Törvény megtekintése

   KH. 31. Törvény az 1954/55. évre megalapozott általános előirányzott forrásokról

Benyújtotta: Nathen Bartek Reform Párt Képviselőházi Kampánybizottsága
Kiadva: 2018. júl. 23. (1954/9)
hatályos

KH. 31. Törvény az 1954/55. évre megalapozott általános előirányzott forrásokról

 

SZPONZOR: Nathen Bartek (R-OS)

Törvény az 1954/55. évre előirányzott forrásokról, amelyek a Nemzetbiztonsági Minisztériumhoz tartoznak

Amint a javaslat elfogadásra kerül a Képviselőház és a Szenátus által, minden feltüntetett összeget a Kincstárból a Kormányzat és a hivatalok rendelkezésére kell bocsátani, kivéve akkor, ha egy hatályban lévő törvény, amelyet nem vonnak vissza, máshogy nem rendelkezik.

 

A CSOPORT – MEZŐGAZDASÁG, VIDÉKFEJLESZTÉS, TERMÉSZETVÉDELMI PROGRAMOK ÉS A HOZZÁJUK KÖTŐDŐ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1955

I. RÉSZ: MINISZTÉRIUMI HIVATALOK, MŰVELETEK, ELLENŐRZÉS

A MEZŐGAZDASÁGI MINISZTER HIVATALA

101. CIKKELY A Mezőgazdasági Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 3,288,788 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,6549430 $ összegnél.

A MEZŐGAZDASÁGI MINISZTERHELYETTES HIVATALA

102. CIKKELY A Mezőgazdasági Miniszterhelyettes saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladataira 571,524 $ áll rendelkezésre.

A SZABADALMI HIVATAL

103. CIKKELY A Szabadalmi Hivatal mezőgazdasággal foglalkozó osztályainak fenntartására és feladatainak ellátására 713,472 $ áll rendelkezésre.

ÉPÜLETEK ÉS FELSZERELTSÉG

104. CIKKELY A Minisztérium épületeinek és felszereléseinek a folyamatos fenntartására és karbantartására 5,995,444 $ áll rendelkezésre.

FIZETÉSEK ÉS KIADÁSOK

105. CIKKELY A Minisztérium 101. cikkelyében felsorolt összegből 2,466,294 $ kerül biztosításra bérköltségre, egészségügyi biztosításra és egyéb, perszonális költségekre.

106. CIKKELY: A Mezőgazdasági Minisztérium költségei összesen 10,569,228 $

II. RÉSZ: KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK ELLENI, SZENNYVÍZ TISZTÍTÁSI ÉS TISZTA IVÓVÍZ BIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS PROGRAMOK

201. CIKKELY A termőföld és a vízhálózat tisztaságának megőrzése érdekében jelen törvény forrásokat csoportosít erre a célra.

202. CIKKELY Folyók szabályozására, gátépítésre és egyéb, a tengeri áradások ellen emelendő védművekre 8,000,000 $ áll rendelkezésre. 

203. CIKKELY Földcsuszamlások elleni védekezésre, illetve megelőző akciókra 20,208,736$ áll rendelkezésre.

204. CIKKELY Víztározók építésére, karbantartására és javítására 26,532,106 $ áll rendelkezésre. 

205. CIKKELY Ivóvíz-infrastruktúra kiterjesztésére, karbantartására és javítására 42,085,587 $ áll rendelkezésre. 

206. CIKKELY Szennyvízelvezető-infrastruktúra kiterjesztésére, karbantartására és javítására 36,636,475 $ áll rendelkezésre. 

207. CIKKELY A tiszta vizek megőrzésére 14,483,464 $ áll rendelkezésre. 

208. CIKKELY A nemzeti parkok, a rezervátumok és a természetvédelmi körzetek megőrzésére 81,912,785 $ áll rendelkezésre.

III. RÉSZ: VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMOK

FARMERGAZDASÁGOK MODERNIZÁCIÓJA ALAP

301. CIKKELY Farmergazdaságok gépesítésének támogatására 378,514,787 $ áll rendelkezésre, amelyből 274,633,884 $ kisgépek vásárlásának támogatására, 103,880,903 $ nagygépek vásárlásának támogatására kell fordítani.

IV. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

401. CIKKELY A programok és projektek végrehajtásáról tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a Minisztereknek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.

402. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszterek megkapják a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumoknak kell a megfelelő módon kiosztani.

403. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Mezőgazdasági Miniszter és a Belügyminiszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:

(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;

404. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.

405. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatóak, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

406. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.

B CSOPORT – KERESKEDELEM, IGAZSÁGÜGY ÉS A HOZZÁJUK KÖTŐDŐ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1955

I. RÉSZ: KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM

101. CIKKELY A Kereskedelmi Minisztérium törvények által felügyeli Cironia nemzetközi kereskedelmét, együttműködik nemzetközi kereskedelmi szerződések megkötésében és minden másban, amelyet a törvények (R. T. 6. 1951) előír.

102. CIKKELY a Kereskedelmi Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 6. 1951) foglalt feladatokat, 3,755,314 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,640,418 $ összegnél.

103. CIKKELY A Minisztérium 102. cikkelyében felsorolt összegből 3,020,500 $ kerül biztosításra bérköltségre, egészségügyi biztosításra és egyéb, perszonális költségekre.

HAJÓZÁSI HIVATAL

106. CIKKELY a Hajózási Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 1,554,605 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 917,650 $ összegnél.

ORSZÁGOS HALÁSZATI TANÁCS

107. CIKKELY Az Országos Halászati Tanács fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 692,470 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 536,805 $ összegnél.

ORSZÁGOS SZABVÁNYOK IGAZGATÓSÁGA

108. CIKKELY Az Országos Szabványok Igazgatósága fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 881,708 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 617,490$ összegnél.

Partmenti és a Földmértéktani Intézet

109. CIKKELY A Partmenti és a Földmértéktani Intézet fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 1,928,395 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,110,500$ összegnél.

Népszámlálási Hivatal

110. CIKKELY A Népszámlálási Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 8,566,885 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 6,814,318 $ összegnél.

Külkereskedelmi Hivatal

111. CIKKELY A Külkereskedelmi Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 9,531,446 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 6,888,648 $ összegnél.

Statisztikai Hivatal

112. CIKKELY A Statisztikai Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 9,111,775$ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 6,590,318 $ összegnél.

FIZETÉSEK ÉS KIADÁSOK

113. CIKKELY A felsorolt hivatalok kiadásaira 36,022,598 $ áll rendelkezésre.

II. RÉSZ: IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

ÁLTALÁNOS HIVATALOK

FIZETÉS ÉS KIADÁSOK

201. CIKKELY Az Igazságügyi Minisztérium kiadásaira, épületeinek és felszereléseinek karbantartására 6,310,225 $ áll rendelkezésre, amely nem lehet kevesebb 3,553,957 $ összegnél.

202. CIKKELY A Főügyész számára 13,842,776 $ áll rendelkezésre, amely nem lehet kevesebb 12,509,934 $ összegnél, ebből kell a Főügyésznek fejleszteni a hivatalát, új technológiákat vásárolni, kihívásokat megoldani. Ezenkívül saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 7. 1951) foglalt feladatokat.

203. CIKKELY A Főügyész-helyettes és a Megbízott Gazdasági Főügyész-helyettes saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 7. 1951) foglalt feladatokat, 9,808,963 $ áll rendelkezésre, amely legalább 9,460,910 $ összeg kell, hogy legyen.

KERÜLETI ÜGYÉSZSÉGEK

204. CIKKELY Az ügyészségek fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 46,310,155 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 32,197,942 $ összegnél.

FELLEBBVITELI BÍRÓSÁGOK

205. CIKKELY A bíróságok fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 96,448,784$ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 82,739,075 $ összegnél.

MARSHALI HIVATAL

206. CIKKELY A Marshali Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 24,864,490 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 18,450,652 $ összegnél.

KÖZPONTI NYOMOZÓ ÜGYNÖKSÉG

207. CIKKELY A Központi Nyomozó Ügynökség fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 43,584,650 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 37,999,307$ összegnél.

MEGYEI RENDŐRSÉGEK

208. CIKKELY A megyei rendőrségek fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 189,437,730 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 160,502,726 $ összegnél.

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZMÉNYEK

209. CIKKELY A büntetés-végrehajtási intézmények fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 87,952,894 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 77,731,754 $ összegnél.

