy a következő elnöknek és Szenátusnak kell már dönteni a főbíró személyéről. Milyen bíró lenne az, akit Ön jelöl?
· Ed Glover : Természetesen joga van Mr. Taylornak bírót jelölni, viszont nekem az az érzésem, hogy nem fogja megtenni. Ha mégis, akkor kétlem, hogy a választásokig végigfutna a Szenátuson is az eljárás, de jóslásokba persze nem szeretnék bocsátkozni. Én egy olyan főbírót képzelek el, aki pártfüggetlenül, szakértői alapon látná el hivatalát. Károsnak tartom ezt a konzervatív/liberális felosztást a bírói posztok esetén, hiszen nekik a jog és az erkölcs érvényre juttatása a feladatuk és ezt függetlenül kell ellátniuk, nem pedig ideologikus alapon. Hogyha elnökségem idején kerül sor az új főbíró kinevezésére, akkor egy olyan embert látnék szívesen e székben, akit mindkét párt jó szívvel támogat és aki nemzetközileg is elismert szakember. Ezügyben hajlandó leszek a reformpárti törvényhozókkal – akár Trump szenátorral is (kacsint) – tárgyalni, hogy közösen megtaláljuk az alkalmas jelöltet.
· Henry Stevenson : A döntésében szerepet játszana, hogy a bíró miként vélekedik a megyék önálláságáról, vagy éppen a fegyvertartásról, illetve a szegregációról?
· Ed Glover : Olyan főbírót értelemszerűen nem szeretnék kinevezni, aki szembe menne a déli értékekkel, vagy a minden korábbinál igazságosabb és legszélesebb körű progresszív szegregációs programmal.
· Henry Stevenson : Trump szenátor válaszolhat.
· AndrewTrump : Nos szerintem is joga van Taylor elnöknek jelölni, hiszen még is csak ő a mi George Washingtonunk. Csak George Washintonról nem futtatott Mr.Bedroom és Mr.Glover Georgefatheros negatív kampányt. De ettől függetlenül szerintem se fog jelölni…
· Ed Glover : (nevet)
· Andrew Trump : Fontos, hogy tapasztalt legyen. Hiszen egy fontos pozícióba, mint ahogy az alelnöki vagy a főbírói székbe se, rakhatunk olyan embert, aki 1,5éve van a szakmában. Szóval legalább 10éves tapasztalattal fog rendelkezni a jövőbeli főbíró. De ugyanakkor az is fontos, hogy ne legyen túl öreg. Hiszen akkor 4-5múlva újra ki kéne nevezni valakit. Az ideális életkor 50 környékén van, hiszen akkor a bírónak már van elég tapasztalata és valószínűleg a posztot is 10-20-30 évig be tudja tölteni. Ezenkívül egy konzervatív gondolkodású nő lesz. Hiszen most a Legfelsőbb Bíróságban 8 férfi volt és 1 nő. Ezt szeretném 7-2-re módosítani. Az új főbíró remélhetőleg támogatni fogj a fizetett szülési szabadságot a nőknek, illetve tisztelni fogja a 2.Alkotmánykiegészítést és a megyék jogait. És remélem, hogy a Progresszív Párt, még a kemény mag is (kikacsint Gloverre) támogatni fogja. Hiszen még is csak történelmi jelentőségű lenne egy női főbíró.
· Ed Glover : Milyen feminista lett a korábbi fehérférfivédő szenátorunk... Megható.
· Henry Stevenson : Glover kormányzó most reagálhat.
· Andrew Trump : És a nagyobb állami kontrollt sürgető Rákosi Mátyás szövegével kampányoló kormányzó, hirtelen a kapitalizmus legfőbb támogatójaként jelent meg.(nevet)
· Ed Glover : Szerintem nem a nem a fontos, hanem a szakértelem. Ön egyszer minden nőjogi kérdést elvet, utána pedig pozitív diszkriminációt alkalmaz a főbírói kinevezéskor?! Hogyha Bedroom szenátort Flip-Floproomnak gúnyolták, akkor Ön nem tudom micsoda. Én nem foglalkozom azzal, hogy férfi-e, vagy nő a jelölt, a lényeg a szakértelem és a függetlenség. Ezt a kommunistázós vádat pedig szerintem már megbeszéltük, Mr. Trump, nem áll jól Önnek és őszintén szólva nem is túl hiteles. Keressen fogást inkább a programpontjaim között, például abban, ami a Fizessenek a gazdagok szlogen alatt szerepel leírva. Én állítom, hogy azt a reformpárti törvényhozók jelentős része is támogatná, de kérdezze csak meg őket!