RIDGEFIELD ÜGYÉSZÉNEK HIVATALA

210. CIKKELY Ridgefield Ügyészének hivatala fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 3,560,420 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,984,179 $ összegnél.

KATONAI TÖRVÉNYSZÉKEK

211. CIKKELY A katonai törvényszékek fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 6,911,995 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 4,132,646 $ összegnél.

Polgárjogi Hivatal

212. CIKKELY A Polgárjogi Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 12,423,260 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 10,136,196 $ összegnél.

Trösztellenes Osztály

213. CIKKELY A Trösztellenes Osztály fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 3,441,850 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 2,498,660 $ összegnél.

Bűnügyi Hivatal

214. CIKKELY A Bűnügyi Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 7,720,444 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 5,991,224 $ összegnél.

Adóügyek Nyomozó Igazgatósága

215. CIKKELY Az Adóügyek Nyomozó Igazgatósága fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 8,003,836 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 5,500,450 $ összegnél.

III. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

301. CIKKELY A programok és projektek végrehajtásáról tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a Miniszternek vagy a Főügyésznek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.

302. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszter és a Főügyész megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumoknak kell a megfelelő módon kiosztani.

303. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Kereskedelmi Miniszter és a Főügyész kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:

(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;

304. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.

305. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatóak, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

306. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.

C CSOPORT – A VÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉS A HOZZÁ TARTOZÓ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1955

I. RÉSZ: A VÉDELMI MINISZTÉRIUM

101. CIKKELY A Védelmi Minisztérium törvények által felügyeli Cironia haderejét, részt vesz Cironia Köztársaság Egyesített Haderejének a fejlesztésében, ellenőrzésében, és végrehajt minden olyan feladatot, amelyet a törvények (Nemzetbiztonsági Törvény 1951) előírnak.

102. CIKKELY a Védelmi Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Nemzetbiztonsági Törvény 1951-ben foglalt feladatokat, 4,054,104 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 3,745,327 $ összegnél.

103. CIKKELY a Haditengerészeti Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Nemzetbiztonsági Törvény 1951-ben foglalt feladatokat, 3,314,041 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 2,647,300 $ összegnél.

104. CIKKELY a Légierő Minisztere saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Nemzetbiztonsági Törvény 1951-ben foglalt feladatokat, 1,782,260 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,311,799 $ összegnél.

FIZETÉSEK ÉS KIADÁSOK

CIRONIA KÖZTÁRSASÁG EGYESÍTETT HADEREJÉNEK SZEMÉLYI ÉS SORKATONAI KIADÁSAI

105. CIKKELY A hadsereg személyi állományára, zsoldjára, ellátására 347,630,119 $ áll rendelkezésre.

106. CIKKELY A hadsereg tiszti állományára, zsoldjára, ellátására 9,609,845 $ áll rendelkezésre.

CIRONIA EGYESÍTETT HADEREJÉNEK KATONAI LÉTESÍTMÉNYEINEK KIADÁSAI

107. CIKKELY A katonai létesítmények és épületeinek fenntartására, felújítására és építésére 44,979,370 $ áll rendelkezésre.

108. CIKKELY A belforti, madisoni és oaklandi haditengerészeti bázisok fenntartására, felújítására és építésére 2,948,356 $ áll rendelkezésre.

CIRONIA EGYESÍTETT HADEREJÉNEK KATONAI JÁRMŰPARKJA

109. CIKKELY Katonai járművek fenntartására, javítására és vásárlására 51,872,131$ áll rendelkezésre.

CIRONIA KÖZTÁRSASÁG NEMZETI GÁRDÁJA

110. CIKKELY A Cironia Köztársaság Nemzeti Gárdájáról szóló 1952-es törvény (SZ.4. 1952/6) alapján a Cironia Köztársaság Nemzeti Gárdája bérköltségeire, szükséges kiadásaira, személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, járművek fenntartására, javítására és vásárlására, illetve a törvényben foglalt feladatok ellátására 41,551,608$ áll rendelkezésre

II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

201. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Minisztériumnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.

202. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszter megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumnak kell a megfelelő módon kiosztani.

203. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Miniszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:

(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;

204. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.

205. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

206. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.

D CSOPORT – A PÉNZÜGYI ÉS A PRESIDENT PALACE HIVATALAINAK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1955

 

I. RÉSZ: PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

101. CIKKELY A Pénzügyminisztérium törvények által felügyeli Cironia nemzetközi kereskedelmét, együttműködik az ország pénzügyi stabilitásának fenntartásában és minden másban, amelyet a törvények (R. T. 9. 1951) előír.

102. CIKKELY a Pénzügyminiszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 5,000,888 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 3,751,080 $ összegnél.

  

KÖLTSÉGVETÉSI IRODA

103. CIKKELY A Számvevői Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 3,290,571 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 2,529,666$ összegnél.

 

KÖZPONTI SZÁMVEVŐSZÉK

104. CIKKELY A Központi Számvevőszék fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 2,852,680 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,978,025 $ összegnél.

 

PÉNZTÁRNOKI HIVATAL

105. CIKKELY A Pénztárnoki Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 2,246,372 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,283,570$ összegnél.

 

JEGYBANK

106. CIKKELY A Jegybank fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 63,317,120 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 55,978,353$ összegnél.

 

II. RÉSZ: AZ ELNÖK VÉGREHAJTÓ HIVATALAINAK ÉS PÉNZÜGYI ALAPJAINAK ELŐIRÁNYZATAI

 

PRESIDENT PALACE

201. CIKKELY A President Palace bérköltségeire, szükséges kiadásaira, személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 115,750,807$ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 100,814,705$ összegnél. Járművek vásárlására, karbantartására 2,341,502 $ áll rendelkezésre, utazási költségre 2,706,896 $.

 

VÉGREHAJTÓ HIVATALOK KÖZPONTJAINAK KÖLTSÉGE

202. CIKKELY A végrehajtó hivatalok épületeinek karbantartására és egyéb járulékos költségeire 6,859,319 $ áll rendelkezésre.

 

A PRESIDENT PALACE ÉPÜLETÉNEK KARBANTARTÁSA ÉS JAVÍTÁSA

203. CIKKELY A végrehajtó hivatalok épületeinek karbantartására és egyéb járulékos költségeire 6,004,794 $ áll rendelkezésre, amely nem lehet kevesebb 4,708,801 $ összegnél.

 

NEMZETBIZTONSÁGI TANÁCS

204. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Tanács fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Nemzetbiztonsági Törvény 1951-ben foglalt feladatait, 16,610,170 $ áll rendelkezésre, amely nem lehet kevesebb 14,354,600 $ összegnél.

 

PROGRAMOK, PROJEKTEK, ELNÖKI MUNKACSOPORTOK

205. CIKKELY A President Palace programjainak, projektjeinek, munkacsoportjainak és egyéb elnöki tanácsadó szervezeteinek 50,795,055 $ áll rendelkezésre, amely nem lehet kevesebb 50,544,567 $ összegnél.

 

ELNÖK SZEMÉLYES KIADÁSAI

206. CIKKELY Az Elnök személyes kiadásaira 2,202,011$ áll rendelkezésre.

 

III. RÉSZ: LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG

301. CIKKELY A Legfelsőbb Bíróság fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 12,914,663 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 10,297,305$ összegnél.

 

IV. RÉSZ: MEGYEI DOTÁCIÓK

401. CIKKELY A megyék számára feladataik ellátása érdekében, illetve személyzeti és adminisztratív kiadásokra 3,427,422,960 $ áll rendelkezésre, amelyből a megyék népességük arányában részesülnek.

 

V. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

501. CIKKELY A programok és projektek végrehajtásáról tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a Miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.

 

502. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszter megkapják a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumnak kell a megfelelő módon kiosztani.

 

503. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Pénzügyminiszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:

(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;

(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;

(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;

 

504. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.

 

505. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

 

506. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.

 

E CSOPORT – NEMZETBIZTONSÁG, HATÁRVÉDELEM, BEVÁNDORLÁS ÉS A HOZZÁJUK KÖTŐDŐ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1955

 

I. RÉSZ: MINISZTÉRIUMI HIVATALOK, MŰVELETEK, ELLENŐRZÉS

Jelen cikkely érinti:

Nemzetbiztonsági Minisztérium minden végrehajtó hivatalát
A Nemzetbiztonsági Miniszter tanácsadószervét
Minden végrehajtó hivatalt
Honosítási és Bevándorlási Hivatalt
Partiőrséget

101. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Minisztérium jelenlegi előirányzatokban tárgyalt összegeit a Képviselőház és a Szenátus Igazságügyi Bizottsága, a Képviselőház Belbiztonsági Bizottsága, a Szenátus Nemzetbiztonsági és Kormányzati Ügyek Bizottsága, a Képviselőház és a Szenátus Hírszerzési Bizottsága, a Képviselőház és a Szenátus Fegyveres Erők Bizottsága felügyeli és ellenőrzi, hogy törvényi módon, a felsorolt tételek mentén kerülnek felhasználásra.

102. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Minisztérium hivatali költségeire, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 2. 1951) foglalt feladatokat, 59.515.071$ kerül biztosításra.

103. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Miniszter számára biztosítani kell minden olyan forrást, amely szükségeltetik a következő év megállapodásaihoz és kiutalásaihoz, amely a Miniszter jog- és hatáskörébe tartozik. Erre a célra 3,456,204 $ kerül biztosításra.

104. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Miniszterhelyettes munkája számára 1,102,719 $ kerül biztosításra.

105. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Minisztérium terrorellenes, belföldi terrorelhárító hivatalok működésére 19,975,570$ kerül biztosításra.

106. CIKKELY A Partiőrség, illetve a hozzá kapcsolódó hivatalok és munkacsoportok működésére 13,891,705 $ kerül biztosításra.

107. CIKKELY A Honosítási és Bevándorlási Hivatal, illetve a hozzá kapcsolódó hivatalok és munkacsoportok működésére 4,5460,887 $ kerül biztosításra.

II. RÉSZ: VÉDELEM, RENDFENNTARTÁS ÉS NYOMOZÁS

CIRONIA VÁM- ÉS ORSZÁGHATÁRAI

FIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGEK

201. CIKKELY Annak érdekében, hogy a bevándorlás, a vámhatárok, az import és export ellenőrzése és más nyomozások a törvényeknek megfelelően működjenek, a Kongresszus 77,853,509 $ összeget biztosít.

202. CIKKELY 4,758,086 $ áll rendelkezésre a járműpark fejlesztésére, legyen az szárazföldi, vízi vagy légi jármű. Előírásra kerül, hogy legalább 3,500 szárazföldi, 1,800 vízi és legalább 500 légi járművet biztosítson a Nemzetbiztonsági Minisztérium.

203. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Minisztérium dolgozói fizetésére és járuléktámogatására 70,434,646 $ áll rendelkezésre.

204. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Minisztérium épületeinek fenntartására 3,180,006 $ áll rendelkezésre.

BELBIZTONSÁGI ELHÁRÍTÁS

MEGFIGYELÉSEK

205. CIKKELY Büntetett előéletű, illetve az ország belső biztonságára veszélyes egyének elleni védekezésre 30,631,742 $ áll rendelkezésre.

206. CIKKELY 11,974,709 $ áll rendelkezésre fegyver- és lőszervásárlásra, egyenruhák készítésére, és minden egyéb, a mindennapi munkához szükséges eszköz beszerzéséhez.

207. CIKKELY Büntetett előéletű, illetve az ország belső biztonságára veszélyes egyének regiszterbe rendezésére 508,844 $ áll rendelkezésre.

208. CIKKELY Szakmai továbbképzésre 1,979,195 $ áll rendelkezésre.

209. CIKKELY Személyek megfigyelésére 6,620,261 $ áll rendelkezésre.

MŰVELETI KIADÁSOK

210. CIKKELY Bármiféle, az ország határain belül 4,224,260 $ áll rendelkezésre.

211. CIKKELY Bármiféle, az ország határain kívül 2,050,351 $ áll rendelkezésre.

212. CIKKELY Bizalmas vagy titkos küldetések végrehajtására 5,129,383 $ áll rendelkezésre.

BEVÁNDORLÁS

Honosítási és Bevándorlási Hivatal

213. CIKKELY A Honosítási és Bevándorlási Hivatal bevándorlók ellenőrzésével kapcsolatos kiadásaira 78,630,701 $ áll rendelkezésre.

214. CIKKELY A legális bevándorlókkal kapcsolatos kiadásokra 6,281,305$ áll rendelkezésre.

215. CIKKELY Az illegális bevándorlókkal kapcsolatos kiadásokra 9,300,921$ áll rendelkezésre.

216. CIKKELY Az illegális bevándorlók kitoloncolásával kapcsolatos kiadásokra 6,980,534 $ áll rendelkezésre.

RENDÉSZETI ELJÁRÁSOK, KITOLONCOLÁSOK

217. CIKKELY A Honosítási és Bevándorlási Hivatal rendészeti eljárásokból fakadó kiadásaira 10,710,409 $ áll rendelkezésre.