· Henry Stevenson : Trump szenátoré a következő kérdés:
· Andrew Trump : Nem is tudom, hogy mire mennénk maga nélkül kormányzó.(nevetve) A szakértelemről beszél, miközben kijelöl maga mellé alelnök-jelöltnek egy 1,5 éve hivatalban lévő szenátort. Látom azt is, hogy külön pontot szentelt az állami kontrollnak,most meg hirtelen a kapitalizmus az egyetlen járható út...
· Henry Stevenson : Ön az elmúlt években részt vett azóta betiltott szervezetek munkájában, támogatta a déli szakadár törekvéseket, több törvényhozótársát, legyen az progresszív vagy reformpárti. Azt mondta, hogy megbánta ezeket. Miként tudja meggyőzni cironok millióit, hogy képes minden ciron elnöke lenni?
· Ed Glover : Én nem érzek ellentmondást, de majd Ön felvilágosít.
· Andrew Trump : Nem hiszem, hogy sok reformer adná a nevét kommunista diktátorok szlogenjéhez,de Ön biztos jobban ismeri az én pártomat.
· Ed Glover : Nem a szlogen a lényeg, hanem a tartalom. De nyilván ön ismeri az összes véreskezű diktátor propagandaszlogenjét, nemzetiségtől függetlenül...
· Henry Stevenson : Kérem, hogy a kérdésre koncentráljanak.
· Andrew Trump : Kormányzó, válaszolnék a kérdésre, hiszen ezért vagyunk itt, ha nem tudná. Nézze a múlt elmúlt. Én mindvégig a párbeszédre törekedtem. Illetve szó sem volt szakadásról, pusztán autonómiát követeltünk és tágasabb megye jogokat, ez nem egyezik azzal, hogy saját országot akartunk volna létrehozni. Azóta már rengeteg ciron megyében jártam és beszéltem az emberekkel. Rájöttem, hogy tévedtem. Ugyanolyan megyejogok jár a megyéknek legyenek bárhol. Illetve én harcoltam ezért az országért, ez már önmagában is jelentős tett, és elég meggyőző.
· Henry Stevenson : Glover kormányzó válaszolhat.
· Ed Glover : A kérdés valójában ugyebár Trump szenátor alkalmasságáról, jobban mondva alkalmatlanságáról szólt, így ismét egy idézettel kezdeném, amely 1952-ben hangzott el, Adrew Trump szájából. „Őszintén szólva az elnök-jelöltség többször végig futott az agyamban és mindig a következőre jutottam: A 7 déli megyét simán behúznám, ha olyan ellenfeleim vannak, akkor a Dél párti határ államokat is. Ez így max 10 győzelem. Viszont a legtöbbet számító Belfortban, Garfieldben és Unionban esélytelen lennék. Viszontha sikerül elérnünk a Déli Autonómiát, és ezzel együtt keletkezne pár fontos pozíció, akkor azt szívesen vállalnám. Elnök-jelöltnek pedig John Trumann mezőgazdasági minisztert tartanám a legjobb választásnak.”
Nos, Mr. Trump, két év hosszú idő, de ennyire azért mégsem… Szerintem már Ön sem hiszi, hogy a 7 déli megyében elsöprő győzelmet arathat, ez már csak az előrejelzések tükrében is érdekes fordulat lenne, viszont abban tökéletesen egyetértek Önnel, hogy a mérsékelt csatatérmegyékben esélytelen a győzelme, főleg ezzel a programmal és kampánystábbal a háta mögött. A déli autonómia kívánalmából pedig jól láttuk mi lett, utcai zavargások, az Ön által vezetett FCFSZ-hez ezer szállal kötődő gyilkosságok és polgárháború-közeli állapotok. Szerencsére kormányzóként a központi kormányzattal együttműködve sikerült elérnem, hogy helyreálljon a rend Oakland megyében és a többi déli megyében is. Talán hallgathatott volna korábbi Önmagára John Trumann-nal kapcsolatban, akkor nem kéne kétségbeesetten magyarázkodnia… Mindezt nem intézheti el annyival, hogy „tévedtem”.
· Andrew Trump : Értem Mr.Glover, hogy jó téma vagyok, bizonyára ezért szeret olyan sokat idézni tőlem. Úgy látom sok beszédemet olvasta, talán ragadt magára valami. Az FCFSZ pénzt adott a felrobbantott templomnak. Illetve jómagam számtalanszor elítéltem az efféle támadásokat. Isten félő ember, mint én sose bíztatna ártatlanok bántalmazására. Azt mondtam, hogy a 7 déli megyét a Reform Párti primary alatt nyerném meg, és ez így is van. A kétpárti választásokról sose jósoltam. Habár sejthettem volna, hogy a Progresszív Párt visszanyúl a régi kottához,és újra Mr.Gloveré lesz a porond. Maga nevezz engem alkalmatlannak. Ellenben még is maga nincs tisztábban az Alkotmánnyal lásd: Lassen és több hitelt vett fel a bankoktól, mint én. Nem értem miért szidja a kampány stábomat, én se szidtam az Önét, pedig lehet, hogy az is megérne pár szót. De hallottról, illetve arról, aki nincs itt vagy jót vagy semmit, ezért nem is megyek bele a másik csapatának szidásába.
· Henry Stevenson : Glover kormányzó kapja az utolsó kérdést: Ön eddig háromszor indult elnökjelöltségért, kétszer volt alelnökjelölt, öt éve Oakland kormányzója. Alelnökjelöltje egy olyan személy, aki tavaly január óta szenátor csak. Mivel Ön kívülálló, Gregory Hammer tapasztalatlan, miként tudna hiteles és tapasztalt elnökként dolgozni, főleg, ha a Kongresszus reformpárti többségű lenne?
· Ed Glover : Nem akarok kitérni a kérdés elől, csak az imént nem volt módom reagálni, ezt röviden megtenném. Én csak szembesítem Önt korábbi szavaival, hogy a nézők is lássák a pálfordulásait. Ha már szóba került a templomi incidens, azt elfelejtette megemlíteni, hogy az FCFSZ közleményében azt írta, hogy a „darwinista tanok” összezavarta az elméjüket a merénylőknek, biztosan azért követték el a bűncselekményt. Érdekes módja ez az elhatárolódásnak és az elítélésnek. Természetesen nem gondolom, hogy Ön személy szerint felelős lenne az incidensért, de nyilvánvalóan nem véletlen kiáltozták az Ön nevét a merénylők, ha mást nem is, de ők ideológiai közösséget vállaltak Önnel, ami igen elszomorító… Azt pedig, hogy Ön nem szidta eddig a kampánystábomat… Hát, azért ez még Öntől is erős, mást se csinál kampányrendezvényein szinte, még ha közvetve is. (mosolyog)
Ami a feltett kérdést illeti, tudtommal nem bűncselekmény többször elindulni az elnökjelölti tisztségért. (mosolyog) Visszautasítom mindazon vádakat, amely szerint engem csak a hatalom motivál abban, hogy elnökjelölt legyek, ez már csak azért sincs így, mert amikor vesztettem, én tisztességgel elfogadtam és a lehető legjobb tudásom szerint próbáltam segíteni a kampányban a korábbi progresszív elnökjelölteket. Ezúttal azonban a teljes Progresszív Párt mögém állt és megtisztelő módon engem tartanak alkalmasnak az ország vezetésére, így nem hinném, hogy nehezemre fog esni konzultálni elnökként a progresszív törvényhozókkal.
A kétpárti közös munkában pedig azok a progresszív törvényhozók fognak segítségemre lenni, akiknek már eddig is rengeteg ilyen jellegű tapasztalata van. Gregory Hammer valóban viszonylag újonc politikusnak számít, viszont hihetetlen munkatűrés és igen erős tenni akarás jellemzi, így őt sem féltem a majdan rá nehezedő nyomástól. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az Isten se küldhetett volna alkalmasabb és tisztességesebb alelnökjelöltet, mint Gregory Hammer.
· Henry Stevenson : Trump szenátoré a szó.
· Andrew Trump : Azért szerintem Isten talált volna alkalmasabb jelöltet, mint Mr.Hammer. Maga se hiheti el, hogy ő lenne a legjobb, de majd az alelnökjelölti vitán meglátja. Igen harmadszorra beálltak maga mögé, hiszen az első 2 alkalommal a saját pártjának se kellett. Na de abban igaza van, hogy harmadszorra valóban sikerült az összefogás. Illetve az elmúlt 2 alkalommal az ország is visszautasította, és mind tudjuk, hogy harmadszorra se lesz másként. Mind tudjuk, hogy ki a közös, az elmúlt 8 év progresszív elnökválasztási vereségeiben Ed Glover. Hiszem, hogy ez idén se lesz másként.
· Ed Glover : A döntés a választók kezében van. Ugyanakkor érdekes, hogy Ön megjegyzéseket tesz Hammer szenátorra, akinek az alelnökjelöltje az a Frank Wright, aki alelnökként nem csinált semmit 4 évig, nem válaszolt a sajtó kérdéseire és minden jel szerint elcsalta az ellenem folytatott alelnökjelölti vitájának eredményét, amelyet több médium is közölt, és amelyet az elnök sem cáfolt újságírói kérdésre.
Sepergessen inkább a saját háza táján, Mr. Trump, mert van mit! Hadd ne kelljen emlékeztetnem, hogy Ön és a reformpártiak egy része úgy reagált a KKEB legutóbbi közleményére a minap, hogy ők nem is követtek el tiltott kampányfinanszírozást és minden rendben van a leadott hirdetésekkel. A gond csak az, hogy a felajánlásokat és a támogatásokat a tranzakció végrehajtása előtt kell megtenni, nem miután lement a hirdetés és a KKEB reklamál. De ez a kisebbik gond.
A kampányfinanszírozási törvény egyértelműen kimondja, hogy az FSZE, a VOSZ és az NRA nem kampányolhat egy jelölt mellet, csak akkor, ha nemkötődő politikai akcióbizottságot alapít, akkor is csak a jogszabályban foglaltak szerint. Mint ismeretes, ez nem így történt, hanem fittyet hányva a törvényekre az Önhöz köthető szervezetek, Mr. Trump, közvetlenül saját forrásból finanszírozták ezeket a tartalmilag is erőteljesen kifogásolható propagandaanyagokat. Jobban mondva nem is saját forrásból, hanem a rejtélyes Petro Borinsky, és Nick „Deficitharcos” House szenátor felajánlásából, ami ugyancsak törvénytelenséget feltételez.
Csak ismételni tudom Önmagamat, vajon mit művelnének Önök az országgal és a ciron gazdasággal, hogyha már a nem túl bonyolult kampányfinanszírozási szabályokra is fittyet hánynak? Hogy túlköltekeznek, az egy dolog, az maximum a képességeik hiányáról tanúskodik, de a szándékos törvénysértés az már egy másik kategória. Viszont House szenátorban nagyot csalódtam, hogy ilyenhez adta a nevét, eddig nagyszerű embernek tartottam, annak ellenére, hogy gazdasági kérdésekben szinte semmiben nem egyezik a véleményünk.
· Andrew Trump : Francis Wright egy nagyszerű ember. Értem én Mr.Glover, hogy a féltékenység beszél magából. Szeretett volna Ön országunk első alelnöke vagy nagykövete lenni az USA-ban. Maga vágyik a hatalomra, ezt bizonyítja az is, hogy már harmadszor indul elnöknek, és pártbeli ellenfél híján, most sikerült megszereznie az elnök- jelölti címet. A támogatásokról van hivatalos okirat, amint azt majd az aktuális szerveknek meg is fogjuk mutatni, pont úgy, ahogy a Progresszív Párt is tette. Mi megadtuk maguknak az ártatlanság vélelmét, a minimum az, hogy maguk megadják a veteránoknak illetve a szabad fegyvertartás híveinek, hiszen ezek a szervezetek őket képviselik.
· Ed Glover : Tehát érdemben nem válaszol, csak félrebeszél. Nem vártam mást...Ezt egyébként a veteránok és a szabad fegyvertartás híveinek, közte a magam nevében is kikérem magamnak, hogy e szervezeteket velük azonosítsa.
· Andrew Trump : Hadd fejezzem be kormányzó! Értem én, hogy maga a személyeskedéssel és a félrebeszéléssel próbálja meg félre vinni a vitát, mindenki abból főzz, ami van. Maga beszél a szándékos törvénysértésről, és a képességeim hiányáról,amikor egy olyan bonyolult szöveget nem sikerült értelmezniük, hogy: Szenátorrá csak az válaszható, aki elmúlt 30 éves. A 24 kevesebb, mint a 30.
· Ed Glover : Mr. Bronson tevékenységéről én nem tudhattam, ellenben Ön nagyon is tudott ezekről a hirdetésekről, hiszen az Ön hangja is elhangzott bennük.
· Andrew Trump : Illetve a pártja jól szervezettségét illetve szervezetlenségét szimbolizálja az is, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ki a jelöltjük. Maga támogatásáról biztosította mind Mr. Bronsont mind a megyéket nem ismerő Mr. Petigrew-t. Ismét jó példa arra, hogy Mr. Glover kikkel töltené fel a Kongresszust. Szerencsére nem maga szavaz ezekről a je
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