218. CIKKELY A Honosítási és Bevándorlási Hivatal rendészeti dolgozóinak kiadásaira 20,942,350 $ áll rendelkezésre.

219. CIKKELY A Honosítási és Bevándorlási Hivatal járműparkjának kiadásaira 8,069,303 $ áll rendelkezésre.

III. RÉSZ: PARTIŐRSÉG

301. CIKKELY A Partiőrség bérköltségeire és dologi kiadásaira 65,874,814 $ áll rendelkezésre.

302. CIKKELY A Partiőrség járműparkjának felújítására és lecserélésére 17,685,325 $ áll rendelkezésre.

IV. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

401. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Minisztériumnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.

402. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszter megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumnak kell a megfelelő módon kiosztani.

403. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Miniszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:

(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;

404. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.

405. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

406. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.

F CSOPORT – MUNKAÜGYI, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS JÓLÉTI, OKTATÁSI ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1955

 

I. RÉSZ: MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

101. CIKKELY A Munkaügyi Minisztérium törvények által felügyeli Cironia munkaerőpiacát, elősegíti a munkahelyek teremtését, és közreműködik mindenben, amelyet a törvények (R. T. 10. 1951) előír.

102. CIKKELY A Munkaügyi Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 10. 1951) foglalt feladatokat, 2,523,280 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,964,285$ összegnél.

Munkaügyi Iroda

103. CIKKELY A Munkaügyi Iroda fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 2,650,737 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,986,800$ összegnél.

104. CIKKELY A 103. cikkelyben felsorolt összegből a Munkaügyi Statisztikai Hivatal 1,355,404$ értékben részesül, a Hivatali Főbiztos 499,130$ értékben részesül.

MUNKANÉLKÜLI SEGÉLY

105. CIKKELY Munkanélküli segélyre az 1955. évre 1,301,833,683 $ áll rendelkezésre.

II. RÉSZ: EGÉSZSÉGÜGYI ÉS JÓLÉTI MINISZTÉRIUM

201. CIKKELY Az Egészségügyi és Jóléti Minisztérium törvények által felügyeli Cironia egészségügyi hálózatát és szociális ellátórendszerét, munkaerőpiacát, elősegíti a munkahelyek teremtését, amelyet a törvények (R. T. 5. 1951) előír.

202. CIKKELY Az Egészségügyi és Jóléti Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 5. 1951) foglalt feladatokat, 3,285,775 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 3,101,501 $ összegnél.

FIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGEK

203. CIKKELY Egészségügyi intézmények fenntartására, építésére, bővítésére és karbantartására 399,882,547 $ áll rendelkezésre.

204. CIKKELY Egészségügyi intézmények dolgozóinak bér- és járulékköltségeire 142,970,555 $ áll rendelkezésre.

NYUGDÍJKIEGÉSZÍTÉSI ÉS EGYÉB, AZ IDŐSÜGYI ELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ELLÁTÁSOK

205. CIKKELY A Nyugdíjtörvény 1949-ben előírt kiadásokra 876,623,140 $ áll rendelkezésre.

 

III. RÉSZ: OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

301. CIKKELY Az Oktatási Minisztérium törvények által felügyeli Cironia oktatását, ösztöndíjakkal támogatja a legjobb tanulókat, és közreműködik minden olyan kérdésben, amelyet a törvények (R. T. 4. 1951) előír.

302. CIKKELY Az Egészségügyi és Jóléti Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 4. 1951) foglalt feladatokat, 2,198,753 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,947,155$ összegnél.

 

FIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGEK

303. CIKKELY Oktatási intézmények fenntartására, építésére, bővítésére és karbantartására 690,910,411 $ áll rendelkezésre.

304. CIKKELY Oktatási intézmények dolgozóinak bér- és járulékköltségeire 124,560,333 $ áll rendelkezésre.

 

KULTURÁLIS KIADÁSOK

305. CIKKELY A kulturális intézményrendszer fenntartására, kulturális programok szervezésére 110,8640,258 $ áll rendelkezésre.

 

KÖZÉPISKOLAI ÖSZTÖNDÍJAK

306. CIKKELY Középiskolai sportösztöndíjakra 7,438,447 $ áll rendelkezésre.

307. CIKKELY Középiskolai tanulmányi ösztöndíjakra 12,869,287 $ áll rendelkezésre.

 

EGYETEMI ÖSZTÖNDÍJAK

308. CIKKELY Egyetemi sportösztöndíjakra 7,620,794 $ áll rendelkezésre.

309. CIKKELY Középiskolai tanulmányi ösztöndíjakra 10,678,400 $ áll rendelkezésre.

 

IV. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

401. CIKKELY A programok és projektek végrehajtásáról tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a Minisztereknek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.

402. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszterek megkapják a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumoknak kell a megfelelő módon kiosztani.

403. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Miniszterek kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:

(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;

(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;

(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;

404. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztériumok a forrást, mit vár el ettől.

405. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

406. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.

 

G CSOPORT – KONGRESSZUS ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1953

 

I. RÉSZ: A TÖRVÉNYHOZÓI ÁG KÖLTSÉGVETÉSE

 

KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK

101. CIKKELY Költségtérítések az Alelnöknek, 15.500$; a Pro Tempore Elnöknek, 32.000$; a Többségi és Kisebbségi Vezetőnek, 35.000$; a Vezetőhelyetteseknek, 8.500$; a Bizottsági Elnököknek 4.000; összesen 206.000$ áll rendelkezésre.

SZENÁTUSI VEZETŐK ÉS TAGOK IRODÁINAK KÖLTSÉGVETÉSE

102. CIKKELY Az Alelnöki Iroda éves költségvetése: 1,994,565 $; A Pro Tempore Elnöki Iroda éves költségvetése: 1,621,596 $; A Többségi és Kisebbségi vezetői Irodák éves költségvetése összesen: 4,750,000 $; A Vezető-helyettes Irodák éves költségvetése összesen: 2,800,000 $; Az Előirányzatok Bizottságának költségvetése: 3,120,000 $; A Titkári Irodák éves költségvetése összesen: 760,000 $; A Szenátus személyzetének éves bérköltsége: 20,100,650 $; A szenátorok egyéni közfeladat ellátásra vonatkozó költségeire szánt költségvetés: 101,741,575 $

KÉPVISELŐHÁZ

 

KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK

103. CIKKELY A Házelnök költségtérítésére előirányzott összeg: 20.000 $; A Képviselőház költségeire az előirányzott költségvetés: 242.750.000$

 

A KÉPVISELŐHÁZI VEZETŐK ÉS TAGOK IRODÁINAK KÖLTSÉGVETÉSE

104. CIKKELY A Házelnöki Iroda éves költségvetése: 6,420,430 $; A Többségi és Kisebbségi vezetői Irodák éves költségvetése összesen: 2,192,560 $; A Titkári Irodák éves költségvetése összesen: 450,000 $

 

II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

201. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a forrást, mit vár el ettől a törvényhozói hivatal.

202. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

203. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.

 

H CSOPORT – VETERÁNÜGYEK ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1955

 

I. RÉSZ: VETERÁNÜGYEK MINISZTÉRIUMA

101. CIKKELY A Veteránügyek Minisztériuma törvények által felügyeli Cironia Köztársaság veteránjainak helyzetét, a veteránokat segítő intézményrendszert, és minden olyan kérdésben együttműködik, amelyet a törvények (R. T. 3. 1951) előírnak.

102. CIKKELY A Veteránügyi Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 3. 1951) foglalt feladatokat, 2,009,786 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,975,600 $ összegnél.

VETERÁNOK SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSA

103. CIKKELY A veteránok szociális célú, közvetlen támogatására 18,800,083 $ áll rendelkezésre.

VETERÁNOK SZOCIÁLIS OTTHONAINAK TÁMOGATÁSA

104. CIKKELY A veteránok szociális otthonainak támogatására 115,482,182 $ áll rendelkezésre.

VETERÁNOK EGÉSZSGÉBIZTOSÍTÁSÁNAK FINANSZÍROZÁSA

105. CIKKELY A veteránok egészségbiztosítási költségeinek megtérítésére 184,746,501 $ áll rendelkezésre.

VETERÁNOK UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEINEK TÁMOGATÁSA

106. CIKKELY A veteránok kedvezményes utazási költségeinek kompenzálására 60,125,011$ áll rendelkezésre.

II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

201. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Minisztériumnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.

202. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszter megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumnak kell a megfelelő módon kiosztani.

203. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Miniszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:

(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;

204. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.

205. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

206. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.

I CSOPORT – KÖZLEKEDÉSÜGYEK ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1955

 

I. RÉSZ: KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM

101. CIKKELY A Közlekedési Minisztérium a törvények által felügyeli Cironia közlekedésügyeit, ellenőrzi a közlekedés rendjét, és minden olyan kérdésben együttműködik, amelyet a törvények (R. T. 1. 1951) előírnak.

102. CIKKELY A Küzlekedési Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 1. 1951) foglalt feladatokat, 1,915,850 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,900,800 $ összegnél.

II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

201. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Minisztériumnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.

202. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszter megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumnak kell a megfelelő módon kiosztani.

203. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Miniszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:

(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;

204. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.

205. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatóak, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

206. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.

 

J CSOPORT – A HÍRSZERZÉS

I. RÉSZ: CIRON HÍRSZERZÉSI HIVATAL

101. CIKKELY A Ciron Hírszerzési Hivatalról (CIO – Cironian Intelligence Office) szóló törvények értelmében a következő előirányzati évben 19,828,150 $ válik felhasználhatóvá.

102. CIKKELY A szükséges külföldi hírszerzési és egyéb nemzetbiztonsági műveletek végrehajtására a költségvetés 48,462,051 $ összeget irányoz elő, mely összeg lehívásának kezdeményezése csak a Katonai Tanács történhet meg, korábban megadott elnöki hozzájárulással.

103. CIKKELY A hírszerző személyzet kiképzésére és folyamatos továbbképzésére 988,391 $-t határoz meg az előirányzat.

104. CIKKELY Külföldi elhárítási tevékenységekre 10,581,425 $-t irányoz elő a költségvetés.

II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

201. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Hivatalnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, az Igazgatónak meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.

202. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, az Igazgató megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Hivatalnak kell a megfelelő módon kiosztani.

203. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást az Igazgató kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:

(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;

204. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Hivatal a forrást, mit vár el ettől.

205. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

206. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.

 

K CSOPORT – A KÜLÜGY, ÉS A HOZZÁ TARTOZÓ ÜGYEK

 

I. RÉSZ: KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

101. CIKKELY A Külügyminisztérium törvények által felügyeli, irányítja ésvja Cironia Köztársaság kül- és biztonságpolitikáját, ellenőrzi az ország határain kívül működő ciron polgárok és intézmények helyzetét, kapcsolatot tart fenn a Cironia Köztársaság területén működő országok állandó követségeivel, és végrehajt minden olyan rendelkezést, amelyet a törvények (R. T. 11. 1951) előírnak.

102. CIKKELY A Külügyminiszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 11. 1951) foglalt feladatokat, 6,297,501 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 5,219,418$ összegnél.

103. CIKKELY A külügyi személyzet kiképzésére és folyamatos továbbképzésére 84,658,208 $-t határoz meg az előirányzat.

104. CIKKELY Külföldi diplomáciai tevékenységet folytató személyzet kiképzésére és folyamatos továbbképzésére Jelen Törvény 37,825,360 $ értékben irányoz elő.

105. CIKKELY Külföldön állomásó személyzet, ingatlanok és ingóságok költségére fedezésére 41,875,360 $ áll rendelkezésre.

106. Bérköltségek és biztosítások fedezésére 157,649,099 $ áll rendelkezésre.

107. Hatástanulmányok készítésére, szakértők díjazására, illetve minden hasonló célra Jelen Törvény 32,614,344 $ összeget bocsát rendelkezésre.

 

II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

201. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Minisztériumnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.

202. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, az Igazgató megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Hivatalnak kell a megfelelő módon kiosztani.

203. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást az Igazgató kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:

(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;

204. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Hivatal a forrást, mit vár el ettől.

205. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.

206. CIKKELY Jelen fiskális év 1955. szeptember 30-ig tart.


vissza

   Üzenőfal

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

2021. máj. 06. Peter Bedroom: Peti, a válaszom ment...

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató